Így írja Jakab a levelében. Tessék? Nem képmutatás ez? Kinek okoz örömet a megpróbáltatás – úgy őszintén? Minden egészséges lelkű ember első reakciója ez. Ráadásul a wellness-világ a nem létező vágyaink kielégítését is felkínálva reggeltől estig ezt harsogja: a legfőbb jó a kényelem! Világos! Csak a lúzer szenved, a többi mind megtalálja az enyhítő kímélet eszközeit! A virtualitás pedig már-már azt is elhiteti, hogy gombnyomásra működik az élet, a kapcsolatok, a tudás, az öröm, az együttérzés is. Ám a képernyő távolsághatása még a velünk született empátiát is eltörli: nem tudsz mit tenni, borzalmas, de hát így jártak szegények.
Csak velünk ne történjen semmi!
Klimatizált helyiségekben éljünk, gyerekeink nehogy sárosak legyenek, négyévesen kapjanak okostelót, nehogy már lemaradjanak, tizenévesünket megkíméljük a hétköznapi erőfeszítésektől, remélve, hogy így helytállnak a teljesítményprésben – és abban bízunk, hogy boldog emberré válnak.
Porhintés, szemfényvesztés áldozatai vagyunk! Nem újdonság, és számos tapasztalatunk is igazolja, hogy a boldogság és a szenvedés nagyon szorosan összetartozik. Az igazi boldogsághoz csakis a krízisek megpróbáltatásain keresztül juthatunk el. Ilyen az emberi lét. Mindenkié. Nincs születés, új élet a várakozás és a szülés gyötrelmei nélkül. Sajnos ezt éppen a krízis idején nehéz elhinni, és még nehezebb elébe menni. Tanulni kell. A búzamag elhalását, földbe merülését, vagy a hernyólét és a bábállapot megtapasztalását, mint a pillekönnyű szabadon szárnyalás árát.
De a szenvedés vállalásának is vannak útvesztői.
Az állatokat ösztöneik vezetik még a szenvedésükben is. Nem így az embert, aki szabadnak teremtetett. Mindannyian megválaszthatjuk viszonyulásunkat a testi-lelki kínok, szorongatások, félelmek, veszteségek és kudarcaink esetén is. Ettől sok minden függ.
A szenvedés nagy erő! Vagy érlel, vagy felőröl!
Előszöris le kell számolnunk azzal a primitív vallásos színezetű kísértéssel, hogy a szenvedés büntetés, jobb esetben fegyelmezés. Jézus nem azt az Atyát hozta közelünkbe, aki időről időre szenvedéseket küld, vagy „enged meg”, hanem a Jó Pásztort, aki megkeresi és ölébe veszi az eltévedtet is.
A megpróbáltatások elkerülhetetlenek, de még akkor sem kell keresnünk a szenvedést, ha tudjuk, hogy abból élet fakadhat. A szenvedés leválasztása a mély belső örömről, a kapcsolatról nagy kísértés. Jó példa lehet erre a bibliai földműves, aki szántóföldjében kincset talált, „aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt.” Mélyértelmű kép. Nem a felszínen, nem séta közben, hanem elrejtve, a verejtékes földművelés ki tudja hányadik gyümölcstelen fáradozást követő napján kincset talált. És ekkor, örömében eladja mindenét. Az eredménytelenség, a kilátástalanság gyötrelmes nagypénteki állapotának elviselése a növekedés velejárója. De csak akkor, ha képesek vagyunk értelmet találni ebben is. „Az teszi széppé a sivatagot (…), hogy valahol egy kutat rejt.” (Exupery)
Erre a reményre tekintve felfedezhetjük a pusztítónak látszó szenvedésben rejlő teremtő erőt, ami képessé tesz arra, hogy felülemelkedjünk rajta, és önmagunkon is. De ezt csakis a szeretet logikájával érthetjük meg – tanítja Boulad atya A szív okossága című könyvében.
Csakis a szeretet érti meg a szeretetet.
Azt a mély vágyat az együttlétre, arra, hogy vele akarok szenvedni és meghalni. Krisztus Istene úgy akart élni, halni, mint az ember. Vakon aláírja az igent a megtestesülésben, aminek rettenetes formáját nem akarta, mert ember volt. Ez a szeretet logikája. Szeretni azt jelenti: Veled akarok lenni. Ezért keresi Isten az ember közelségét. Ezért vállalta az emberi szenvedést és a halál gyötrelmét is.
Az ilyen fájdalom vállalása mély értelmet ad a veszteségnek és egyben komoly tanúságtétel is. Az önzésünket szétfeszítő „magam ellen is átkarollak” szövetsége.
Életünk minden elválása a szűkös énünk meghaladása. Ilyen minden búcsú, minden életszakasz váltás, a szüleinkről való leválás, a gyermekeink elengedése, az erőnk és képességeink gyérülése az idősödés során. Ez mindig egy „kis halál” – de ez a növekedés ára.
Az emberré válás vég nélküli elszakadást jelent.
Ezen túl a sebeink, a sérüléseink érzékennyé, megértőbbé tehetnek a másik ember fájdalma iránt. Érdekes képet idézett nemrégiben egy sokat szenvedett pap barátunk: Ha az ember keze sebes, lehet, hogy nem tud olyan hatékonyan dolgozni, mintha semmi baja nem volna, de az biztos, hogy nem fog törni-zúzni, hanem óvatosan nyúl mindenhez. Ha fáj a lába, nem fog futóversenyt nyerni, de biztosan nem rugdos másokat. Másmilyen lenne a világ, ha mindenki a sebes kéz tapintatával, a fájós láb óvatosságával közelítene a másik emberhez.
Tényleg Isten „oltó-késévé” válhat sebzettségünk?
…
Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szivembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.
(Tóth Árpád)
A szenvedést vállalni annyi, mint kibírni és értelmet találni a nekünk jutó fájdalmaknak. Foucauld atyának életében egyetlen követője sem volt. Amikor földi életének cserépedénye végleg széttört, számtalan követőre talált.
Sokszor nem értjük Istent.
Titok az ember számára ez a törékeny Isten, „aki megéli az Istentől való elhagyatottságot, akinek meg kell halnia, hogy győzhessen”. (J. Arias)
„A növekedés lehetetlen a halál misztériuma nélkül. A szenvedésnek teremtő titka van. Fogadjuk el, ha előbb-utóbb elér minket, mert mindegyikünk megkapja a maga behívóját a szenvedésre, hogy megismerkedjék vele, és növekedjék benne. Kérem ne vegyük úgy, mint egy kikerülhetetlen sorscsapást, amely ellenségesen ránk tör, hanem vegyük két kezünkbe, mint áldozati adományt. Változtassuk teremtő folyamattá, születéssé. Így nyer értelmet.” (H. Boulad SJ)
Eszerint tehát mégis igaza lehet Jakabnak, és valóban nagy örömnek tarthatjuk a megpróbáltatásokat, amelyeknek állhatatosság a gyümölcse.
Talán ezt nevezzük megváltó szenvedésnek, melyben az ígéret szerint „minden új fényt kap”.
Fotó: Kevin McIver/Pixabay
Forrás: Magyar Kurír
Molnár Krisztina: Az Organikus Pedagógia a beavatás erejével hat
Pécsi Rita: A ragyogás mindenkiben benne van
Szemlélek Szívügyek címmel új sorozatot indít magazinunk: olyan emberek engednek bepillantást életükbe, gondolataikba, érzéseikbe, akik szívbéli meggyőződéssel végzik munkájukat, szolgálatukat az élet különböző területein.
– Elsőként Pécsi Rita neveléskutatóval, főiskolai tanárral beszélgettem. Ritával évek óta ugyanabba a házascsoportba járunk, és mindkettőnk munkáját folyamatosan inspirálja a másiké. Olyan embert hallgatni, aki nagy odaadással éli az életét, és hiteles értékközvetítő, igazán felemelő érzés – fogalmazott az első videós vallomás kapcsán Szőke Tibor, a sorozat szerkesztője.
Néhány gondolat a videóból:
„Híddá kell válni a tudomány és az élet között. A teológia, a vallás és az élet között. A pszichológia és az élet között. A tudomány évtizedek óta önti, kínálja az emberről a tudást. A teológia önti, kínálja az Istenről, és talán az Istenhez kapcsolódás spirituális tudását. És ha körülnézel az életben, mintha semmit nem hallottak volna, és ezt is tapasztalom.”
„nagyon öröm ezt látni, hogy ez a fény, ez a ragyogás minden emberben benne van.”
„Oázisokat kialakítani mindenki tud. És minden család egy oázis, ott kezdődik. Te lehetsz a gyerekednek a legjobb apja, mindenki más csak helyettesítő. A legjobb anya én lehetek, ha beleállok.”
„Jézus is szemléletmódot adott át a rengeteg sok példabeszédével. Miért használ csak példabeszédeket? Mert ugye nem konkrétan azt mondta, hogy most ezt csináld (…), ad egy kulcsot ehhez, de nagyon fontos, hogy ez a kulcs praktikumokat is adjon.”
„Mindenkinek van pályája. Olyan szép az a gondolat, hogy tanítsd meg a gyerekednek, hogy nem minden út járható, de ha megtalálja a saját útján, azon repülni is tud. Ezt szeretném! Ha mindenki megtalálja a saját útját, azon majd viszi tovább azt a magocskát, azt a szellemiséget, ahogyan ő tudja.”
A szenvedés keresztje, megélése és kihívásai – Pécsi Rita Ébényi Annával beszélget
Pécsi Rita: A hagyományok szerepe a közösségben
Mit jelent egy közösség megmaradása szempontjából a hagyományok megőrzése? És mi történik a közösséggel, ha megszűnik egy hagyomány átadása?
Meghallgatom 9:46-tól – 9.57-ig a Kossuth Rádió Napközben c. műsorában
Pécsi Rita: Tartsátok nagy örömnek a megpróbáltatásokat !?
Állandó szerzőnk, Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató írását olvashatják.
Így írja Jakab a levelében. Tessék? Nem képmutatás ez? Kinek okoz örömet a megpróbáltatás – úgy őszintén? Minden egészséges lelkű ember első reakciója ez. Ráadásul a wellness-világ a nem létező vágyaink kielégítését is felkínálva reggeltől estig ezt harsogja: a legfőbb jó a kényelem! Világos! Csak a lúzer szenved, a többi mind megtalálja az enyhítő kímélet eszközeit! A virtualitás pedig már-már azt is elhiteti, hogy gombnyomásra működik az élet, a kapcsolatok, a tudás, az öröm, az együttérzés is. Ám a képernyő távolsághatása még a velünk született empátiát is eltörli: nem tudsz mit tenni, borzalmas, de hát így jártak szegények.
Klimatizált helyiségekben éljünk, gyerekeink nehogy sárosak legyenek, négyévesen kapjanak okostelót, nehogy már lemaradjanak, tizenévesünket megkíméljük a hétköznapi erőfeszítésektől, remélve, hogy így helytállnak a teljesítményprésben – és abban bízunk, hogy boldog emberré válnak.
Porhintés, szemfényvesztés áldozatai vagyunk! Nem újdonság, és számos tapasztalatunk is igazolja, hogy a boldogság és a szenvedés nagyon szorosan összetartozik. Az igazi boldogsághoz csakis a krízisek megpróbáltatásain keresztül juthatunk el. Ilyen az emberi lét. Mindenkié. Nincs születés, új élet a várakozás és a szülés gyötrelmei nélkül. Sajnos ezt éppen a krízis idején nehéz elhinni, és még nehezebb elébe menni. Tanulni kell. A búzamag elhalását, földbe merülését, vagy a hernyólét és a bábállapot megtapasztalását, mint a pillekönnyű szabadon szárnyalás árát.
Az állatokat ösztöneik vezetik még a szenvedésükben is. Nem így az embert, aki szabadnak teremtetett. Mindannyian megválaszthatjuk viszonyulásunkat a testi-lelki kínok, szorongatások, félelmek, veszteségek és kudarcaink esetén is. Ettől sok minden függ.
Előszöris le kell számolnunk azzal a primitív vallásos színezetű kísértéssel, hogy a szenvedés büntetés, jobb esetben fegyelmezés. Jézus nem azt az Atyát hozta közelünkbe, aki időről időre szenvedéseket küld, vagy „enged meg”, hanem a Jó Pásztort, aki megkeresi és ölébe veszi az eltévedtet is.
A megpróbáltatások elkerülhetetlenek, de még akkor sem kell keresnünk a szenvedést, ha tudjuk, hogy abból élet fakadhat. A szenvedés leválasztása a mély belső örömről, a kapcsolatról nagy kísértés. Jó példa lehet erre a bibliai földműves, aki szántóföldjében kincset talált, „aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt.” Mélyértelmű kép. Nem a felszínen, nem séta közben, hanem elrejtve, a verejtékes földművelés ki tudja hányadik gyümölcstelen fáradozást követő napján kincset talált. És ekkor, örömében eladja mindenét. Az eredménytelenség, a kilátástalanság gyötrelmes nagypénteki állapotának elviselése a növekedés velejárója. De csak akkor, ha képesek vagyunk értelmet találni ebben is. „Az teszi széppé a sivatagot (…), hogy valahol egy kutat rejt.” (Exupery)
Erre a reményre tekintve felfedezhetjük a pusztítónak látszó szenvedésben rejlő teremtő erőt, ami képessé tesz arra, hogy felülemelkedjünk rajta, és önmagunkon is. De ezt csakis a szeretet logikájával érthetjük meg – tanítja Boulad atya A szív okossága című könyvében.
Azt a mély vágyat az együttlétre, arra, hogy vele akarok szenvedni és meghalni. Krisztus Istene úgy akart élni, halni, mint az ember. Vakon aláírja az igent a megtestesülésben, aminek rettenetes formáját nem akarta, mert ember volt. Ez a szeretet logikája. Szeretni azt jelenti: Veled akarok lenni. Ezért keresi Isten az ember közelségét. Ezért vállalta az emberi szenvedést és a halál gyötrelmét is.
Az ilyen fájdalom vállalása mély értelmet ad a veszteségnek és egyben komoly tanúságtétel is. Az önzésünket szétfeszítő „magam ellen is átkarollak” szövetsége.
Életünk minden elválása a szűkös énünk meghaladása. Ilyen minden búcsú, minden életszakasz váltás, a szüleinkről való leválás, a gyermekeink elengedése, az erőnk és képességeink gyérülése az idősödés során. Ez mindig egy „kis halál” – de ez a növekedés ára.
Ezen túl a sebeink, a sérüléseink érzékennyé, megértőbbé tehetnek a másik ember fájdalma iránt. Érdekes képet idézett nemrégiben egy sokat szenvedett pap barátunk: Ha az ember keze sebes, lehet, hogy nem tud olyan hatékonyan dolgozni, mintha semmi baja nem volna, de az biztos, hogy nem fog törni-zúzni, hanem óvatosan nyúl mindenhez. Ha fáj a lába, nem fog futóversenyt nyerni, de biztosan nem rugdos másokat. Másmilyen lenne a világ, ha mindenki a sebes kéz tapintatával, a fájós láb óvatosságával közelítene a másik emberhez.
Tényleg Isten „oltó-késévé” válhat sebzettségünk?
…
Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szivembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.
(Tóth Árpád)
A szenvedést vállalni annyi, mint kibírni és értelmet találni a nekünk jutó fájdalmaknak. Foucauld atyának életében egyetlen követője sem volt. Amikor földi életének cserépedénye végleg széttört, számtalan követőre talált.
Titok az ember számára ez a törékeny Isten, „aki megéli az Istentől való elhagyatottságot, akinek meg kell halnia, hogy győzhessen”. (J. Arias)
„A növekedés lehetetlen a halál misztériuma nélkül. A szenvedésnek teremtő titka van. Fogadjuk el, ha előbb-utóbb elér minket, mert mindegyikünk megkapja a maga behívóját a szenvedésre, hogy megismerkedjék vele, és növekedjék benne. Kérem ne vegyük úgy, mint egy kikerülhetetlen sorscsapást, amely ellenségesen ránk tör, hanem vegyük két kezünkbe, mint áldozati adományt. Változtassuk teremtő folyamattá, születéssé. Így nyer értelmet.” (H. Boulad SJ)
Eszerint tehát mégis igaza lehet Jakabnak, és valóban nagy örömnek tarthatjuk a megpróbáltatásokat, amelyeknek állhatatosság a gyümölcse.
Talán ezt nevezzük megváltó szenvedésnek, melyben az ígéret szerint „minden új fényt kap”.
Fotó: Kevin McIver/Pixabay
Forrás: Magyar Kurír
Dr. Czigányik Zsolt egyetemi oktató válasza a Telex cikkére
Tisztelt Főszerkesztő úr, tisztelt Nagy Nikoletta!
Honlapjukon tegnap hosszú cikk jelent meg Fact check: „a gyerekek agya transzba kerül a képernyőtől” címmel, melyet Nagy Nikoletta jegyez.
A cikk egy néhány évvel ezelőtti előadásra hivatkozva rossz színben állítja be Pécsi Ritát, a közismert neveléskutatót. Az előadást, vagy egy ahhoz hasonlót, magam is hallottam egy másik helyszínen, s annak nagyon pozitív hatása volt ránk is és több, általam ismert családra. Pécsi Rita könyvei és előadásai által amúgy is a magyar nevelésügy egyik legpozitívabb hatású szereplője, így meghökkentett, hogy a „tényellenőrzésként” beállított írás imposztorként foglalkozik vele.
Az Önök cikke nem említi a szerző tucatnyi könyvét, úgy beszél róla, mintha csak a tudományos publikációk számítanának értékes véleménynek, és mintha bárki csak abban a témában tarthatna előadást, amiről a doktori értekezése szólt.
Hamisként tüntetik fel azt az állítást, hogy a számítógép függőséget okozhat. („A számítógép magában nem okoz függőséget, ez csak egy eszköz, amellyel elérhetjük a potenciálisan függőséget okozó dolgokat.”) Érvelésük olyan, mintha azt mondanák, hogy a belsőégésű motorok nem okoznak környezetszennyezést, csak az általuk kibocsátott gázok.
Később az írják, nincs bizonyíték, hogy Távol-Keleten az „elvonók” telítődnének. Nem tudom, ennek mi a jelentősége a fő mondanivaló szempontjából. Ezzel leginkább azt árulja el a cikk szerzője, hogy ő maga nem talált bizonyítékot, s talán szokatlannak találja az „elvonó” kifejezést, pedig függőség esetében hasznos az alkoholizmussal és a kábítószerfüggéssel való párhuzam kidomborítása. De nem is kell Ázsiáig menni, hogy a probléma mértékét érzékeljük. Próbáljanak időpontot egyeztetni egy hasonló függőségekkel is foglalkozó hazai nevelési vagy mentálhigiénés tanácsadóban: gyakran sok hónapot kell várni az első időpontra. Igen, az „elvonók” már itthon is telítődtek.
Később, amikor olyan kijelentéseket vizsgál a játékfüggőséggel kapcsolatban, melyeket a cikk írója is helyesnek tart, olyan kifejezésekkel, mint „állítólag”, stilisztikailag továbbra is fenntartja azt az érzetet, mintha Pécsi Rita megbízhatatlan lenne, miközben az Önök cikkében sokszor nem eldönthető, hogy az ő előadását, egy külső forrást, vagy a cikkíró véleményt olvassuk, ami megbízhatatlanná teszi a cikket. (Később az előadást „monológnak” nevezi, ami ismét felesleges és indokolatlan stíluselem). Amikor pedig egyetért Pécsi Ritával, ott a „Bármilyen furcsán hangzik, ez egy bizonyos szinten teljesen igaz” kifejezéssel relativizálja az előadó véleményét
Inkább hamisként tüntetik fel a dopaminfüggőség veszélyét, miközben az idézett szerző csak annyit mond, hogy a videojátékoktól ez a függés nem alakul ki automatikusan. Egy Marsról érkezett ember persze ettől akár meg is nyugodhat, de aki egyszer is körülnézett egy buszon vagy metrón, láthatja, hogy itt valami gond van, talán mégsem problémátlanok egy képernyő, ha az utastársak többsége alig tudja levenni a szemét róla.
A címbe is beemelt kifejezés a ’transzról’ pedig inkább metaforikus, az, hogy ezt pszichológusok nem használják, nem jelenti, hogy a laikus hallgatóság ne érthetné meg belőle a probléma mértékét.
Egy ismeretterjesztő előadásban előfordulhatnak kisebb pontatlanságok, nem haszontalan ezekre felhívni a figyelmet, s nem is gondolom, hogy bizonyos kérdésekben ne lenne igaza Nagy Nikolettának Pécsi Ritával szemben. Ugyanakkor manipulatívnak nevezni, és szinte mindenben megkérdőjelezni az szinte karaktergyilkosság. Ilyen, vagy ehhez hasonló metódust a pártállami propagandasajtóban tapasztalhatunk, ez az Önök esetében meghökkentő, ezért kérem, hogy cikküket jelen formájában mielőbb vonják vissza, és a megtámadott személyt kövessék meg nyilvánosan.
Másfelől írásuk, miközben a tudományosság legmagasabb szintjét kéri számon egy ismeretterjesztő előadástól, azt az érzetet kelti, mintha az internet/játékfüggőség nem volna hatalmas és nehezen kezelhető probléma ma Magyarországon is, ami Pécsi Rita bármely vélt vagy valós pontatlanságánál sokkal súlyosabb és veszélyesebb tévedés.
egyetemi oktató
Válasz a Telex kritikáira
Mitől betegek a gyerekek? Ezt minden szülőnek látnia kéne – Hobbista Hardcore Pécsi Ritával
A túl sok képernyőhasználattól nem csak a gyerekek szocializációs képessége sérül, de felborul az agyműködésük, nem alakul ki a megfelelő idegrendszerük. Ráadásul egy szülő-generáció is felnőtt, aki nem kapta meg a megfelelő mintákat, ezért maga sem tudja, mit kezdjen a gyerekeire zúduló káros hatásokkal. Súlyos problémákról beszél dr. Pécsi Rita, neveléskutató főiskolai tanár, de a jó hír, hogy a megoldás valójában sokkal közelebb van, mint gondolnánk.
Uzsalyné-Pécsi Rita: A válság generáció kihívásai
Uzsalyné dr. Pécsi Rita, neveléskutató, az Apor Vilmos Főiskola tanára volt a Hit Rádió vendége. A gyerekeket és szülőket érő problémákról, újabb kihívásokról beszélgettünk. Szó volt a rengeteg feldolgozatlan információról, a személyes kapcsolatok hiányáról. Szakértőnk elmondta, hogy a személyes érintkezések során oxitocin keletkezik, melyet az ember újra és újra át szeretne élni. Ha az ilyen kapcsolatok eltűnnek, a test egész egyszerűen abbahagyja az oxitocin-termelést. Pécsi Rita szerint a barátságra manapság nagyon kevés hangsúly helyeződik, pedig ez a legszabadabb kapcsolat a világon, épp ezért a legterhelhetőbb kapcsolatunk is.
Műsorvezető: Fekete Rita
Szerkesztő: Joób Rhodé
Pécsi Rita a Mária Rádióban
2023. március. Téma: Önismeret. Hogyan találhat az ember saját énjére? Ki vagyok én? Mivé válhatok én az életem folyamán? Kit tekinthetek példaképnek?