Tag Archive for: életbátorság

Uzsalyné Pécsi Rita az Új kezdetekről

Beszélgetés Gere Lillával a Pax Tv-ben

 

Döntés vagy sodródás

Pécsi Ritával Gere Lilla beszélget a Pax TV-ben

  • Tömegember vagy önálló egyéniség? A döntésképesség fejlesztése
  • A gyermeknevelés legnagyobb kihívása a tömegtársadalomban: engedelmesség és/vagy döntésképesség?
  • Legyen a ti beszédetek: igen-igen, nem-nem – avagy nevelhető-e a döntésképesség?
  • Alapok, amelyek már gyermekkorban lerakhatók
  • A janicsár-jellem kialakulásának veszélye

A Pax TV-ben készített összes beszélgetés a hétköznapi élethelyzetek jó megoldásairól megtekinthető ide kattintva.

Házaspárok útja ünnep Uzsaly Zoltánnal és Pécsi Ritával

2015. június 27-én a házas- és jegyespárok, együtt járók a Házaspárok útja ünnepére gyűltek össze Óbudaváron a Schönstatt Családok szervezésében, hogy szívük dalát követve hálát adjanak kapcsolatukért és erőt merítsenek a folytatáshoz.

A másfél kilométeres erdei út mellett felállított állomásoknál Uzsaly Zoltán és felesége, Pécsi Rita közös gondolkodásra hívta az érdeklődőket a házasság fontos értékeiről, kérdéseiről, mérföldköveiről:

Nem a házasság hozza létre a végleges szeretetet, hanem a véglegesség vállalása jelenti, hogy házasok vagyunk. Ez az elköteleződés más minőséget ad a kapcsolatnak, minden mástól megkülönböztetve azt.

Amikor az örömünk túlárad, nemcsak házat, hanem légkört, otthont is teremt. Tilmann atya szerint, amit elrejtve otthon, a szűk családi körben végzünk, világméretű

Atyává válni: Istent képviselni gyermekünk számára. A teremtő és gondviselő Erőt és Jóságot közel hozni, átélhetővé tenni a családban. Anyává válni: új életet elfogadni, befogadni, hordozni, táplálni, növekedését vigyázni.

A bűn és a gyengeség hozzá tartozik az ember életéhez. Tévedni fogunk, hibázni és vétkezni is. Ő is, én is. A válaszunk a szeretet tanúsága: Nem értelek, de szeretlek. A megbocsátás nem érzelem, hanem döntés. A kapcsolatunk fontosabb mindennél.

Isten nem édeskésen szeret. Nagynak akar növelni. A nehézség egy lépcső, amire ez van írva: „Gyere, fent találkozunk!”

A feleségem a keresztem, én meg kettőskereszt vagyok neki. A házasságban a legnagyobb kihívás a mindennapi közelség. Ezért olyan bölcs a schönstatti tanács: engedj meg a társadnak 20 „bogarat”! Lesznek napok, amikor szinte úgy érezzük, hogy egy bogárgyűjtemény közepén ülünk.

A régi világban az engedelmesség volt a fő erény. De a régi világot átjárta egy viszonylag egységes keresztény közszellem, ha valaki eszerint élt, akkor az a tisztességre vezette. Ma viszont dönteni kell megtanítani fiataljainkat, hogy a felismert értéket képesek legyenek követni és másokkal szemben megvédeni is.

Életünk közepe táján a tapasztalat sokszor kikezdi az eszményt. Rengeteg korlátunkkal szembesültünk, sok álmunk nem valósult meg. Isten „összerázza” az életünk alkotóelemeit, hogy szortírozza és újrarendezze azokat. Olyan ez, mint amikor a kígyó levedli bőrét a kövek közé préselve magát. Feladatunk: kibírni a vajúdó állapotot, új tájékozódási pontokat keresni, kitartani, és a sötétség után eljő a verőfényes nappal.

A közösség állandó és kölcsönös terhelhetőség és igénybevehetőség. Organikus szövevényben élhetünk, ahol 1+1= legalább három, de sokszor 10, sőt 100 is lehet. Könnyebb a teher, ha többen hordozzuk, elviselhetőbb a fájdalom, ha megosztjuk, az öröm is megsokszorozódik, ha együtt éljük át.

Nem magunknak élünk. Küldetésünk akkor és ott alakul ki, ahol tehetségünket, képességeinket és erőinket az Élet szolgálatába tudjuk állítani. Legelső terepünk a saját családunk. Az itt megélt életminőség lesz minden további apostolkodás alapja is.

A mesevilágból is tudjuk, és szívünk mélyén nagyon igaznak is érezzük, hogy a leválás idején világgá kell mennünk, hogy az élet vizével, az aranyalmával királyként térhessünk újra haza. A vándorúton nem kísérnek el a szülők – nevelni ebben a korban már gyakorlatilag nemigen lehet. A szerencsét próbáló legényt és leányt azok a varázserejű megoldások segítik, amiket eddigi élete során kapott – legfeljebb egy kis hamuban sült pogácsát tehetünk még gyorsan a tarisznyába…

Komoly küldetésünk: együtt hordozni életadó forrásainkat, az időseinket, hogy felragyogjon számukra életük értelme, Isten teremtő kezének nyomát megkeresni velük együtt. Tanácsot kérni, meghallgatni, megörvendezni, együtt megsiratni mindazokat az eseményeket, dolgokat, amelyek Isten kis prófétái lehettek az ő életükben.

„Sok minden történik Isten akarata ellenére de semmi nem történik gondviselése nélkül!” Látszólag pedig nap mint nap megcáfolja ezt az életünk. Miért pont így? Miért pont én? Kentenich atya így tartja „Istenprofi teniszjátékos, aki az összes labdát, melyeket bárki is ütött el, és bármilyen ügyetlenül is, képes elkapni és tervszerűen az örökkévalóság óta látott cél felé irányítani.”

Az állomásokat a schönstatti családok egy-egy közössége „örökbe fogadta”, hogy rendszeres imáikkal, áldozataik felajánlásával hordozzák azokat a zarándokokat, akiknek az adott stációnál nehézségeik vannak. Így az ide látogató párok nem csupán szép élménnyel, hanem kegyelmi ajándékkal gazdagodhatnak, tudhatják, imádkoznak értük.

A könyv, amely Rita és Zoli gondolatait tartalmazza, megvásárolható itt: https://pecsirita.hu/bolt/konyvek/

forrás: http://csaladok.schoenstatt.hu/unnep-uzsaly-zoli-es-pecsi-rita-hp-ral-2015

Pécsi Rita: Mire jó a vakáció?

 Elméletben gyorsan kész a válasz: mindarra, ami fontos, de elmaradt a tanévben. Mégsem ilyen egyszerű a képlet. Ha a szülők őszintén válaszolnának, már májusban szorító érzésekről panaszkodnának.

A nyár a legnehezebb időszak a család számára. Hogyan oldjuk meg a gyerek elhelyezését? Hol és mit fog enni? Ne kütyüzzön egész nap, de akkor mivel kössük le, hogy ne unatkozzon folyton? Elengedhetem-e erre vagy arra a fesztiválra, ilyen vagy olyan társaságba? Nem igazán olvas, nem tud egyedül játszani. Jó lenne, ha végre rá tudnám venni egy kis házi munkára, de az több idő, mintha magam megcsinálnám.

A táborok drágák, a nagyszülők távol vannak és dolgoznak, a munkahelyemen éppen minden a csúcsra járatásról szól. És itt van ez a sok pótolnivaló a tanulásban: most letehetné a nyelvvizsgát, vannak remek feladatlapjaink és „játékos” gyakorlóink, de még az ágyból sem tudom kipiszkálni, vagy legföljebb a gépig jut el…

Mégis gondoljuk át röviden, mi az, ami valóban fontos, mi marad el rendszeresen a tanévben, és próbáljunk meg néhány dolgot megvalósítani ezek közül. Nagy örömünkre lesz!

A pihenés

Jelentős alváshiány halmozódhat fel a gyerekeknél, tehát a szünet első időszakára nem érdemes zsúfolt programokat kitalálni. Kiadós alvás, napozás, strandolás, laza séta, szöszmötölés a kertben vagy játék a kisállatkával. Egyszóval, amolyan „lassan járó, vidám időre” is szükségünk van.

A játék

„A játék megolajozza a testet és a lelket” (Benjamin Franklin). „Játék nélkül nem lehet emberré válni” (Kiss Áron). Játék közben fejlődik az agy, csakis játékkal jól előkészített agy képes a hatékony tanulásra. A játékból lesz (vagy nem lesz!) felnőtt korban az alkotás. Hosszan sorolhatnánk az egész tanévben „vágódeszkára kerülő”, pedig semmi mással nem pótolható játéktevékenység méltatásait. Mert a játék emberi alapszükséglet, ami feltétlen kielégítésre tör. Ez pedig valamilyen örömös tevékenység vagy alkotás lenne, amelynek hiánya olyan feszültséggel jár, amit pótcselekvéssel próbálunk majd feloldani.

A spontán játék képessége kiveszőben van, és ettől nem rémültünk meg eléggé! A következmények – például a tanulási rendellenességek, a szellemi tunyaság, a társas érzéketlenség, a sérült mozgásérzék – majd csak néhány évvel később jelentkeznek. A sokat játszó emberek olyan tevékenységekben is képesek lesznek örömöt találni, amiket mások elviselhetetlennek tartanak. Ez pedig a ma annyira hiányolt rezilienciának, azaz a személyiség rugalmasságának egyik legmeghatározóbb alapja.

A játékhoz társak is kellenek. Sok ügyes megoldást találhatnak a baráti közösségek: ma nálunk gyűlnek össze a gyerekek, holnap nálatok, egyszer elmegy velük valaki kerékpározni, focizni, kirándulni és így tovább. Ebben nagy segítségünkre lehetnek az alkalmanként bekapcsolódó nagyszülők is, ha elérhető közelségben vannak. Még egy kis közös utazás is belefér!

Nagy tévedés, hogy a könnyen elérhető kikapcsolódás vált ki örömélményt! Sok veszélyt jelentenek a fantáziát kikapcsoló kész játékok, játékprogramok, a céltalan tévézés, gépezés.

A jó játék a teljes embert „bekapcsolja”, a testi erőt, a szellemet, az érzelmeket is.

Sok kiadványt találhatunk ezzel kapcsolatban a könyvesboltokban, és az interneten is keresgélhetünk. Nagyszerű lehetőségeket kínál a mese, a felolvasás, a közös alkotás, a gyurmázás, agyagozás, festés, a zenélés. Ahogyan a színház, a színházasdi, a bábozás, a társasjáték, a „mi volna, ha…” fantáziajátékok, az egyszerűbb labdajátékok, a tapsos, madzagos mókák, a keresztrejtvények, képrejtvények is. Újra meg kellene tanulnunk ezt az elfelejtett, nagyon szerethető nyelvet. Játsszunk a társas együttműködést és nem a másik legyőzését szolgáló, alkotásra ösztönző játékokat, hogy majd ügyes-bajos dolgaink, mindennapi kapcsolataink is olajozottan működjenek a „komoly” munka idején.

Természet, életbátorság

Nagy nehézsége a mai embernek a természethiány. Gyerekeink hetekig szinte eget sem látnak. Klimatizált, mesterséges világítású, műanyagokkal körülvett terekben telnek napjaik, alig-alig mozognak, nem kell vízzel, sárral, nappal, széllel, illatokkal, természetes ízekkel, rovarokkal, állatokkal, domborzattal találkozniuk. „Alig elképzelhető, hogy egy gyerek, aki szinte csak művi tárgyakkal érintkezett, az élet törvényeivel olyan kapcsolatba kerüljön, hogy azt majd szellemi, vallási és emberi síkon is megtalálja” (Josef Kentenich).

A tét tehát nem kisebb, mint az, hogy képes lesz-e a saját életében a házasságról, a családról, a munkáról, a barátságról, a szeretetről, a hitről organikusan, azaz azok természetes rendje szerint, az életet szolgálva gondolkodni.

Tehát: túrázás, közös barangolás, evezés, sátorverés, fára mászás, bunkiépítés, tűzrakás, kertészkedés, állatsimogató, madárles, kisállatgondozás, lovaglás, kaszálni tanulás, gyümölcsszedés, befőzés – ami csak belefér!

Rendrakás – kívül, belül

Igen jó érzés az idők során felhalmozódott dolgainkat rendbe tenni, ha kell, ritkítani, mélyre került kis emlékeknek újra örvendezni, és mindezt ugyanígy a szívünkben is elvégezni. Ez utóbbiban segítségünkre lehet egy-egy vers, mese, színházi élmény, a zenehallgatás, a közös éneklés, hangszerjáték. Nem vizsgára vagy versenyre készülve, hanem csak úgy, a magunk örömére.

Kapcsolatok – egymással, a segítségünkre szorulókkal és Istennel

Ez talán a legfontosabb erőforrásunk. Azon túl, hogy egy egészségtelenül individualista társadalomban élünk, és már az óvodáskort is meghatározzák a különböző egyéni versenyek, minősítések, az életmódunk is egyre magányosabbá vált. Nem beszélgetünk, az együttlétünk gyakran kimerül az ügyintézésben, ellátásban, megmondásban, kioktatásban, legfeljebb a virtuális kapcsolatokban. És mindeközben szomjazzuk a mély, őszinte, valódi egymáshoz tartozást minden életkorban. Csak tudatos elhatározással lehet a korszellemmel szembemenni. Értékeljük nagyra az egymással eltöltött időt, akkor meg fogjuk találni a módját is! Keressük fel rég nem látott barátainkat, akár csak egy közös fagyizás erejéig, szánjunk időt idős szüleinkre, rokonainkra, hívjuk meg gyerekeink társait egy kerti sütögetésre vagy strandolásra. Keressük meg azokat a közelünkben élőket, akiknek jól jönne egy kis segítség: gyerekvigyázás, kutyasétáltatás, fűnyírás, bevásárlás. Vigyük bele a gyerekeinket is egy-egy ilyen akcióba, biztosra vehető, hogy komoly hatékonyságélményt jelent majd nekik. Nagyszerű társas kalandokat kínáló táborokat is találhatunk (hála az ebben is kedvüket lelő, fáradhatatlan pedagógusainknak). Jó lehetőségeket nyújthat ezekre a családi tábor, a lelkigyakorlat vagy az apa-fia, anya-lánya napok, de egy jól kiválasztott nyári diákmunka vagy a közös padlásrámolás is ilyen lehet.

Keressük és találjuk meg egymást!

Örüljünk ennek a gazdagságnak, hiszen kapcsolódásra teremtett lények vagyunk, úgy is mondhatjuk: „egymás kedvéért születtünk” (Marcus Aurelius).

Legyen ez a nyarunk legízletesebb, legbőségesebb termésű fán érő gyümölcse!

Szabó Lőrinc: Nyár

Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. június 11-i számában jelent meg.

forrás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/pecsi-rita-mire-jo-vakacio