A kamaszkor beköszöntével a fiatal egyre tisztábban kezdi látni saját személyiségét, adottságait és kapcsolatait. Ez az úgynevezett „önismereti zárlat” oldódásának korszaka: a serdülő kilép abból az állapotból, ahol csupán a külvilág direkt visszatükröződését látja, és elindul a belső valóság keresése: „Ki vagyok én, és ki lehetnék?”

Ebben a folyamatban a szülői tükör meghatározó, ám az organikus pedagógia alapelve, hogy a személyiség egészét kell szemlélnünk. Ha kizárólag a jegyeket, a mérhető iskolai és sportteljesítményt jutalmazzuk, torz és szűkös képet közvetítünk. Feladatunk, hogy kifejezetten „vadásszunk” a valódi emberi értékekre: észrevegyük a kitartást, a humort, az erőfeszítést, a segítőkészséget és az egyéni talentumokat. Az ilyen feltétel nélküli, mély megerősítések adják meg azt a biztonságos talajt, amelyre az egészséges önbecsülés épülhet.

A mai digitális világ óriási akadályt gördít a lelki érés természetes ritmusa elé. A közösségi média azonnalisága miatt egy-egy kudarc, konfliktus vagy csalódás után a kamaszok már nem tartják magukban az élményt: azonnal a nyilvánosság elé tárják, külső validációt hajszolva.

Pécsi Rita ezt találóan „érzelmi inkontinenciának” nevezte. Amikor az érzelmek azonnal kiáramlanak a digitális térbe, elmarad a legfontosabb: a belső, lélektani munka. A felnőtté váláshoz elengedhetetlen, hogy a fiatal megtanulja elhordozni, megérteni és feldolgozni a belső feszültségeit. A megküzdés belső tapasztalata nélkül nem alakulhat ki az a lelki állóképesség és belső stabilitás, amely az érett személyiség sajátja.

A serdülő lelke kettős vágyat hordoz: egyszerre akar tartozni valahová, és vágyszik arra, hogy egyedi, megismételhetetlen személyként ismerjék el. A kortárscsoportok szerepe ilyenkor döntővé válik, de nem mindegy, milyen közeg veszi körül a fejlődő személyiséget.

A személytelen, online tömegek könnyen feloldják az egyéni felelősségérzetet, és konformizmusra késztetnek. Ezzel szemben a személyes, élő közösségekben (ifjúsági csoportokban, cserkészetben, sportban) a fiatal név szerint ismert, feladata van, számítanak rá, és megtapasztalhatja saját tettei súlyát. Az organikus nevelés szerint az ilyen közegek képesek valódi védelmet és támaszt nyújtani az identitás formálódásához.

A szülői hivatás talán legnehezebb lépése a védőháló fokozatos visszahúzása. Az anyai és apai gondoskodás természetes ösztöne a védelem, ám törvényszerűség: a szülői védőszárnyak alatt nem lehet felnőtté nőni.

A kamaszkor lezárásához közeledve a szülő feladata már nem az akadályok elhárítása és a problémák megoldása a gyermek helyett, hanem az életbátorság megalapozása:

Ez a magatartás nem közöny és nem magára hagyás, hanem a nyitott tenyérrel való feltétlen szeretet. A szülő egy biztos lelki hátországgá, megingathatatlan kikötővé válik, amely teret ad a szárnybontogatásnak, de mindig kész a befogadásra. Ebből a szabadságból születik meg az igazi felnőttkori felelősségvállalás, a szilárd értékrend és az egyéni küldetéstudat.

Forrás: Új Szó