Legyen szó halálról, betegségről vagy válásról, a mesék segíthetnek átvészelni a gyermekek legnehezebb pillanatait is.

Egyszer volt, hol nem volt valaki, aki pontosan tudta, milyen fontosak a mesék. Hisz mint Bajzáth Mária mesepedagógus vallja, a történetek képesek a legnehezebb és legszebb pillanatokban is kapaszkodót nyújtani kicsiknek, nagyoknak, születőknek, haldoklóknak, szenvedőknek, boldogoknak.
Bajzáth Mária 1990 óta foglalkozik gyerekekkel, mesékkel és pedagógiával, mostanra pedig ismertté vált a mesefoglalkozásairól. Sőt, az igazán szerencsések polcain biztosan csücsül legalább egy a mesegyűjteményeiből is.
Interjúnkban arról kérdeztük a mesepedagógust, hogy mit és miért olvassunk a gyerekeinknek. Megtudtuk azt is, hogy mennyi változást tapasztalt meg az új generációkban és mesepedagógiában az elmúlt 15-20 évben. Bajzáth Mária emellett elárulta, hogyan őrizhetjük meg a történetekben rejlő varázst a gyermekeinknek.

Miért fontos mesélnünk a gyerekeinknek?
Amikor elmondunk egy történetet a mesélő és a hallgató offline, eszközök nélkül képes figyelni a másikra. A gyermek ilyenkor egy olyan cselekvéssorban vesz részt, ami csak róla és a másik emberről szól. A mesélés amellett pedig, hogy megnyugtat egy gyereket, óriási belső munkára is készteti, hiszen történethallgatás közben többek között aktivizálódnak az érzelmek, a képzelet és az alkotóképesség.

Ahhoz viszont, hogy egy mesét jó legyen meghallgatni, az átadó részéről szükséges tehetség és kompetencia is. Egy szülő pedig érezheti úgy, hogy nem igazán képes átadni a történeteket.
Nincs olyan anya vagy apa, aki a hangjával, az érintésével, a ringatással illetve az összebújással ne tudná megnyugtatni a gyermekét. A szülő-gyerek viszonyban tehát, ha a szülő száz százalékosan jelen van a pillanatban, egy történet átadása pozitívan hat a gyermekre, akármilyen módon is mondják el a mesét. Ugyanez igaz a nagyszülőkre és testvérekre is. A pedagógusoknál viszont már más a helyzet. Ebben az esetben valóban nagyon fontos szerepe van annak, hogy ki és hogyan mond el egy történetet. Az is releváns továbbá, hogy az adott pedagógus bele tud-e kerülni abba a bizalmi pozícióba, amiben a gyerek meg akarja hallgatni a meséjét. Persze nem egyszerű feladatról beszélünk, de a mesélés is a pedagógus mesterség tanulható része.
Előfordulhat ugyanakkor, hogy egy anya vagy apa próbál mesélni, de a történet nem érdekli, esetleg untatja a gyereket. Mi lehet a gond?
A történet elmondásakor számításba kell venni a befogadó korosztályát. Egy kisóvodás még nem képes tátott szájjal végigülni a túl hosszú, rengeteg szereplős és helyszínes meséket. Amikor pedig egy még bonyolult történetet próbálunk elmondani, a gyerek óhatatlanul is félbeszakít, hiszen nem érti az összefüggéseket. A mesélést érdemes rövid történetekkel és a lehető leghamarabb elkezdeni, így idővel mesehallgatóvá, történethallgatóvá tudjuk szeretni, vagy ha úgy tetszik, szocializálni a gyermeket.
Hogy szerethetünk valakit mesehallgatóvá?
Ha mindennap mesélünk neki. Egy történet befogadásakor követni és érteni kell a szálakat, továbbá fontos bíznunk a mesélőben és abban, hogy végigvisz minket a mesei úton. Ezek a kompetenciák hosszú idő és összetett nevelési folyamat során alakulnak ki. A mesehallgatóvá nevelés egyébként óriási kihívás mind a szülőnek, mind pedig a gyermeknek. Egy hároméves még csak kurtább szövegeket tud meghallgatni osztatlan fókuszált figyelemmel. Egy nagycsoportos óvodás már képes hosszú, komplex tündérmesét is befogadni, ahogy pedig múlik az idő, a folyamat szép lassan beér.
Hogyan válasszuk ki a megfelelő meséket? Miként találja meg a szerethető történeteket?
Népmesékkel foglalkozom, ez eredetileg nem gyerekműfaj. Épp emiatt mindig nagy kihívás kiválasztani egy olyan szöveget, amely valóban érdekli a gyermekeket. A mesefoglalkozásokon rendszeresen ki is próbálom azokat a történeteket, amelyekről úgy vélem, válaszok lehetnek az adott korosztályt foglalkoztató problémákra, hiszen mindig a gyakorlat bizonyítja be, hogy jól gondolkodtam-e. A saját mesegyűjteményeibe így már csak azok a történetek kerülnek be, amelyeket több csoport is szívesen meghallgatott.
Tegyük fel, hogy egy anyuka megtalálja a régi mesekönyveit a padláson, és szeretne visszaadni az élményeiből a gyerekeinek is. A régi könyvek, mesék mindig beválnak az újabb generációknál is?
Ma gyakran kell egészen mást mesélni egy 4-5 éves gyermeknek, mint 15 évvel korábban. Óriási változást élünk meg. A gyerekek sokkal rövidebb történeteket képesek befogadni a televízió, internet és számítógépes játékok miatt, hiszen az új ingerek okán ellustult a képzeletük. Továbbá erőfeszítést igényel a részükről, hogy végigüljenek egy hosszabb, kép nélküli szöveget. Sőt, mostanra azt is számításba kell venni egy történet kiválasztásakor, hogy a Z illetve alfa generációknak sokfélébb és tágabb ismeretei vannak. Egy 8-9 éves ma olyan témákról is szerez némi tudást, ami 15 évvel korábban nem volt jellemző a korosztályra. De szavak is koptak ki a szókincsből, így például a mesegyűjteményeimben külön megmagyarázok minden olyan szót, ami már nem feltétlenül része az aktív szókincsnek. Egyébként az is hatalmas különbség a 15-20 évvel ezelőtti állapotokhoz képest, hogy a gyerekek régebben szerették a népmesékre jellemző ismétlődéseket, az újabb generációk ezzel szemben a kiszámíthatatlanul fordulatos történeteket kedvelik. Tetszik nekik, mikor egy mesének rossz a vége vagy ha az antihős, a csaló is meg tudja mutatni az erejét.
Akkor a boldogan éltek, míg meg nem haltak már nem opció?
Egy bizonyos korig nagyon fontos, de a kiskamaszokat már érdekli az élet sötétebbik oldala is. Egy tízévesnek van tapasztalata ellenfelekről, rivalizálásról, konfliktusokról, hazugokról és csalókról, tehát hallani akar a negatív történésekről és szereplőkről is. Sőt, a halál akár már három éves kortól foglalkoztathatja a gyermekeket, de ide sorolhatjuk a betegséget és válást is. Ezekről beszélni kell, a népmese pedig mindenre képes választ adni. Ezekben a történetekben az egyik legcsodálatosabb az, hogy bármilyen nehéz kérdésről is legyen szó, amíg a befogadó a mesét hallgatja, oldódik a szorongása. A mesehőssel együtt kezdenek barangolni a történetben, a szálak, szereplők és történések által ráadásul kapaszkodót is kap az élethez.
És mi a helyzet a mai szülőkkel, többet vagy kevesebbet mesélnek a gyerekeiknek?
A 3-10 éves gyereket nevelő szülők körülbelül egyharmada mesél napi rendszerességgel. A maradék kétharmad már csak maximum heti egyszer vagy annyiszor sem. Tehát még mindig a tudatos, tájékozódó és mesélő anyák illetve apák vannak kevesebben. Egyébként meggyőződésem, hogy azokat a gyerekeket, akiknek nem mesélnek, a pedagógusok tudják hozzásegíteni ahhoz, hogy napi rendszerességgel történetekhez jussanak. Az óvodákban ez remekül működik is, a kisiskolások viszont már jóval kevesebb mesét kapnak, holott nekik is óriási igényük lenne rá.
Elsőre talán azt gondolhatjuk, hogy a mesélés előbb-utóbb kikopik a szülő-gyerek kapcsolatból. De nem átalakulásról van szó inkább? Tehát egy bizonyos kor felett már nem a Piroskát mondjuk el, hanem arról mesélünk, hogy mi történt ma velünk.
Igen, a mesélés az életünk része maradhat, de csak akkor, ha egy gyerek kap történetmesélési mintát. Ahogy viszont már beszéltünk róla, a többségnek ez nem adatik meg. Amikor pedig hiányzik a minta, a kérdésre, hogy mi történt ma veled, mi volt az iskolában, az lesz a válasz: semmi. Ez transzgenerációs jelenséggé is válhat, hiszen ha a családban nincsenek asztal körüli beszélgetések, nincs élménymegosztás, egy idő után egy olyan egymás mellett élés alakulhat ki, amiből hiányoznak a párbeszédek, hiányoznak a történetek.
Mit tehet egy szülő, ha az első években ugyan kimaradtak a mesék, de most azt mondja, szeretné behozni a lemaradást? Célszerűbb rövidebb, kisebbeknek való történeteket választani vagy célozza meg egyből a gyereke korosztályát?
Először érdemes a gyermek korosztályának való mesékkel próbálkozni és megnézni, hogy a gyerek tud- e kapcsolódni a korcsoportjához szóló történetekhez. Ha erre nem képes, akkor meg lehet célozni az alsóbb vagy a felsőbb korosztályt. Azt kell mesélni, amit a gyerek szívesen hallgat. A Népmesekincstár kötetek tartalomjegyzékei például óriási lehetőséget adnak a szülőknek arra, hogy meg merjék kérdezni, ma miről szeretne mesét hallani a gyerekük. Ez útmutató lehet nekik ahhoz is, hogy mi foglalkoztatja éppen a gyermeküket. Amennyiben például minden este arról akar hallani, hogy mit csinálnak az ellenfelek a mesékben, a téma valószínűleg nagyon fontos számára az adott pillanatban. Egy szülőnek ilyenkor pedig az a dolga, hogy adja oda azt a történetet, ami oldja a gyerek szorongását és félelmét, vagy esetleg épp megerősíti a gyermeket abban, hogy jó úton jár.
Ahogy már korábban említette, a népmese eredetileg nem gyerekműfaj. Így hogy találhatunk olyan történetet, ami ideális lehet egy gyerek számára?
Bár a történetek többsége valóban felnőtteknek szólt, de gondos válogatással, a pedagógia és lélektani szempontokat is figyelembe véve, a népmesén keresztül nagyon hasznos útravalókat adhatunk a gyerekeknek. És van a folklórnak egy kicsi szelete, a gyermekfolklór. Ezeket a történeteket mindig gyerekeknek mesélték, tehát akár ilyen szövegekből is válogathatunk.
A halál mindig része volt az életünknek, így természetes, hogy rengeteg történetben kerül elő témaként. Ezzel szemben a válás már inkább az újabb korok sajátja. Hogy tud erre reflektálni egy népmese?
Most jelenik meg az Erdők, mezők népmeséi című kötetem, amiben van egy gyönyörű történet arról, hogyan vált el egymástól a Nap és a Hold. A történetben már nem szeretik egymást, így a főisten azt mondja nekik, hogy szétválhatnak, de továbbra is vigyázniuk kell a gyermekükre, a Földre. A Hold akkortól kezdve éjszaka, míg a Nap nappal kíséri a Földet. A mese gyönyörű, és tele van olyan üzenetekkel, amelyek kapaszkodót kínálnak egy válásban érintett gyermek számára.
Akkor a mesélés és mesék szintén képesek segíteni nekünk egy nehéz élethelyzetben. Mi a különbség az Ön mesefoglalkozásai illetve a meseterápia között?
A meseterapeuta diagnosztizál, beszélget arról, hogy mi történik a mesében illetve a gyerekben, és kifejezetten sérülésekkel illetve traumákkal foglalkozik, ezeket gyógyítja. A terapeuta tehát gyógyít, nekem pedig az a célom mesepedagógusként, hogy segítsem a gyerekeket önmaguk és a világ megismerésben, tanítsam-neveljem őket, gyarapítsam a tudásukat. Egy külső szemlélő első pillantásra csak annyit lát egy meseórából, hogy játszunk, örülünk, mesélünk, mondókázunk és jól érezzük magunkat. Ez bár igaz, de a mesefoglalkozások alatt ezernyi más is történik. Fejlődnek a szövegalkotási, gondolkodási, szövegértési képességek, gazdagítjuk a szókincset, a képzeletet, továbbá mesehallgatás és játék közben természetes módon fejlődnek különböző kompetencia-, és intelligenciaterületek. Előfordulhat ugyanakkor az is, hogy egy-egy érzékeny téma, például a halál foglalkoztatja a csoportot. Olyan történetet is mesélhetek, ami segít megérteni az élet végességét, illetve olyan játékokat játszunk vagy mondókákat mondunk, amelyek didaktikus magyarázatok nélkül, saját élményeken, megélt érzéseken keresztül közelebb visznek a témával kapcsolatos nélkülözhetetlen tudáshoz. Ezt minden foglalkozásnál fontos szem előtt tartani, hiszen mikor meseórát vagy mesefoglalkozást tartok, nagyon fontos számomra, hogy ne varázstalanítsam a meséket.
Egy mesét megfoszthatunk a varázstól?
Persze. Képzeljünk csak el egy olyan helyzetet, mikor filmnézés végén nagyon meghat a történet mondanivalója, még a könnyeink is potyognak, de a mellettünk ülő a szereplőkről vagy a cselekményről kezd faggatni minket. Ezzel megszakítja a bennünk lejátszódó folyamatot. Ugyanez történik akkor is, mikor véget ér egy mese, majd kérdezgetni kezdjük a gyereket például a tanulságról és főhősökről. Ebben az esetben szintén megszakad a folyamat, aminek során a mese belsővé válhatna. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a gyerek sem kezdhet kérdezni a történetről. Ő kérdezhet, de mi nem kérdezhetjük őt.
A népmesékről már volt szó. Ugyanakkor ha most arra kérnénk meg pár embert az utcán, hogy mondjon néhány mesecímet, biztos vagyok benne, hogy rengeteg Grimm-történet lenne a felsoroltak közt. Ezekről a szövegekről mit gondol?
Wilhelm és Jacob Grimmnek vannak nélkülözhetetlen történeteik. Ilyen például a Piroska és a Farkas, ez a mese már ötéves kortól mesélhető. Nagyon izgalmasnak tartom, hogy Piroska története a világ minden táján megtalálható. A mese egy-egy változata előfordul többek között Nyugat-Európában, Amerikában, Afrikában, de például Szibériában is. A Piroska és a Farkas egy olyan szöveg, amit Grimmék tettek ismerté, a mesetípus viszont már jóval korábban létezett. Ahogy a Hamupipőke, a Hófehérke illetve a Jancsi és Juliska is. A történetek, amelyeket Grimm-mesék néven ismerünk, azért olyan népszerűek, mert univerzális kérdéseket vettnek fel, olyanokat, amelyek a világ minden táján foglalkoztatták és máig is foglalkoztatják az embereket.
Mikor azt mondja, Piroska és a Farkas, egyből az ugrik be, hogy mennyire érdekli a történet a pszichológiát és a szakembereket. Azokban a szülőkben, akiknek a keze ügyébe került néhány értelmezés, kialakulhat bizonytalanság a történettel kapcsolatban. Bennem például mindenképp keletkezett egy negatív érzés a mese iránt Eric Berne értelmezése miatt.
Nagyon sokféle értelmezés látott napvilágot Piroskáról illetve a Farkasról. Ami biztos, egyszer mindannyian útnak indulunk a sűrű erdő felé, és mind találkozunk azzal a veszéllyel, amit a farkas szimbolizál. Ebből adódik a mese univerzalitása, hiszen azt üzeni, ha kilépünk a szülői ház kapuján, kilépünk a védettségből, ébernek és felkészültnek kell lennünk, hisz csak így vehetjük észre a ránk leselkedő veszélyeket.
Akkor tulajdonképpen a hasonló értelmezések elolvasása szintén varázstalaníthatja a kedvenc régi meséinket, még akár felnőttként is?
Amint elkezdjük befogadni mások értelmezését egy-egy meséről, gyakran épp a saját érzéseinkkel veszítjük el a kapcsolatot. Mesélek felnőtteknek, kisgyerekeknek, kamaszoknak, öregeknek, születőknek, haldoklóknak, a világ rengeteg módon szomjazza a mesét, és azt tapasztalom, hogy semmi nem képes felülírni a mesehallgatás perceit. Írhatok vagy mondhatok bármit a történetekről, de ez nem hasonlítható össze azzal, mint mikor valaki meghallgat egy olyan szöveget, ami mintha épp neki szólna az adott pillanatban. Sőt, én mesepedagógusként akkor érzem, hogy jól választottam történetet, mikor az 50 fős csoportból többen is azt mondják a foglalkozás végén, hogy úgy érezték, pont nekik szólt a mese, mintha csak nekik meséltem volna. Ilyenkor biztos vagyok benne, hogy a többségnek mást és mást üzent a történet. Abban a pillanatban viszont, ha egyféle üzenetet kezdenék kinyilatkoztatni számukra a szövegről, megpróbálnám elemezni és magyarázni a mesét, épp azt az egyedi és megismételhetetlen érzést és élményt írnám felül, ami miatt meséltem, illetve amiért mesél és mesét hallgat az emberiség, amióta világ a világ.

forrás