Találkozás, közösség, küldetés – Tábor az organikus nevelés szellemében
A Pécsi Egyházmegye első alkalommal szervezett gyermek- és ifjúsági tábora igazi közösségi élménnyé vált: mintegy 400 fiatal gyűlt össze 40 plébániáról a bács-kiskun vármegyei ÁGOTA Falván. A kulturált szórakozási lehetőségekben és lelkiségi programokban bővelkedő tábor csúcspontja a záró szentmise volt, amelyet Felföldi László pécsi megyéspüspök, az Organikus Pedagógia Egyesület alapítója celebrált. A püspök hangsúlyozta, hogy Krisztus tanítványaként nem élhetünk elszigetelten – csak közösségben válhatunk azzá, akivé Isten hívott bennünket.
Az esemény több volt, mint egy hagyományos nyári tábor: valódi nevelő térként működött. A személyes jelenlét, a közös játék, az együtt gondolkodás és az értékrendek mentén való kapcsolódás mind-mind az Organikus Pedagógia alapelveit tükrözték.
Hogy milyen mély emberi és lelki tartalmak rejlettek ebben a néhány napban, arról maga a tábor lelki vezetője, Felföldi László püspök is beszélt az Organikus Pedagógia Egyesületnek adott interjújában:
– Püspök atya, milyen értékeket hordozott ez a tábor a fiatalok számára?
– Az emberi élet legfontosabb része a közösség. A táborban ez a közösségi lét – a valóságos, szellemi-lelki-fizikai jelenlét – nagyon intenzíven megvalósult. Együtt lenni, megélni az örömöt, a gazdagságot, ez olyan formáló erő, ami különleges kincseket hoz elő az emberek szívéből. Azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek értékeket hordoznak, csodát rejtenek magukban – csak ehhez együtt kell lennünk, hogy rájuk találjunk.
– Kiket hívtak meg a táborba?
– Két korosztályból hívtuk a fiatalokat: az 5–8. osztályosokat, akiket a jövő ifjúsági pasztorációjára készítünk, valamint az idősebbeket, akik már egyetemisták. Ők azok, akik karizmával bírnak a szolgálatra, és akiket szeretnénk bevonni a jövő táboraiba, közösségeibe, hogy segítsenek másokat formálni.
– Milyen szükségletekre válaszolt ez a tábor? Mire van szüksége ma a fiataloknak?
– Ugyanarra, mint bármikor: szép, erősítő, gazdagító kapcsolatokra. Ma azonban nagyon nehéz jelen lenni egymás életében. A fiatalok sokszor csak felületes kapcsolatokat élnek meg. Ezért akartuk segíteni őket abban, hogy valóban jelen tudjanak lenni egymás életében, leülni, beszélgetni, játszani, gondolkodni emberről, értékről, Istenről – együtt.
– Hogyan lehet az egyház közel ehhez a generációhoz?
– Az egyháznak vállalnia kell Jézus küldetését: jelen lenni az emberek életében. Ferenc pápa is megerősítette, hogy Krisztus nem zárkózott be az épületekbe – az emberek közé ment. Az organikus nevelés is ezt célozza: bizalmat adni, igényesen szolgálni, cselekedni – és mindezt józan, erősítő szeretettel tenni.
– Milyen technikai feltételei vannak ennek? Mit tehetünk még?
– Nem kell sok: elég egy ember, aki meghívja a másikat, hogy „üljünk le és találkozzunk”. Ma már ez is ritka – pedig az egész ott kezdődik, hogy egyszerűen jelen vagyunk egymás számára. Ha így indulunk, Isten is jelen lesz.
– Hogyan lehet mindezt év közben is folytatni?
– Három szinten tervezzük a folytatást: a fiatalok helyi közösségeiben, területi találkozókon, valamint egyházmegyei szinten. Fontos, hogy ezekre eljöjjenek, kapcsolódjanak be, és segítsék egymást. A közösség az, ahol a nevelés valóban életformáló erővé válhat
Az organikus nevelés élménye
Az ÁGOTA Falván megvalósult tábor jó példa arra, miként válhat egy hét együttlét az organikus nevelés élő példájává. A természetes, közösségi, értékalapú jelenlét formálja a személyiséget, erősíti a kapcsolódásokat, és segít kibontani a gyermekek és fiatalok lelkében rejlő kincseket. Ez az út nem gyors, nem hangos – de annál mélyebb és maradandóbb.
Az eseményről bővebben a Pécsi Egyházmegye honlapján olvashatnak.

