Köznevelésünk ma – Gloviczki Zoltán írása
Az óvoda, az iskola feladata, hogy a szülők társa – néha sajnos pótléka – legyen abban, hogy a gyermekeket életképes, világunkban boldogulni és boldognak lenni képes felnőttekké nevelje. A hivatásos, intézményes pedagógiát civilizációnkban a szükség szülte: sem a szülők, sem „akárkik” nem tudják ezt a segítséget nyújtani, csak olyan szakemberek, akik tisztában vannak a mai világgal, azzal, mi kell hozzá, hogy a gyermekeket életképes, világunkban boldogulni és boldognak lenni képes felnőttekké nevelje. S mivel ez a folyamat alapvetően emberi kapcsolatokon, bizalmon, hitelességen, érzékenységen, empátián, kommunikáción alapul, életünk egyik utolsó olyan szegmense, melyet – ha igazi hivatásánál marad – még érintőleg sem veszélyeztet a mesterséges intelligencia térhódítása.
A betegség lényege, hogy szem elől tévesztettük a célt. Azt a 21. században boldogulni és boldognak lenni képes felelős felnőtt embert, akinek boldogulásához és boldogságához szüksége van a korszerű alapkompetenciákra: a kreativitásra, az együttműködés képességére, a kommunikáció magas szintű művelésére és a kritikus gondolkodásra – ahol ez a szó nem a kötözködés műszava, hanem az ógörög krineinből fakadó józan ítélőképességet jelenti napjaink áradó információtengerében. És nem csupán az információk közti eligazodás képességéről beszélünk, hanem annak az autonóm kritikusságnak a kialakulásáról-kialakításáról is, mely a nevelésről alkotott katolikus felfogásunkat már a zsinat előtt meghatározó Jacques Maritain szerint az Isten-képmás ember egészséges formálódásának kulcsa.
És szüksége van az alapvető közös műveltségre a nyelvtől a kulturális kódjainkig, nemzeti és európai, emberi hagyományainkig, hogy otthon lehessen saját környezetében. Szüksége van biztos és józan erkölcsi ítélőképességre. Önismeretre, kiegyensúlyozottságra. Nem egyikre vagy másikra. Hiába is vitatkozunk ezen a felszíni kérdésen. Mindre szüksége van, ám ezek sem külön-külön, sem együtt nem azonosak mindazzal, amit ma köznevelésünk jelent és ad. Persze innentől minden mondathoz kijárna: „tisztelet a kivételnek”. Igen, még nagyobb tisztelet jár annak, ahol még ép felület látszik. Csakhogy nehéz jelentőséget tulajdonítani a kivételnek abban a fájdalomban, ahol beteg maga a test.
A betegség lényege, hogy szem elől tévesztettük a célt. Azt a 21. században boldogulni és boldognak lenni képes felelős felnőtt embert, akinek boldogulásához és boldogságához szüksége van a korszerű alapkompetenciákra: a kreativitásra, az együttműködés képességére, a kommunikáció magas szintű művelésére és a kritikus gondolkodásra – ahol ez a szó nem a kötözködés műszava, hanem az ógörög krineinből fakadó józan ítélőképességet jelenti napjaink áradó információtengerében. És nem csupán az információk közti eligazodás képességéről beszélünk, hanem annak az autonóm kritikusságnak a kialakulásáról-kialakításáról is, mely a nevelésről alkotott katolikus felfogásunkat már a zsinat előtt meghatározó Jacques Maritain szerint az Isten-képmás ember egészséges formálódásának kulcsa.
És szüksége van az alapvető közös műveltségre a nyelvtől a kulturális kódjainkig, nemzeti és európai, emberi hagyományainkig, hogy otthon lehessen saját környezetében. Szüksége van biztos és józan erkölcsi ítélőképességre. Önismeretre, kiegyensúlyozottságra. Nem egyikre vagy másikra. Hiába is vitatkozunk ezen a felszíni kérdésen. Mindre szüksége van, ám ezek sem külön-külön, sem együtt nem azonosak mindazzal, amit ma köznevelésünk jelent és ad. Persze innentől minden mondathoz kijárna: „tisztelet a kivételnek”. Igen, még nagyobb tisztelet jár annak, ahol még ép felület látszik. Csakhogy nehéz jelentőséget tulajdonítani a kivételnek abban a fájdalomban, ahol beteg maga a test.
Forrás: a Vigilia Facebook oldala
Részlet Gloviczki Zoltán decemberi Vigiliában megjelenő írásából:
Mit jelent ma a köznevelés, az intézményes oktatás-nevelés? És mit a pedagógus? Amikor egyszerre merül fel, hogy a pedagógust maholnap a mesterséges intelligencia váltja fel, s állítjuk közben, hogy az iskola feladata a mindenkori tananyag átadása, lényegében feloldjuk a dilemmát. A mindenkori tananyag átadásával ugyanis a mesterséges intelligencia teljes térhódítását sem szükséges kivárnunk: lényegesen hamarabb fölöslegessé válik a pedagógus.
Mit jelent ma a köznevelés, az intézményes oktatás-nevelés? És mit a pedagógus? Amikor egyszerre merül fel, hogy a pedagógust maholnap a mesterséges intelligencia váltja fel, s állítjuk közben, hogy az iskola feladata a mindenkori tananyag átadása, lényegében feloldjuk a dilemmát. A mindenkori tananyag átadásával ugyanis a mesterséges intelligencia teljes térhódítását sem szükséges kivárnunk: lényegesen hamarabb fölöslegessé válik a pedagógus.