Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, főiskolai tanár, az Organikus Pedagógiai Egyesület elnöke megnyitó előadásában hangsúlyozta: a még forrásban lévő új bort csak rugalmas, új tömlőbe szabad tölteni, mert a régi, rugalmatlan anyagot szétfeszítené.
Az organikus pedagógia az új bor, amelyhez új tömlő kell.
Vajon rendelkezünk-e már vele? – tette fel a kérdést a szakember. Válaszként kifejtette: a jogom van hozzá mentalitás az eldobó társadalom szemlélete, az ismeretközpontúság, a feladatok kipipálására törekvő képzések még a rugalmatlan régi keretek.
Világunkat a mechanisztikus szemlélet uralja, amelynek fő eszméje a lecserélhetőség, a gépies, szabályvezérelt működés. E gondolkodás kikezdheti a családokat, a közösségeket, a nevelést, a személyt is.
Ezzel szemben az életet szolgáló organikus pedagógia figyelembe veszi az egyedi személyiséget, a saját tempójú fejlődést, törekszik a részek összekapcsolására, és sajátos szellemiség hatja át, melyben az érzékelés, az érzelem és a spiritualitás is fontos szerepet játszik.
A neveléskutató részletesen ismertette az organikus szemlélet gyümölcseit, az organikus élet, nevelés, szeretet, közösség jellemzőit, bátorítva a résztvevőket e gyümölcsök gondozására.
Csak azért érdemes küzdeni, ami lehetetlen
– előadását Uzsalyné Pécsi Rita e számára is gyakran erőt adó gondolattal zárta, amely édesapjától származik.
Ezt követően Horváth Szilárd, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) munkatársa, a gödi Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, az Organikus Pedagógiai Egyesület alapító tagja, a rendezvény házigazdája Czopf Áron történész-politológussal a nevelés tétjéről beszélgetett.
Leszögezték: gyermekeink révén közösséget nevelünk, egy jövendő országot, nemzetet. Már Platon felvetette a nevelés és a politikai közösség sorsa közötti kapcsolatot: az oktatásban-nevelésben feltételezett emberkép adott, például polgári, arisztokratikus vagy akár zsarnoki társadalom megvalósulásához vezet. Kívülről vezérelt emberekből nem lehet belülről vezérelt társadalmat építeni; a kívülről vezérelt embernek konformitásradarja van, ezért irányítható. Az ilyen egyénekből jön létre a totalitárius társadalom, a tömegtársadalom, a magányos tömeg.
Ellenben a belülről vezérelt embernek belső szellemi, morális iránytűje van, saját motivációkkal rendelkezik, önálló, autonóm személyiség. A nevelés sikerének titka, hogy meg tudja-e akadályozni a magányos tömeg kialakulását a világ egyéb erői ellenében.
Háromszáz éve olyan korszellemben élünk, melyben a racionalizmus, célirányosság uralkodik, és eltűnt belőle az emberi. Ennek terméke a modern oktatás is, hiszen a képzett erőforrás jobban hasznosítható e gazdaságilag racionalizált, ipari termelésre fókuszáló világban.
A nevelésnek viszont nem erőforrásképzés a célja, hanem a személyiség kibontakoztatása.
Ebben meghatározó szerepe van az iskolai közösségnek, a közösségi élményeknek és a tanárok személyiségének. Ezek jelentős befolyással lehetnek az egyén későbbi életére.
Természetesen nincs tökéletes nevelés, csupán a lehetőségek műveléséről van szó, ebből kell gazdálkodni – hangzott el a beszélgetésben.
A konferencián Doria Schlickmann schönstatti szerzetesnővér Josef Kentenich atya (a Schönstatt Mozgalom alapítója) szabadságpedagógiájának azon sarokpontjairól beszélt, melyek választ adhatnak korunk kihívásaira.
A mai ember nagy szabadsággal rendelkezik, de nem tud igazán élni vele. Nem mindegy, miként értelmezzük: szabadság valamitől, vagy szabadság valamire; az előbbi a felelősségtől való szabadulásról, az utóbbi annak felvállalásáról szól. A modern „nevelésben” az előbbi, a mindentől szabaddá válás eszméje uralkodik, miközben az utóbbi a valódi szabadság, melynek útján a belső iránytű kalauzolja az embert – hangsúlyozta az előadó.
Kifejtette: Josef Kentenich a krisztusi antropológiára alapozva határozta meg a szabadságot, tehát a szabaddá tenni valamire alapvetést alkalmazta. Ennek alapján
a nevelés célja szabad személyiségek kibontakoztatása egy szabad társadalomban, ahol a személy és a közösség dinamikus egységet alkot.
Minél erősebb a külső elnyomás, annál erősebb a szabadságvágy. A belső szabadság azonban egészen más:
a szív szabadsága, akár a külső formák ellenében is.
Korunk embere, vagy akár a nevelő mennyire szabad ma belsőleg? Tudjuk-e belső erőinket harmonizálni, tudunk-e megkötözöttségeinktől szabadulni? Tudunk-e szabad személyiségeket nevelni? – hangzott el Doria Schlickmann előadásában.
Az igazi szabadság belső függetlenség a külső környezettől: saját belső eszményemből élek, melyet Isten rólam elgondolt és személyesen megszeretett. A nevelő feladata, hogy Isten pedagógiájának követőjeként segítse kibontani és kibontakoztatni ezt az eszményt a neveltben. A nevelés tulajdonképpen önzetlen vezetés: egy idegen és ismeretlen személyiség felnevelése.
A nevelés során Istent szolgáljuk önzetlenül és kísérjük a neveltet, aki önmaga végzi a munkát: felépíti a belső eszményt, mely ellenáll a külső hatásoknak. A személyes eszmény megerősíti a személyiségmagot, mely harmonizálja a belső erőket: felismerések, értelem, akarat és érzelem.
A nevelő feladata érzékelni a személyiség magvát, és arra ösztönözni a neveltet, hogy találja meg önmagában. Emberségünk ereje e mag eredetiségének kibontakoztatásából ered.
Napjaink nevelése azonban egészen más; szabályokból, cselekvésparancsokból áll: tedd, ne tedd, lehet, nem lehet, kell stb. Ez azonban nem pedagógia, nem erősíti meg a személyiséget. Napjainkban a lélek nem személyes döntésből, nem belső iránytűje alapján, hanem véletlenszerűen, érzelemvezérelten vagy parancsra cselekszik. Ez az, ami ellen Kentenich egész életében harcolt.
Krisztus hegyi beszéde új bort hozott, mi mégis a tízparancsolat alapján járunk gyónni – mondta előadása elején Papp Miklós görögkatolikus pap, morálteológus.
A siker érdekében két dologhoz kell érteni: a világhoz, amelyben a mai ember igen jó, valamint az életvezetéshez, amit azonban nem oktatunk. Régi korokban a siker mindkét kulcsát átadták a fiataloknak: világi tudást és életbölcsességet is kaptak. Az egyetemek adták az univerzális tudást – innen az intézmény neve, universitas –, a templomok pedig irányt az élethez. Ma szakbarbárokat képezünk, a hit magánügy lett, az „életvezetési tanácsokat” pedig gazdasági érdekeket szolgáló formákba csomagolva kapjuk – figyelmeztetett a morálteológus.
Arról is szólt, hogy a szükségletek maradéktalan kielégítése lehetetlen, merni kell ezekben szegénynek maradni annak érdekében, hogy a növekedési szükségletek kielégítése felé tudjunk fordulni. Bár itt, Közép- és Kelet-Európában több évszázada ki vagyunk éhezve egy jobb életre, a nyugati életmódra, mégis túl kell ezen lépnünk, és a valódi értékek felé kell fordulnunk.
Szükségleteink egy kerék küllőiként is elképzelhetőek; egyes területek elakadása nem akadályozza meg, csak nehezíti az előrehaladást. Ezek a területek a kerék agyában, a spiritualitásban kapcsolódnak össze, melynek működése erősen befolyásolja utunkat – hangsúlyozta Papp Miklós.
A világ haladását a közfelfogást megkérdőjelezők, meghaladók befolyásolják érdemben, akik azonban ezzel a kirekesztés, elítélés rögös útjára térnek. A közfelfogás rosszul viseli az új irányokat, ha azonban többen is erre az útra lépnek, a kritikus tömeget elérve egy idő után átformálják a közfelfogást. Ez a kicsiny mag az az elit, melyet éppen a közfelfogást formáló hatása miatt érdemes követni egyéni életünkben, ha fejlődni szeretnénk munkánkban, párkapcsolatunkban, gyermeknevelésben, hitünk megélésében, betegség és más kereszt hordozásában, vagy bármiben.
Ez a kicsiny mag már a jövőt éli, a haladni vágyónak ő mutat utat. Előrenéz, kitartó, kemény, kockázatvállaló, az őt követőkkel pedig kedves, ösztönző.
A jó elit elhivatott emberekből áll. Jézus erre az elitre gondol, amikor a sóról és a gyertyáról beszél, és erre az útra hív meg bennünket – mondta a görögkatolikus pap. – Sajnos keresztényként a vezetéstől való visszahúzódásra neveljük a fiatalokat; hiányzik az a pedagógia, mely kiemelné a vezetői tulajdonságokkal rendelkezőket, és felkészítené őket szerepük helyes betöltésére.
Papp Miklós a kétféle szeretetről is beszélt – a sürgető szeretetről, mely fejlődésre ösztönöz, és az ölelő szeretetről, mely elfogad –, melyeknek a férfi és a női minőség ad sajátos jelleget. Napjainkban a szeretetnek csak a befogadó arcát akarjuk látni, a férfilélek nincs a helyén, pedig a gyermeknek szüksége van arra, hogy mindig kicsit magasabbra állítsuk a lécet, mint amit könnyedén át tud ugrani. A kemény szeretethez negatívan állunk hozzá a két világháború kegyetlenségei miatt, holott nem minden agresszió rossz. A fiatalok meg fognak bukni a világ dzsungelében folyó harcban, mert nem tudnak majd döntéseket hozni. Az Egyháznak kell segítenie helyreállítani az egyensúlyt, mert Jézustól – aki, ha szükség volt rá, tudott kemény szavakat használni, konfliktust felvállalni, határokat húzni – megtanulhatjuk a kemény szeretetet is.
A kereszt jelében mindkét szeretet ott van: függőleges szára az ösztönző, vízszintes szára az átölelő
– összegezte a moráltetológus.
A továbbiakban a holisztikus látásmódról is szólt Papp Miklós, mely segít felfedezni a gyermekben az eljövendő felnőttet. Mivel utunkat múltunknál jobban meghatározza jövőképünk, ennek megtalálásában kell támogatni a fiatalokat. Az eucharisztia pedagógiáját alkalmazhatjuk, melynek lényege a nyerset műveléssel szentté tenni úgy, ahogyan a szőlőből bor, a búzából kenyér lesz. Nem léphetünk hátra, mert az életsors ellopása a legsúlyosabb lopás – emelte ki Papp Miklós atya.
Előadása zárásaként arra hívta fel a figyelmet, hogy feladatunk Krisztust szemlélni, nyomdokaiba lépni, s az ebből nyert tapasztalatot áramoltatni mások számára is. Ha kudarcot vallunk, akkor a szekták vagy a világi gondolkodás nyer.
Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, az Organikus Pedagógiai Egyesület alelnöke a mesterséges intelligenciával kapcsolatos félelmekről tartott előadást, M.I. a baj? címmel.
Meg kell-e ijednünk a mesterséges intelligencia térhódításától? – kérdést vizsgálva kifejtette: az első felvetés szerint nem, hiszen nem valódi intelligencia, és csak azokat a cselekvési területeket veheti át, melyek algoritmizálhatóak. Látszólag persze szinte minden algoritmizálható, még a társas érintkezés, a viselkedés is, és a gép belátható időn belül lehet olyan, mintha ember lenne. Azonban engem Isten teremtett, őt viszont nem, ez elég ok arra, hogy ne féljek tőle. Bár a gépnek lesz látszólagos EQ-ja, mégsem lesznek valódi érzései, tehát nem tudunk örömet okozni neki – mondta Gloviczki Zoltán. Kiemelte: az igazi kérdés az, hogy mi, emberek, akik csak valódi emberhez tudunk odafordulni, mit kezdünk ezzel a ténnyel. A technikai haladás során számos olyan találmány született, amely mégsem váltotta le a valódi emberit – például a számítógép a matematika tanulást, a szótárprogram a nyelvtanulást –, mert szükségünk van arra, hogy emberek legyünk.
Felmérések szerint lesznek olyan foglalkozások, melyeket a mesterséges intelligencia nem tud kiváltani. Ezekhez a foglalkozásokhoz az úgynevezett 4C kompetenciák szükségesek – kommunikáció, kreativitás, kritikus gondolkodás és együttműködés –, amelyekre intézményesen az iskola nevelt évszázadokon át. Meghatározó eleme a kommunikáció volt, e körül alakult ki a tudás. Az egyes témák azt a célt szolgálták csupán, hogy legyen miről beszélgetni. Az információ tulajdonképpen a 4C támogatásához szükséges.
Az organikus pedagógia normális pedagógia, amely sokáig uralta a világot; a felvilágosodás azonban mindezt átalakította, és megszületett a mítosz, hogy a világ minden tudása összegyűjthető, tárolható, az iskola célja pedig ebből a tudásból egy megfelelő mennyiséget a fiatalok fejébe préselni. A tudományban ez a mítosz már szertefoszlott, mivel a világ olyan komplex, hogy tejes megismerése képtelenség. Az egyetlen hely, ahol még tartja magát a megismerés lehetségességének mítosza, az pont az iskola.
A második felvetés szerint baj van a mesterséges intelligenciával, mert kulturális paradigmaváltást okoz, amiként történt például az írás vagy a könyvnyomtatás megjelenésekor is. A valódi kérdés nem az, hogy a technológiai haladást kizárjuk-e az életünkből, hanem hogy miként lehet okosan használni. Valódi dráma van tehát, mert a folyamatot nem lehet megállítani, de a dráma még nem tragédia. Az oktató feladata éppen az, hogy drámai pillanatban segítse a szülőt, a diákot, és átlendítse a helyzeten – úgy mint a színész a drámában. A stabil, változatlan helyzeteket a mesterséges intelligencia is tudja kezelni, de a drámát nem tudja megoldani.
Véget kell vetni a tudásról kialakult mítosznak. A pedagógia nem a tudás átadására való, azt a mesterséges intelligencia is meg tudja oldani.
A valódi pedagógus feladata: átadni, miként maradjunk emberek; hogyan kell átlátni, tájékozódni, megkülönböztetni.
Erre a mesterséges intelligencia nem képes. Hála Istennek, visszatérhetünk végre a normális pedagógiához – szólt az előadás végkövetkeztetése.
Deme Tamás egyetemi tanár, művelődéskutató Karácsony Sándor nevelési rendszeréről tartott előadást, Viszonypedagógia címmel.
Karácsony Sándor szerint, bár létezik az egyéni autonómia, társas kapcsolataink kötnek össze minket egymással; bár az egyén nevelhetetlen, az ember társas viszonyaiban nevelhető, mivel a nevelés előfeltétele a társas lelki viszonyulás. Nevelési rendszerében a lélek egyéni kategóriáinak egy-egy társadalmi viszony feleltethető meg; rendszerében a gyermek vallása a mese, míg a fiatal felnőtté a kétely. Karácsony Sándor szerint a pedagógiához világnézetre van szükség, mert enélkül nincs nevelés – ismertette az előadó.
Készek vagyunk-e a pedagógia megújítására? – ismételte meg a Pécsi Rita által feltett kérdést Deme Tamás, aki ennek kapcsán hangsúlyozta a hálózatok fontosságát, és leszögezte: az iskolarendszer egy csíra, mely jelenleg ugyan nagyon gyenge, de ez ne tévesszen meg senkit.
A gyengeség rugalmassággal párosulva az életet jelenti, míg az erő a keménységgel összefonódva maga a halál. Nem győzhet az, ami megszilárdult. Nem az analízis, hanem a szintézis; nem az egyéni fejlesztés, hanem a közösség a fontos.
A központba nem az anyagot, hanem a pneumát kell helyezni – fogalmazott a művelődéskutató.
Csáki Tibor atya, az Organikus Pedagógiai Egyesület spirituális elnöke „Szélfútta levél a világ/De hol az ág? De Ki az ág?” mottójú előadásában arra kereste a választ, hogy milyen ág tart minket.
Gondolatmenetét egy rövid mesével kezdte, melyben a kis pók elkényelmesedett élete során elfelejti, hogy hálóját egy fölfelé futó, távolba vesző ághoz rögzített szálacska tartja, s mikor ezt feleslegesnek ítélve elvágja, a háló összeomlik, elpusztítva egész élete munkáját.
Az ember kapcsolati lény, úgy fölfelé, a transzcendens irányában (az ember képes az Istenre), mint kifelé, azaz szociálisan (az ember közösségi lélek), és befelé, azaz individuálisan (Isten képmása megvalósul bennem) – emlékeztetett az előadó. – Az utóbbi időben ezt a kapcsolatot helyeztük középpontba, az elsőről pedig megfeledkeztünk. Újra fel kell fedeznünk önmagunkban a spirituális intelligenciát, a felfelé futó tartószálat, hogy megláthassuk életünket egy nagyobb összefüggésrendszerben, tudjunk másokért élni, és ezáltal kiteljesedjen saját fejlődésünk.
A tartószál megerősítéséhez nélkülözhetetlen a belső csend, az ima, nélküle széthullik az életünk. Erről sokszor nem veszünk tudomást, és sajnáljuk az időt attól, akitől az egész életünket kapjuk. Félünk találkozni a bennünk lévő ürességgel, és mindenféle megoldást keresünk ennek betöltésére. Így viszont elszakad a mesebeli szál, melynek alkotórészei a hit, a remény és a szeretet.
A hit – szilárd bizalom a szeretet létezésében – meggyőz arról, amit nem látok; a hit olyan, mint a mag. A remény – bizalom egy rajtam kívül álló erőben – a Szentlélek erejére, segítségére, kegyelmére való támaszkodás, melynek révén a lehetetlen is lehetségessé válik. A szeretet Isten élete bennünk, aminek megvalósulására csak a Lélek tesz képessé, a viszonzásra nem vágyó agapén keresztül.
Hitünk a tetteken keresztül vezet el az agapéban megélt szeretetig. Hitből születnek a sarkalatos erények is, az erősség, bölcsesség, igazságosság, mértékletesség. A spirituálisan érett személyiség jellemzői az önkritika, az érzelmi kapcsolati készség, az alázat, a szolgálat, a türelem, a bizalom, a belső látás, a belső hallás, az intuíció, az inspiráció. Ez utóbbi az, amikor Isten Lelke beszél bennem. Ez a Lélek az, mely megtartja a világot. Aki az ág.
Csáki Tibor előadását közös imádság követte, majd Horváth Szilárd vezetésével kerekasztal-beszélgetést folytattak az organikus pedagógia gyakorlati működésének tapasztalatairól.
A beszélgetés résztvevői – Hortobágyiné Nagy Ágnes a „Boldogabb családokért” – Családi Életre Nevelés (CSÉN) program szakmai felelőse; Gudmann-Bokor Anita, a Harangvirág Református Óvoda intézményvezetője; Papp Zsolt cserkészparancsnok, a kecskeméti Szent Imre Katolikus Általános Iskola igazgatója, valamint Gyombolai Bálint, a Szentjánosbogár katolikus ifjúsági közösség egyik vezetője – saját tevékenységük bemutatásán keresztül számos hasznos tapasztalatot osztottak meg.
A pódiumbeszélgetésben elhangzott többek között: a nevelés célja elérni a gyermek szívét, de ezt napjainkban gyakran megfojtja a teljesítményorientáltság. Mivel a szülőkben gyakran irreális teljesítménykényszer munkál, fontos, hogy a nevelő meg tudja mutatni a gyermek hagyományos értékelési rendszeren túli, más irányú értékeit és ezek fontosságát. A nevelés fontos tényezője a szülők bevonása, formálása, mert csak velük együtt, közös irányban lehet jól nevelni.
A szülőkben tudatosítani kell, hogy egy bizonyos életkor felett már nem ők, hanem a kortársak nevelik gyermekeiket, ezért fontos, hogy addigra jó értékrendű közösségre leljenek, amely a későbbiekben megtartó erőt biztosíthat számukra a világ kísértéseivel szemben. A fiatalok önállóságának kibontakoztatásához gyakran hasznos és szükséges a szülők háttérbe húzódása, mely nagy bizalmat feltételez a fiatalok és vezetőik felé, de megtérül.
A gyermeket olyan önmegvalósításra kell nevelni, amelyben mások segítése a cél.
A tanítványt másokért kell kibontakoztatni.
Szóba került a beszélgetések fontossága, valamint az, hogy a fiatalokban fel kell kelteni a hála érzését, és rá kell ébreszteni arra, hogy az életben mennyi mindenért hálásak lehetnek, amelyet természetesnek tekintenek.
Mivel az élményalapú tanulás személyiségformáló hatású, a pedagógia fontos része a játék. Érdemes a keresztény értékekkel harmonizáló, a megfelelő attitűdöt, életszemléletet fejlesztő játékokat játszani, játszatni, és az ezzel ellentéteseket elvetni. Meg kell értetni a fiatalokkal, hogy a játék lényege nem a győzelem, hanem a tevékenység adta élmény és az ebből esetlegesen fakadó beszélgetés, mely akár életvezetési tanácsokig is eljuthat.
A nevelésben fontos az önkéntesség, a nyitottság, a megújulásra való képesség, meghatározó a szemlélet, a másik kísérése, az együtt, egymás kezét fogva haladás.
Fontos, hogy a nevelőnek is legyen legalább egy társa, akivel összekapaszkodva tud előrehaladni. A nevelőtestület vezetőjének nagy a felelőssége. A közösség tisztulásához eszményei egyértelmű megfogalmazásával járulhat hozzá. Kollégáit fizikai, szellemi és lelki síkon egyaránt támogatnia kell, hogy a gyermekek érdekében együtt és Jézussal közösen tudjanak végigmenni a megkezdett úton. Jézussal együtt kell nevelni, hiszen a legjobbat, amit a gyermeknek adni akarunk, csak ő biztosíthatja. A keresztény nevelés missziós tevékenység, amely azok felé is sugároz, akik nem így élnek. A nevelő önátadásának előbb-utóbb jelentkeznek a gyümölcsei a nevelt és családja életében – hangzott el az organikus pedagógiai konferenciát lezártó kerekasztal-beszélgetésben.
A rendezvényt „Veron és András” koncertje zárta. Végül a résztvevők közös imával adtak hálát a nap gyümölcseiért.
Fotó: Hargitai Katalin, Nagy Sándor
Forrás: https://www.magyarkurir.hu/hazai/nem-gyozhet-az-ami-megszilardult-organikus-pedagogiai-konferencia-budapesten
