Ezért (is) érdemes organikus konferenciákat szervezni!
Az október tizenkettedikén megtartott rendezvényünk úgy érezzük, elérte a célját. Nagyon sokan jeleztetek vissza szóban és írásban is. Utóbbiakból szemezgettünk és most közzétesszük, mert annyira jó újra olvasni.
„Köszönöm a napot, a tartalmas előadásokat. Nagyon tetszett a homokrajz.Újra meg kell néznem majd G. Hutner előadását, kiscsoportban is érdekes lesz. Engem nagyon magával ragadott Márki Ádám előadása, és magamra ismertem a sportelőadás kapcsán. A szó amit elviszek az egyensúly. Köszönöm.”
„Hála Istennek, hogy van Organikus Pedagógia!”
„Köszönöm!
– Hatalmas belső megerősítés
– Megállásra segített,
– Elindított új utakat bennem.
– Bátrabban fogok haszontalan dolgokat művelni.”
„Mindig megerősítést kapok itt!
Köszönöm Istennek, hogy vagytok!
Egyre profibb a rendezés!
Az időkeret tartása, a hangulat, elmélyülnek a kapcsolatok, mintha hazajönnék.”
Hálás vagyok azért, hogy az Organikus konferenciák alkalmával így mai s emberi gondolatokat tudtunk közösen gondolkodni a gyermekek érdekében. Jó lehetőség, hogy kapcsolódjunk egymáshoz, olyan emberek akiknak érték az ember döntése, az ember is isten kapcsolat megélésében is. Mindig megerősít ahhoz, hogy jó uton járok, amikor organikusan látom önmagam, a gyereket az embert a teremtett világban… Önazonos, nagyszerű természetes előadások által erősödhetünk ezt nagyon köszönöm! Kérem a Jó Isten áldását az Egyesület létezésére!
Nagyon jó ide jönni hozzátok. Teljes lelkesedést hozott ez a mai nap. Örül a szívem hogy ilyen értékes emberekkel találkozhattam újra.
Jó volt most itt lennem!
Nagyon jó lenne egyetemisták körében (pedagógusoknál) is ismertetni ezt az egész organikus pedagógia értéket!
Új gondolat volt:
– az unalom hasznos és nem káros
– Hüther interjú számos új felfedezést adott, közkinccsé kellene tenni!
Vágy: Szabadság+kötődés ha nem sikerül mert tárgyiasul áldozat vagy karrierista feladat: meghív barátias inspirál
Nem is gondoltam, hogy ilyen nagy élmény lesz itt lenni , hallgatni a csodálatos emberekre figyelni. Angol tanító , fejlesztő pedagógus vagyok egy budapesti általános iskolában 2 évvel nyugdíj előtt. Ha csak 10 évvel fiatalabb lennék elgondolkodnék azon, hogy iskolát váltsak, megkeressem azt a helyet, ahol hasonló légkörbenelvek mentén amit itt hallottam, dolgozhatnék.
Sok gondolat mentén igazolódik mi nyomorít most, vagyis miért a teljesítmény értékeléssel kapcsolatban. “ a siker hamis zálogává vált a teljesítménynek” “Eltűnt a gyerekkor, felnőttekre méretezett tanulási idő”Fejlesztési pótcselekvések” “Nyílvántartásba szorítjuk a pedagógiát” “ A nevelés köszönő viszonyban sincs a tegyél le az asztalra valamit elvárással”
“Nincs multitaszk tulajdonság”
“ A fókuszálást gyengíti a kivetített ppt és az ugráló manók”
Igyekszem majd még inkább a játékosságra építeni a fejlesztő foglalkozásaimat”
Vidám összejövetel volt, nem elfecsérelt idő!
Szeretném megosztani veletek, hogy miért vagyok a hálás a mai napon . Hálás vagyok a főszervezőknek a befektetett energiájukért a szakmai napnak szentelt idejükért. Az OP adta keretekért, az ajándékért,a vendéglátásért. Hálás vagyok a Főiskola vendégszeretetéért. Köszönöm az előadók által sűrített tudást:rektor úr 12 pontját, a természetes és a normális viszonyát, a gondolat ébresztő szavakat. Hálás vagyok a kiállítóknak a kapcsolódásért A nagyítónak, hogy újra itt volt és elhozta a könyvet. Hálás vagyok hogy újra hangsúlyt kaptam mi a feladatom:” Meghívni, bátorítani, inspirálni” S hogy Rita rámutatott “ az élet értelme a szép”
Köszönöm azoknak, akik a ma néman neveltek: Lantos Péternek a nyüzsgésért minden olajozottan működött. Uzsaly Zolinak a gondoskodásért az előadók felé. Köszönöm Horváth Szilárdnak hogy újra kovásza volt a szakmai napnak. Hálás vagyok a kötetlenebb tapasztalat megosztásért, az organikus oázisok megosztásaiért. Azt mondta Don Bosco: Tegyetek jót feltünés nélkül,a viola rejtett virág, de az illatáról rá lehet ismerni. Ma megint illatoztunk! Köszönöm! Végezetül hálásan köszönöm Rita nagyölelését, amihez nincsenek szavaim, de érzem időtlen jelentőségét.
Hálás szívvel köszönöm ezt a csodás “ haszontalan napot. Áldott pihenést kívánok! Szeretettel.
Haszontalan idő? -itt megtaláljuk, találkozunk önmagunkkal, – mi nem innen valók vagyunk
Köszönet minden előadónak a színvonalas, szemléletformáló előadásért!
Az idő amit itt töltöttem nem volt haszontalan. Köszönöm!
Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Elrepült a nap, és én feltöltődtem, Köszönöm az átadott tudást az előadóknak és a bennem született gondolatokat a jó Istennek!
Éljen a PRBK! Pécsi Rita Baráti Kör!
Kedves Rita és lelkes segítő szervezők! Köszönet az egész napért, köszönet a témákért, rendkívűl fontos volt hogy erről a haszontalanságról ilyen részletességgel beszéljünk. Köszönettel a találkozásért és a palacsintáért!
Nagyon köszönöm a mai napot és a témát. Megerősített hogy eddig nem haszontalanul töltöttem az időmet otthon a gyerekeimmel. A táncolni az Istennel gondolat nagyon megragadott és sok mindent elindított bennem. Gerald Hüther előadása: ha nem kapcsolódunk a másikhoz akkor tárgyként kezeljük sok harangot megkongatott. Ismét nagy lelkierőt kaptam. Nagyon köszönöm.
Szuper volt minden a palacsinta és a catering, az előadások, az indító homok előadás és a befejező kánon. Meg persze a találkozások.
Fantasztikus volt, ahogy mindig! Otthon érzem itt magam! “ Jó nekünk itt lennünk építsünk magunknak sátrat..”
Köszönöm a színvonalas érdekes előadásokat és a kedves szivélyes fogadtatást.
Miért ez a sürgetettség? Miért kell minden előadónak versenyt futni az idővel? Mindenkit szívesen hallgattam volna tovább! Köszönök mindent!
Köszönöm a lehetőséget, a jól tartást. Ezt az alakuló közösséget nagyon szeretem, várom a következő alkalmat.Nagyon vártam ezt a konferenciát is. Próbáltam hívni kollégákat, ismerősöket is. Az egyik legnagyobb örömömet juttatja eszembe, miszerint az első konferencián hallottam arról az óvodáról, ahova most már az unokám jár… Hálás vagyok a személyes jelenlétért. Ez semmivel nem pótolható.
Köszönöm ezt a hasznos és nem haszontalan programot. Jó volt újra hallani ezeket a dolgokat és megerősítést nyerni dolgokban. Szuper volt az új és régi előadókat is hallani.
Nagyon jól éreztem magam a konferencián. Tetszett a számomra újszerű témaválasztás.Testnevelő tanárként különösen tetszett nekem és gondolkodásra indított a sporttal kapcsolatos témas. A homokrajz és a mese nagyon szép és elgondolkodtató volt. Köszönöm hálásan vagyok hogy részt vettem a konferencián!
Nagyon tettszett a témaválasztás. Annak a homogén, de sok oldalról megvilágított oldala. Dicséretre méltónak tartom a szervezettséget. Jó és hasznos lenne a jövőben más-más tematikájú de szervezettségű hétvége.
Amikor haszontalan vagyok akkor már nevetek mosolygok a stabil rugalmasságon és a rugalmas stabilitáson.
Gyönyörű környezet,igényesen kialakított termek, helyiségek.Nagyon bőséges megvendégelés.Palacsinta fantasztikus.
Lelki táplálék:Fantasztikus, kompetens, humoros karizmatikus előadók,rengeteg lelki morzsa ami növesztett, sokat adott, elgondolkodtatott, új utakat adott.
Rita te egy fantasztikus talentum, előadó, konferencia szervező vagy!!! ( két szivecske is repked)
Még Gerald Hüthert is ide varázsoltad!