Pécsi Rita:Ha élő szociális kapcsolatok nincsenek, akkor lehet, hogy okos lesz a gyermek, de intelligens nem

Az érzelmi intelligencia fejlesztésének óriási jelentőségűnek kell lennie neveléskor. Minél több élményt, tapasztalatot és életet alakító tudást kell átadni a gyermeknek, és ő ezekkel felvértezve tud később érvényesülni a családjában, munkahelyén, hitéletében. Uzsalyné Pécsi Rita főiskolai tanárral, neveléskutatóval  az érzelmi intelligencia jelentőségéről készített interjút a Reformátusok Lapja.

„Jelenlegi oktatási rendszerünk mechanikus irányba tolódott el. Ez egyebek mellett a tömeges oktatás következménye, annak a tendenciának, hogy iskolák és osztályok egyszerre haladjanak a tananyaggal. Ezáltal az oktatás-nevelés olyan követelményrendszert dolgozott ki, amely jól mérhető, jól minősíthető, egyszerre követelhető és hamar tesztelhető.”

„A biológiai motiváció legerősebb támaszai a terhelhető társas kapcsolatok. Tehát nem a verseny, az előretörés, mint régebben gondolták. A legerősebb az, hogy együtt tudok-e működni a másikkal. Ha rendben van az ember kapcsolati hálója, akkor motivált is. Érdeklődik, kíváncsi, nyitott. Ha nincs rendben, akkor nincs meg ez a motiváltság. Ez tehát mind-mind tanulható, tanítható. A pedagógusoknak és a szülőknek ezért nagy ebben a felelősségük, de a lehetőségük is.”

„A biológiai motiváció legerősebb támaszai a terhelhető társas kapcsolatok. Tehát nem a verseny, az előretörés, mint régebben gondolták. A legerősebb az, hogy együtt tudok-e működni a másikkal. Ha rendben van az ember kapcsolati hálója, akkor motivált is. Érdeklődik, kíváncsi, nyitott. Ha nincs rendben, akkor nincs meg ez a motiváltság. Ez tehát mind-mind tanulható, tanítható. A pedagógusoknak és a szülőknek ezért nagy ebben a felelősségük, de a lehetőségük is. ”

A teljes interjút IDE KATTINTVA olvashatják.

Forrás: reformatus.hu

Pécsi Rita: Az oktatás célja, hogy gyökerekkel rendelkező embereket neveljünk

A magyar oktatás helyzetéről beszélgetett a tihanyi Tranziton szombat délután Pécsi Rita neveléskutató, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, és Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet munkatársa.

 

A legutóbbi Nemzeti alaptanterv célkitűzései vagyon jók, csak a leképezése problémás – mondta Pécsi Rita. – A 21. századi kompetenciák elsősorban az érzelmi intelligenciával kapcsolatban lévő készségek, de az iskolában 90 százalékban IQ-fejlesztés történik. Kérdés, hogy a valóságos nevelés a cél felé megy-e? – jelezte az Apor Vilmos Főiskola tanára.

A legfontosabb az életünkben a gyermekünk, és szeretnénk, hogy olyan oktatást kapjon, hogy az életben meg tudja állni a helyét. Fontos, hogy az iskola jó legyen, biztonságos környezet legyen, és hasznos legyen – kezdte Rétvári Bence. – Nem egy agyösszeszerelő üzem az iskola, értékvilágot is közvetít, és a liberális és a kereszténydemokrata értékvilág homlokegyenest ellentétes.

A teljes írás ide kattintva olvasható.

Forrás: Mandiner

Gloviczki Zoltán: Digitális iskola?

A  Vigilia júliusi, „A technika kérdései” című tematikus számában olvasható Gloviczki Zoltán, az Organikus Pedagógiai Egyesület egyik alapítójának írása. Az alábbiakban egy részletet közlünk a cikkből.

Az iskola mára, az informatika igazi forradalmát még figyelembe sem véve is három alapvető szempontból távolodott el drámai mértékben a valóságtól. Egyfelől konkrétan. Nem a valóságba vezeti be tanulóit, nem a természet, a társadalom, a személyes létezés problémáit, jelenségeit magyarázza a tudományok eszközrendszerével, hanem a tudományok felhalmozott tudását magyarázza, jó esetben illusztrációként használva ehhez a valóságot. Másfelől vakon követi a tudományos ismeretek hihetetlen expanzójának folyamatát, egyre sűrítve az iskolai tananyagot. Nem vesz tudomást a tudhatóság, megismerhetőség és összetettség heisenbergi (vagy a nemlineáris dinamikából [káoszelmélet] vagy a big data szemléletből fakadó) kihívásairól, csakis a leírható tudományos ismeretek gyarapodásáról az ökológiától a nyelvészet új megközelítéseiig, a sejtbiológiától az atomfizikáig. Harmadrészt teszi mindezt úgy, hogy az eleve a legszűkebb szociokulturális elitre tervezett és szinte explicit módon szelektív iskola ehhez a hagyományhoz képest is egyre feszítőbb tartalmát kívánja alkalmazni a társadalom teljes spektrumára. Talán nem meglepő az egyre általánosabb és sokrétűbb kudarcérzet.

És az iskolatörténetek ezen a pontján jelenik meg kihívásként az informatika, az internet, a WEB2.0 és a mesterséges intelligencia. A gyors változások közepette párhuzamosan a növekvő optimizmus és a növekvő kudarcérzet mellett.

Az ezredforduló technikai robbanása megkövült iskolarendszerünkben útelágazást jelent. Ami a hagyományos iskola funkciójának támogatására, teljesítményének látszólagos vagy valós fokozására használható, azt üdvözöljük és az iskola modernizációjaként értelmezzük, ami gátolja a hagyományos működést, máglyára kerül. 2024 elején került sor egy országos hatóság és egy magyar felsőoktatási intézmény közös újmédia tematikájú pedagógus-továbbképzésének toborzására, melynek hatására, köszönhetően a képzés valóban igen korszerű tematikájának nem csupán tízszeres túljelentkezés alakult ki, de nyugodtan állíthatjuk, hogy a téma iránti érdeklődésében és tájékozottságában is egy háromszáz fős, országos merítésű, az oktatás legszélesebb spektrumát képviselő, kimagasló pedagógus-elit jött el az alapos felvételi beszélgetésre. Az, hogy az újmédia és a mesterséges intelligencia veszélyeket rejtegető kihívás az iskola számára, egységes képzetük volt. Ennél azonban érdekesebb és meglepőbb fordulat, hogy a technikai fejlődés előnyei csaknem százszázalékos arányban egyetlen szempontban összpontosultak. „Az internet és a mesterséges intelligencia lehet hasznos is, csak a mai gyerekek nem arra használják.” Hasznos pedig egyetlen céllal lehet: ugyanazon információk megszerzésében, amit az iskolában amúgy is meg kell szerezni. És valóban.

A hangrögzítés, a film, a televízió, majd a videótechnika ugyanúgy az ismertközlés „hatékonyabb” eszközeként vonult be iskoláinkba, ahogy legtöbbször egy „digitális tananyag” sem jelent többet vagy mást, mint a papíralapú taneszközök másolatának feltöltését a világhálóra – esetleg némi interaktivitással fűszerezve azt. Ami pedig a boszorkányüldözést illeti: a mobiltelefonokat az iskola vagy az osztály kapujában elvesszük a diákoktól, a mesterséges intelligenciát pedig igyekszünk kiszűrni teljesítményükből. Fittyet hányva mindkét törekvés szánalmas perspektíváira. Ez nem az oktatás modern kora. Az audiovizuális eszközök, az írásvetítő, a projektor, az internet, a ppt, a digitális tábla – mind archaikus és sok szempontból korszerűtlenné, ezzel pedig értelmetlenné váló iskoláink egyre korszerűbb szépségtapaszai.

Fotó: Papajcsik Péter / Index
(A teljes írás a Vigilia júliusi, „A technika kérdései” című tematikus számában olvasható.)

Mire tanít a Búzaszem?

Mit tennék, ha újra kezdhetném… Ezzel a címmel tartott előadást életútjáról, tapasztalatairól Horváth Szilárd, a szekszárdi Léleképítő hétfő esti rendezvényén.

Az MTVA műsorvezető munkatársát, a gödi Búzaszem iskola alapítóját dr. Tóth Csaba Attila házigazda „több mint egy műsorvezető” elismerő szavakkal köszöntötte a helyszínen, azaz a Szekszárdi Garay János Gimnázium dísztermében. Saját tapasztalata alapján kijelentette, hogy ha ismét gyermek lenne, csak olyan iskolába szeretne járni, mint amilyen a gödi intézmény. A rendezvény egyik későbbi szakaszában friss hírként azt is bejelentette: nemrég a miniszterelnökségtől kapott értesítést, melyben az szerepel, hogy  Gulyás Gergely miniszter döntése értelmében a Léleképítő támogatásban részesül.

Az előadásról szóló teljes cikket ide kattintva olvashatják.

Gloviczki Zoltán:Mély szakadék van a valós világ és az iskola világa között

Az Organikus Pedagógiai Egyesület egyik alapítója, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora a Telex-nek adott interjút.

Gloviczki Zoltán élete egyik legnagyobb bukásának tartja a 2012-es Nemzeti alaptanterv létrehozását. Ha egyedül dönthetett volna, akkor mozgó célponthoz kötötte volna a pedagógusok fizetését, és máshogy kommunikált volna a tanárokkal. Szerinte az iskolák államosítása egy szükséges kísérleti lépés volt, Magyarország kormányának pedig ma nem téma az oktatás.

A teljes interjút ide kattintva olvashatják.

 

 

 

KERESZTUTUNK – Nagyheti interjú FELFÖLDI LÁSZLÓ pécsi megyéspüspökkel

Interjú a Megváltó feltámadása, a kereszténység legnagyobb ünnepe, a húsvét üzenetéről a nagyhét történéseinek tükrében Felföldi László alapító tagunkkal, pécsi megyéspüspökkel.

Papp Zsolt – organikus egyesület alapító tagunk Szegeden

Márciusban folytatódott a CsaládEgyetem előadás-sorozata: 2024. március 12-én „Értékfókusz és személyiségfejlesztés a szabadidőben – elméleti és gyakorlati praktikák” címmel Papp Zsolt, az Organikus Pedagógia Egyesület egyik alapítója tartott előadást a Katolikus Ház dísztermében.

A szabadidőszervezés fontosságáról való beszélgetésünket korunk nagyon sok helyzete, szokása indokolja.

  • Mire jó, milyen fejlesztési-fejlődési lehetőségeket rejt a szabadidő?
  • Mitől működhet jól, mi adhat tartós örömet a szabadidőben?

Ezen az estén a sokféle lehetséges válasz néhány gondolatát gyűjtjük egy csokorba.

Az előadóról: Négy felnőtt gyermek édesapja, felesége gyógypedagógus-logopédus. Olykor tréner, máskor főiskolai óraadó tanár, korábban tanító, jelenleg a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola vezetője – 16 éve. A dunaföldvári 105-ös IV. Béla, és a kecskeméti 878-as Hatvani Pál cserkészcsapatok alapítója és parancsnoka. Kedvenc helye: Kárpátalja. Egyik kedvenc városa: Szeged…

„Csak az a szó hiteles, amihez magával ragadó élmény is kapcsolódik.” – Puskás Balázs tanulmánya az Organikus Pedagógiáról

☝„Csak az a szó hiteles, amihez magával ragadó élmény is kapcsolódik.”
🔹Újonnan megjelent tanulmányunk mottójaként is szolgálhatna a fenti mondat. Az 👉Organikus Pedagógia👈 – amelybe Balázs Puskás munkája által most mélyebb betekintést nyerhetünk – nem nevelési vagy oktatási modell, hanem egy szemüveg, egy szemléletmód, amit az alábbi kis történet kiválóan illusztrál:
❗„»És most jegyzeteljetek, mert amit mondok, az nagyon fontos! Ura vagyok a természetnek, tudok vízen járni, és ha hiszel bennem, neked is menni fog.«
A szorgos nebulók pedig engedelmesen jegyzetelnének, s a következő órán, a feleltetéskor szépen visszaadnák a megtanult üzenetet szóról szóra, az utolsó betűig: »Jézus ura a természetnek, tud a vízen járni, és ha eléggé hiszek benne, akkor nekem is sikerülni fog«.
– Kiváló, ötös, leülhetsz kisfiam.
A kérdés, hogy vajon elhinné-e a kisdiák, amit Jézus mondott? Biztosan lennének kételyei, de ha el is hinné, akkora hatással biztosan nem lenne rá, hogy leborulva vallja meg, Jézus az Isten fia, és az egész életét kevéssé valószínű, hogy feláldozná érte.
Pedig az eredeti történetben pontosan ez zajlott le… Persze – szerencsénkre – Jézus nem így tanított.”
A tanulmány ide kattintva letölthető, olvasható:

Pécsi Rita: Ajándék – neked

Mit hoztál? Mit hoz az angyal? Mit hoz a Jézuska? – Mit hoz a mai nap? Mit ad az élet?

Várunk. Sokszor kifejezetten elvárunk valamit. Pedig az már nem ajándék. A szeretet ott kezdődik, „ahol már nincs ajándék, amelyre számíthatunk” (Saint-Exupéry).

Ajándék az, ami nem jár, ami nem kötelesség. Ráadás. Nem kiérdemelhető.

Gyakran észre sem vesszük, és átcsúszik az ajándékozásunk jutalmazásba. „Ha jó leszel, ha megeszed, ha csendben maradsz, ha …” Jutalmat valamilyen eredményért adunk, azért, ami dicséretre érdemes. Az ajándék ezzel szemben jó tulajdonságoktól és esetleges gyengeségektől függetlenül az egész embernek szól. Azt fejezzük ki vele, hogy örülünk egymásnak, és ez minden problémától és tökéletlenségtől függetlenül igaz, és nagyszerű dolog! Kár az ajándékot jutalommá torzítani vagy az ajándékozást nevelési célokra használni.

A karácsony igazi ajándékos idő. De kell-e, lehet-e tanulni az ajándékozást vagy akár az ajándék elfogadását? Azt hiszem, igen.

Az igazi megajándékozottsághoz meg kell tanulni például a feltétel nélküli befogadást, az elfogadást is.

A tapasztalat azt mutatja, hogy bizony ez sem olyan egyszerű. Jó szívvel fogadni. Nem méricskélve: miért ezt, miért most, miért így? Hogy nem látja, hogy nem erre van szükségem? Hogy adjam majd vissza? És így tovább… Keresni és meglátni az ajándékozót az esetlen kifejezés mögött is.

„Az igazi ajándék egy kölcsönös viszony, egy kapcsolat boldogító történése. Mindig ajándékban ölt testet a kapcsolat. Az ajándékban sűrűsödik az adás és elfogadás szent pillanata. És az ajándékozás spiráljában egyre jobban összebogozódik az életünk egymással” (Háló Gy.). Az ajándék tehát jel, „kis próféta”, ami a kapcsolat minőségéről is beszél. Ezért jól érezzük, hogy érdemes időt szánni a jó választásra, és így már az előkészület is ajándékká válik.

Ajándék az az idő, amit az érzékeléskapcsolatra szántunk, amikor azt ízlelgettük, vajon ő minek tudna igazán örülni.

A kommersz ajándék mechanikus, kötelességszerű kapcsolódásról árulkodik. „Illik adni valamit.” Az ilyen ajándékot tulajdonképpen „az egész év során elspórolt szeretet helyett adjuk” (Simon A.).

A személyes kis jelek a gyengéd közeledés apró követei. A titokban kifürkészett vágyakra válaszoló, örömöt előkészítő meglepetések a szeretet túlcsorduló kiáradását adják a megajándékozottnak. Ilyenkor tényleg úgy ad az ember, mint aki kap.

Az ajándékozás kicsit művészet is. Érdemes gyakorolni, finomítani, mert sajnos lehet rosszul is adni. Néha még a szeretetből való tettek is balul sülhetnek el. Tiszta jó szándékból is terhére lehetünk valakinek, ha éppen magányra vágyik; vagy megteszünk helyette valamit, és ő ebben a saját tehetetlenségének fájdalmas tapasztalatát éli meg…

Elgondolkozhatunk azon is, hogy az ajándékozás feltétlenül áldozattal jár-e.  Valószínűleg, de az áldozat önmagában, bármekkora erőfeszítésbe került is, a szív melege nélkül nem ajándék. Sőt, szinte zavarba ejtő. Az esetleg fájdalommal, sok lemondással is járó nagy áldozatot ugyanis nehéz elfogadni.

Sokan úgy tartják, csak akkor igazi az ajándék, ha egyúttal meglepetés is. Ebben is van igazság. A váratlan kedvesség valóban képes megsokszorozni az örömöt. Ahogy Ferenc pápa éppen a karácsonyi eseményeket szemlélve megvilágítja: senki nem gondolt arra, hogy a mindenható teremtő Isten Fia nem palotában születik, és nem hatalmasságok veszik először hírét. Istálló? Szundikáló, nevesincs pásztorok? Ugyan már!

A karácsony nem más, mint Isten váratlanságának ünneplése, jobban mondva egy váratlan Isten ünneplése, aki a feje tetejére állítja logikánkat és várakozásainkat.

Karácsonyozni tehát azt jelenti, hogy befogadjuk a földön a menny meglepetéseit.” (Ferenc pápa)

A legnagyobb mennyei ajándék – és meglepetés – nekünk, embereknek az, amikor egymásnak tudjuk adni magunkat. Ajándékká válni valaki (vagy egy közösség) számára – a jelenlétünk ajándéka – ünnep.

Neked hoztam, neked készítettem, rád gondoltam – veled szeretnék lenni. Ezt megtapasztalni két ember között is igazi evangélium, semmi mással nem pótolható örömhír.

Ilyenkor az ajándékozás finom csendjében vagy éppen dalos örömében kilépünk szűkös önmagunkból, a másik ember derűs lelkét keresve a viszontszeretés, a vele való kiegészülés boldogságában átéljük: Velünk az Isten.

Ám ebben a vonatkozásban is igaz, hogy a természetesre épül a természetfölötti: kimondhatatlan, felfoghatatlan, hogy ezt az ajándékot – önmagát – Isten személyesen nekem adja. Ő szólít meg az életem megannyi körülményében, a társakban, a barátokban, a fákban, a madarakban és a csillagokban, a nehézségekben és az örömökben: neked hoztam, neked készítettem, rád gondoltam – veled akarok lenni. Nem csak karácsonykor, mindig.

„…egymást váltogató adventek sóvárgó imájában – és Isten áldó karjának ajándékaitól megrendülve, könnyezve térdelünk az idő és az öröklét érintkezésében” (Pilinszky János). Nem csak karácsonykor, mindig.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. december 24–31-i ünnepi számában jelent meg.

Békés, szent Találkozást, igazi Ünnepet

Kedves Organikus „Vágyakozók”!

Még advent utolsó óráiban írom ezt a néhány sort, amivel békés, szent Találkozást, igazi Ünnepet kívánok Mindannyiunknak.

Talán leginkább a vágyakozás hozott össze minket is, és ennek az összesűrűsödött idejét éltük meg az elmúlt hetekben Jézus születésére várva.

„A vágy ereje betont tud robbantani. A magunk köré font páncélt szét tudja repeszteni, hogy ne legyünk érzéketlenek a másik világ iránt. A vágy kinyitja beszűkült világunkat. A felettünk lévő horizontot nyitva tartja számunkra, a remény útjára állít bennünket….A vágy kitágítja életedet, elvezet a benned csobogó forráshoz.” – írja A. Grün.

„A vágyakozás mértéke egyszersmind a beteljesedés mértéke is” – tanuljuk Kentenich atyától.

Legyen így! Találjunk haza, ismerjük fel a Titkot, a közénk jött Gyermek tekintetét családtagjainkban, egymásban, a ránk bízottakban!

A többit mondja el a zene és a költészet – az organikus találkozónkról már jól ismert barátaink, Veron és András tolmácsolásában. (Népi dallamok, Lackfi János szövege világzenei akusztikus kísérettel)

 

Hol van Betlehem? Mindjárt meglelem. Szamár koma baktat, kip-kop, sejti már a titkot. Gyermek születik, Isten adatik, kicsiny testbe belezárva nagy úr jött világra.

(…)

Együtt lenni, vele lenni igyekezzünk, nehogy a nagy készületbe belevesszünk. Jelenlétbe merüljünk, magas lóra ne üljünk, béküljünk meg. Legyen bennünk kedvesség, a szemünkben fényesség, ez az ünnep.

Szeretettel: Pécsi Rita