Nevel, tanít, oktat, vezet – Pécsi Rita mindenkinek mást ad ezek közül, valakinek közvetlen módon előadásaival, másoknak közvetetten pedagógiájával. Gyakori nevelési kérdésekről, felvilágosításról és kivételesen személyes forrásról beszélgetett Vermes Nikolett, a Pálos Lelki Központ munkatársa Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutatóval, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanárával.

– Akár egyházi fenntartású iskoláról beszélünk, akár magánról vagy államiról, egyformán halljuk, hogy nehezebb helyzetben vannak a pedagógusok ma, mint akár egy évtizeddel korábban. Miből ered ez a probléma?

Az évtizedek alatt a gyerekek környezete sokat változott, most rengeteg inger éri őket, ami szinte kiszakítja őket abból a gyerekkorból, melyre szükségük lenne a felnőtté válás útján. Ezt tetézi, hogy a diákokra zúduló virtuális világot nem tudjuk teljesen kontrollálni. Mondhatjuk, hogy az internet nyújtotta lehetőségek segítenek a tanulásban, de ne áltassuk magunkat, hiszen éppen az internettel ártunk legtöbbet utódainknak. A mesterséges képek nézésével leépül a kreativitás, miközben a gyerekeket úgynevezet virtuális zajok sokkolják. Annak érdekében, hogy akár egy kicsit is megkönnyítsük a pedagógusok dolgát, javaslom, hogy pl. kisgyermekkorban tablet helyett adjunk egyszerű építőkockát a kisgyerekek kezébe. De jó példa erre egy becsomagolt játék is, a gyerek előbb fog bíbelődni a dobozzal, a csomagolással, mint magával a játékkal, hiszen örömet okoz számára, hogy a saját fantáziavilága szerint játszhat. Minél egyszerűbb egy játék, annál jobban serkenti a fantáziát. Ugyanez igaz a mesékre is, hiszen a hallott elbeszélés megmozgatja a kicsik képzelőerejét, míg a látott mese elkényelmesíti azt. Ezek az egyszerű, mindennapi dolgok már önmagukban is képesek lecsillapítani a hiperaktív gyermekeket és segítik őket a koncentrálásban. Érdemes megjegyezni azt is, hogy 0-3 éves korig kifejezetten sérülékeny az idegrendszer, ebben a szakaszban a környezet hatására alakulnak ki az első alapok, ilyenkor különösen nagy figyelmet kell fordítanunk a „játék” kérdésre.

– Tegyük fel, hogy nincs kéznél semmi, és telefont nem szeretnénk a gyerek kezébe adni. Mit tehetünk?

Mozogjunk, babráljunk valamit a gyerekkel, mert amit a kezünkkel csinálunk, azzal az agyunkat fejlesztjük. A motoros készségek alakítják ki a gondolkodás pályáit. Nem attól lesz jó tanuló egy gyerek, hogy sok feladatlapot tölt ki helyesen, hanem attól, hogy mozog, hintázik, függeszkedik, bukfencezik, matat a földön, magyarán életvidáman, szabadon játszik. Hiába magas valakinek az IQ-ja, ha a fejlődésének nem része a mozgás, akkor nem fog kialakulni a jó gondolkodás. De itt vigyázzunk, hogy mozgásra törekedjünk, ne a teljesítményt előtérbe helyező élsportra, hiszen az megint korlátozza az egészséges, arányos fejlődésben.

– Gyerekeink egyre magasabb számban küzdenek tanulási nehézségekkel. Hol hibázunk?

Gyakran hallom a büszke szülőktől, hogy „az én gyerekem már ennyi meg ennyi dologra képes figyelni vagy, hogy mennyi versenyt nyer meg egyszerre…”. De elfelejtjük, hogy egy időben valójában egy valamire tudunk koncentrálni. Az olvasó talán most legyint, mondván minden háziasszony képes egyszerre keverni a rántást és szaggatni a nokedlit, és ez így igaz, viszont az is, hogy ilyenkor nem egyszerre koncentrálunk több dologra, hanem ide-oda ugrál a figyelmünk, ami nagyon fárasztó, és a kutatások szerint messze nem olyan hatékony, mintha csak egy dologra figyelnénk. Elképzelhetetlennek tűnik, tudom, hiszem én is nagycsaládos édesanya, nagymama vagyok, ugyanakkor azt is tudom, hogy nem lehetetlen. Egyszerre egy dolog, ez a recept! Próbáljuk ki, meg fogunk lepődni, hogy mégis ugyanannyi idő alatt végeztünk mindennel. Gondoljunk bele, ha nálunk, felnőtteknél érezhető a különbség, mi lehet a gyerekeknél? Nem csoda, hogy nyolcszázszorosára növekedett a figyelemzavaros fiatalok száma.

Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató előadást tart a BJHF-en – Fotó: Győri Egyházmegye Sajtóiroda

– Mit tehet – a példa kedvéért – egy, a II. János Pál Iskolaközpontban tanító pedagógus, amikor osztályában többségében vannak a hiperaktív gyerekek?

A tanítók helyében összehívnám a szülőket és megmutatnám nekik a kutatási eredményeket, amikről fentebb beszéltem. Szembesíteném a nevelőket azzal, hogy a technikai eszközök milyen hátrányokat jelentenek a fejlődés szempontjából, és nem aggódnék azért, hogy egyedül leszek ebben a harcban. Mindenhol vannak jóérzésű anyukák és apukák, akik partnerek lesznek, ez adjon reményt ahhoz, hogy szembe szálljunk a sokszor hasznos, de még többször káros eszközökkel szemben. Hallani kétségbeesett tanítóktól, hogy a gyerekek alig tíz évesen makacsul mondják, ismerik a jogaikat, amikor a pedagógus fegyelmezni akar. Erre csak azt tudom felelni, hogy a gyerekeknek elsősorban a fejlődésükhöz van joguk, egy iskolai szabály, ami kimondja, hogy tanórán nem szabad telefonozni, valójában a diák érdekét szolgálja. Sőt, messzebb megyek! Az sem elég, hogy arra kérjük a gyerekeket, kapcsolják ki a telefonjukat az iskolában, mert hiába hozzuk ezt a szigorítást, ha egy szünetben bemegyünk a diákmosdóba, láthatjuk, mennyien telefonoznak. És ebben a helyzetben nem csupán az eszközhasználatról van szó, hanem a tartalmakról is.

– Egy kutatás szerint a fiatalok 80%-a keres pornográf tartalmakat az interneten 13 éves kor előtt. Sokkoló statisztika!

Ez így igaz! Ezért eddig az életkorig a szülőknek és a pedagógusoknak egyéni felelősségük, hogy felvilágosítást adjanak a gyerekek számára. Itt merülhet fel a mikor és hogyan kérdés, ami nagyon fontos, hiszen gyerekeink nemiségéről beszélünk, aminek egyik legfőbb célja, hogy adott időben élet szülessen belőle. A gond, hogy erről nehezen beszélünk, mivel ennek a kultúráját még nem alakítottuk ki. De nézzük a gyakorlati oldalát! A fiatalok kíváncsisága természetes, szeretnék megérteni, hogyan működik a testük, ezért ha nem kapnak erről tájékoztatást, maguk fogják felkeresni a válaszokat. Hogy ezt megelőzzük, kezdjünk el velük értékek összefüggésében beszélni a szexualitásról, amikor látjuk rajtuk a kíváncsiságot. Ne arról az oldalról közelítsük meg, hogy „jajj, csak élet ne legyen belőle”, ne csak a mechanikus tényekről beszéljünk, hanem arról, hogy a testük értékes, vigyázniuk kell rá, mert ez az élet forrása, a testünk a szexualitásban jel, ami az egész személyiségünket hordozza. Nem test kapcsolódik csupán a testhez, hanem személy a személyhez! Ezért pl. sokkal többet mond a szeretkezés kifejezésünk, mint a közkeletű „szexelés”.

Tanítsuk meg, hogyan tudnak élni a nemük természetes ajándékaival, a lány azzal, hogy nő lesz, a fiú pedig azzal, hogy férfi lesz.

Beszéljünk arról, hogy milyen feladataik vannak, milyen korlátaik, és hogyan egészíthetik ki egymást majd abban az időben, amikor felnőnek.

– Hogyan viszonyuljunk a ma egyre égetőbb problémához, hogy gyermekeink idejekorán „választanak” maguknak nemi identitást?

Az első sejtben eldől, hogy valaki fiú vagy lány, és mivel az első sejtünk osztódik, minden további sejtünkben benne lesznek nemünk sajátosságai. Fontos, hogy nincsen homoszexuális gén, ez tudományos tény. Több ezer év után is képesek vagyunk megállapítani egy csontról, hogy női vagy férfi, ilyen mélyen kódolta bennünk a Jó Isten, hogy nőnek vagy férfinak teremtett. Azoknak a szülőknek, akiknek a tizenéves gyerekük szokatlanul viselkedik, javaslom, hogy beszélgessenek vele. És erre is föl kell készülni! Nem alkalmas most ez a keret arra, hogy a hasznáklható érveket mind felsoroljuk. De nem furcsa az, hogy fontosnak tartjuk, hogy az atommaghasadás elméleteit tudják a fiataljaink, de azt nem, hogy ez a kérdés mi mindentől függ? Tudom, hogy önmagában az ehhez vezető út is nehéz és hosszú, de mozgassanak meg minden követ fiúk vagy lányuk érdekében, mert, ahogy nemiségünk kódolva van, úgy nemi identitásunk is egy biológiai és nevelési (!) folyamattól függ, ami csak tizenkilenc- huszonkét éves kor körül éri el végleges állapotát. Akinek tehát tizenhét évesen még puha az identitása, nem biztos, hogy húszévesen is az lesz. A legfontosabb, hogy erről tudjunk és képesek legyünk hitelesen, érthetően beszélni!

– Mit tehetünk a mindennapok szintjén?

Szükségek vannak mintákra! Egy apa, nagyapa vagy nagybácsi, és ugyanígy egy anya, nagyanya vagy nagynéni jelenléte rengeteget tehet. Itt megint visszatérünk oda, hogy felelősséggel kell foglalkoznunk utódainkkal. Ahogyan a kétéves kisgyereknek nem fogunk tabletet adni a kezébe, úgy ne vonjuk meg a felnőtt mintákat a serdülőkorú fiataloktól.

– Beszéltünk pedagógiai munkájának felismeréseiről, tanácsot adott szülőknek és tanítóknak, de kérem, árulja el, mi Pécsi Rita titka? Honnan van ennyi ereje ahhoz, hogy feleségként, anyaként és nagymamaként még a szakmájában is teljességgel jelen legyen a mindennapokban?

Ez a kérdés – és persze nem a megvalósítás – a legkönnyebb! A háttérből merítek erőt. Gyerekkori hátterem alatt pedagógus szüleimre gondolok, aki ugyan szigorral, de óriási szeretettel neveltek, nagyon szép, derűs, gazdag élményvilágú gyermekkorom volt. Az ő keresztény elhivatottságuk, a hétköznapok misszióját megélő életük később meghatározta az én pályaválasztásomat is. A jelenlegi hátterem alatt pedig támogató férjemre gondolok, akivel együtt járjuk az országot, mellettem van a mindennapi terhekben és örömökben, sokszor viccelünk azzal, hogy missziós munkatársam is, túl azon, hogy szép szövetségben élünk. Az ebből született gyerekeink és unokáink is rengeteg erőt adnak nekem. Jó munkatársaim, és nagyon mély baráti kapcsolataim vannak, akik ezt a „szeles” életmódunkat is „kibírják” Végül meg kell említenem a zenét! Zenepedagógusnak indultam, kislánykorom óta rajongok a zenéért, és életemben eddig mindig szorosan kapcsolódtam hozzá, immár harmincnyolc éve vezetem a Pécsi Székesegyház Bárdos Kórusát. Ezek mind sokat tesznek ahhoz, hogy az évi közel négyszáz előadást, amit tartok, és a szolgálatot, amit ezen keresztül és a más területeken végzek, valóban  derűs, bátor szívvel és lélekkel tehessem. Valóban minden nap hálás vagyok azért a sok örömös ajándékért, amivel a Jóisten eláraszt a munkámban és a kapcsolataimban egyaránt.

Az interjú eredetileg a Pálos Lelki Központ oldalán jelent meg. Készítette: Vermes Nikolett.