Felzárkóztatás az oktatásban: kihívások és lehetőségek
A magyar oktatás jelenlegi helyzetét és a felzárkóztatás szükségességét vizsgálta Pécsi Rita neveléskutató, Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektoram és Horváth Szilárd, a gödi Búzaszem Katolikus Általános Iskola vezetője egy beszélgetés keretében. Felmerült a kérdés, hogy a pedagógusok, szülők és az iskolák rendszere miként tud alkalmazkodni a gyerekek fejlődési igényeihez, és hogyan lehetne a modern társadalmi kihívások közepette hatékonyabbá tenni az oktatást.
A beszélgetés résztvevői, köztük Pécsi Rita neveléskutató és Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, az oktatás egyik legsürgetőbb problémájáról, a felzárkóztatásról vitáztak. Az esemény házigazdája Horváth Szilárd, a gödi Búzaszem Katolikus Általános Iskola vezetője volt. A diskurzus fókuszában az állt, hogy mit jelent ma a felzárkóztatás, és hogyan lehet azt hatékonyan megvalósítani a magyar közoktatásban.
Az egyik legfőbb kihívás, hogy a hátrányos helyzetű és speciális nevelési igényű gyermekek mellett már a középosztály gyermekei is fejlesztésre szorulnak. A szakemberek hangsúlyozták, hogy a magyar oktatási rendszernek nem csupán Nyugat-Európához, hanem a távol-keleti országok eredményeihez is fel kell zárkóznia. Azonban nemcsak a diákok felzárkóztatása a cél, hanem az egész ellátórendszer fejlesztése is elengedhetetlen.
Fontos kérdésként vetődött fel, hogy kinek a felelőssége a gyerekek fejlesztése: az iskolának, a családnak, vagy a társadalomnak? A résztvevők rávilágítottak arra, hogy a pedagógusok gyakran szembesülnek azzal, hogy a fejlesztéshez szükséges szakmai háttér és támogatás nem áll rendelkezésre, míg a szülők sokszor nincsenek tisztában azzal, hogyan segíthetnének gyermekeiknek.
A beszélgetés során külön kiemelték a digitális világ és a képernyőhasználat negatív hatásait, amelyek az idegrendszeri éretlenség és a tanulási nehézségek egyik fő forrásai lehetnek. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az iskolákban nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a mozgásra, a művészeti nevelésre és a közösségformálásra, hiszen ezek alapvetőek az érzelmi intelligencia és a társas kapcsolatok fejlődése szempontjából.
A beszélgetés végén megfogalmazódott az a közös álláspont, hogy az oktatás célja nem pusztán a tananyag elsajátítása, hanem a boldog és boldogulni képes emberek nevelése. Az iskolák feladata, hogy támogassák a gyermekeket az önálló gondolkodásban, az együttműködésben, és abban, hogy értékes tagjai legyenek a társadalomnak.