Több mint 40 országos szakmai szervezet fogott össze, hogy megalkossa a gyermekek képernyőhasználatával kapcsolatos közös alapelveket. Az együttműködés eredményeként megszületett 10 pont célja, hogy segítse a családokat, pedagógusokat és döntéshozókat az egészséges digitális szokások kialakításában.
Miért fontos ez a kezdeményezés?
Mert a képernyők nem csak az időt rabolják el – a mozgástól, a valódi kapcsolatoktól, a kreatív játékidőtől –, hanem az idegrendszer fejlődésére is hatással vannak. A digitális világ lehetőség is, de csak akkor, ha mi uraljuk azt, és nem fordítva. Az új irányelvek nem tiltani akarnak, hanem kapaszkodót adnak – szülőknek, pedagógusoknak, és maguknak a gyerekeknek is. Hogy ne a gép neveljen, hanem mi. Tudatosan, szeretettel, következetesen.
A szakmai fórumon megszületett 10 pont:

10 éves kor alatt (az alsó tagozat végéig) semmiképpen, 14 éves kor alatt (a felső tagozat végéig) lehetőleg ne legyen a gyermeknek saját okoseszköze (okostelefon, laptop, okosóra, stb.).

3 évesnél fiatalabb gyermekek egyáltalán ne töltsenek időt képernyő előtt, kivéve távollévő családtagokkal való kapcsolattartás céljából.

14 éves kor alatt gyerekek ne regisztráljanak közösségi oldalakra.

A gyerekek kikapcsolódást szolgáló napi átlagos képernyőideje ne haladja meg
óvodáskorban a 30 percet,
alsó tagozatos korban a 60 percet,
felső tagozatos korban és később a 90 percet.
A telefonhasználatot ugyanannyi időtartamú mozgásos tevékenység kövesse. Képernyőmentes napok bevezetése javasolt.

A lefekvés előtti utolsó órában minden képernyő használata kerülendő.

A képernyőidő rovására minden gyermek és fiatal mozogjon legalább napi 60 percet.

Törekedni kell a tudatos képernyőhasználatra, a megszokásból végzett, céltalan
tartalomfogyasztás kerülendő.

A túlzott vagy problémás képernyőhasználat a mentális egészséget veszélyeztető
kockázatokkal jár, ezért kerülendő.

Egyetlen gyermeknek se legyen következetes szülői felügyelet nélküli okoseszköze.

A családokat (szülőket, nagyszülőket, gyermekeket) szükséges felvértezni a megfelelő tudással és készségekkel annak érdekében, hogy a digitális világgal való kapcsolatuk egészséges legyen. Szülők esetében ezt a tevékenységet már a várandósság ideje alatt meg kell kezdeni.