A rég várt is váratlanul ér, amikor végre bekövetkezik – írja Mark Twain.
Majd a szünetben! Majd nyáron! Ha végre szabin leszek!
Ma már sajnos mindenki szorításban, sokszor valóságos „satuban” él – úgy érzi, hogy levegőt venni sincs nyugodt két perce. És ebben az egyetlen remény, hogy eljön az az idő, amikor elengedhetjük egy kicsit a gyeplőt, lazíthatunk, és mindenre lesz idő, ami a hajtásban elmaradt.
Néhány nap, és kinyílik ez a „kapu”, vagy talán már többeknek tárva-nyitva áll.
És ha szülők vagyunk, máris ránk tör a számtalan kérdés: mi legyen a gyerekekkel? Hová engedhetjük el? Kivel tölti majd a napjait? Meddig tartson a bizalom, és mikor kell határokat szabni? Na, és a kütyü, a gép, a képernyő zegzugos világa…
Legjobb lenne egy nagy expedíciót hirdetni magunknak és az egész családnak! Egy nagy felfedezőjátékot. Fedezzük fel azoknak a tevékenységeknek, időtöltéseknek az erejét és örömét, amire nem jutott időnk a tanévben! Kezdjük pl. egy nyártervező beszélgetéssel. Minden családtag gondoljon utána, mondhassa el, mire vágyna, mi maradt el mindig idő- és erőhiányban eddig? Meglepő dolgokat fogunk megtudni egymásról, magunkról, és arról, hogy milyen apróságok is okozhatnának örömet! Ez a beszélgetés arra is alkalmas lehet, hogy közösen meghatározzuk, mennyi lesz/ lehet a képernyőidő, és elbeszélgethetünk annak tartalmáról, érveket, hasznos alkalmazásokat is felsorolva, nem csupán szikár tiltó határokat meghúzva.
Elöl álljon a pihenés, és a lassan járó, vidám idő. Számolnunk kell azzal, hogy gyermekeink jelentős fölhalmozott alváshiánnyal érkeznek a szünidőbe. Jó lenne megteremteni a lehetőséget a hosszabb alvásnak, és a – gépmentes – lustálkodós időknek. Zenével, érdekes, színes újságokkal, könyvvel, beszélgetéssel, komótosan elfogyasztott finom friss reggeli péksüteménnyel. Különlegessé válhat az este is egy illatos fürdés utáni felolvasással.
A gyerekeknek ugyan alapvetően nem alapközege a csend, de erre is szükség van. Keretét adhatja valami csöndes kézimunka, gyurmázás, madzagkötés, horgolás, hímezés vagy az olvasgatás – és a rövid, a napnak, a vasárnapnak keretet adó ima, hálaadás, egyszerű beszélgetés a Gondviselő Istennel, vagy a szünidőben is barátunkként velünk járó Jézussal.
A játék – nemcsak a kisgyermekeknek fontos, hiszen ebből lesz az alkotás. Úgy tartják a kutatók, hogy a sokat játszó emberek később olyan dolgokban is találnak örömet, amit mások kibírhatatlannak tartanak! Jó tankolás lehet a keservesnek mutatkozó télvégi dolgozatírások idejére! Egyszerű mozgásos játékok, kitalálós, beszélgetős, ügyességi és társasjátékok. Sok ötletet kaphatunk az interneten vagy könyvtárban is könnyedén elérhető játékgyűjteményekből. Jó gyakorlat már több helyen, amikor ismerős családokkal összefogva beosztják, hogy mely napokon kinél jöhet össze 3-4-5 gyerek, ez mindenkinek tervezhető felügyeletet, a gyerekeknek pedig társakat is biztosít.
Nyilván a barátokra sem jutott időnk eddig. Tervezzük meg, kit hogyan érhetünk el. Levél, kisebb utazás, meghívás, egy közös strandolás, kirándulás vagy fagyizás jó alkalom lehet a kapcsolat előhívására, ápolására. Érdemes ránézni, hogy hol van a környékünkön egy-egy jónak ígérkező színház, mozi, bábszínház, koncert vagy érdekes kiállítás – és oda egy-egy kedves barátunkat meghívni.
Nagy áldás, hogy ilyenkor a leggazdagabb, legbarátságosabb, leghívogatóbb a természet is! Sajnos erre a lehetőségre is már mint állandósult hiányra kell gondolnunk, hiszen sok gyerek hetekig szinte eget sem lát, pedig a természet közelségének bizonyítottan komoly fejlesztő hatása van az idegrendszeri fejlődésre is – azon túl, hogy érdekes, izgalmas és szép is. Mehetünk túrázni, vagy egy közeli ligetbe piknikezni, madárlesre vagy kincskeresésre, de lehet bográcsozni, sütögetni, csónakázni, horgászni, fára mászni, gombászni, és végre eljuthatunk az állatsimogatóba, az állatkertbe, a mezítlábas vagy lombkoronasétányra, jó a vitorlázás, csónakázás, megtanulhatunk evezni, úszni stb. Különös tapasztalatokat gyűjthetünk ezáltal, vagy ahogy Paulo Coelho megfogalmazza: kisebbnek érezzük magunkat, mert több időt töltünk a szabadban, és ez új távlatokat ad a világnak. Távolabb kerül a horizont, a házunk falain és a felhőkön is túlra.
Mentális fáradtság esetén és hosszan tartó stresszes állapotot követően gyakran ajánlják a szakemberek a kissé monoton, mégsem teljesen egysíkú mechanikus tevékenységeket. Ilyen pl. a rendrakás vagy a szüretelés, a gazolás, a kaszálás, fagyűjtés, nagyobbaknak a favágás, esetleg a szobája átrendezése, csinosítása.
A rendrakás közben rég elfelejtett apró kincsek, emlékek jöhetnek elő, vagy bosszantó terhektől, kacatoktól szabadulhatunk meg. Kinőtt ruhák, elhasznált játékok, leszerepelt csecsebecsék kerülhetnek így ki életterünkből…
Nagyon jó lenne közös munkát találni, pl. garázsrámolás, kerítésfestés, közös főzés, sütés, befőzés, szerelések, javítások. Megtanulhatunk kenyeret, kiflit sütni.
Lehet, hogy van a közelünkben idős, segítségre szoruló szomszéd vagy rokon, esetleg kisgyermekes család, akiknek alkalmi vagy viszonylag rendszeres segítséget is nyújthatunk. Nagy énhatékonyság-tapasztalat ez már kis serdülőknek is, az önbizalom egyik jelentős oszlopa lehet, ha így is lehet rá számítani. A nagyobbaknak a nyári diákmunka ugyanilyen előnyökkel jár.
Vannak gyerekek, akik szívesen írnak naplót, esetleg rajzolnak, festenek – ebben új technikákat is megtanulhatnak az alkotó kedvűek.
A közösség a serdülők alapszükséglete, személyiségük fejlődésének nélkülözhetetlen közege. Sajnos erre ma már gyakran nem alkalmas a teljesítményprésbe szorított iskolai lét, amikor ráadásul a szünetben telefonjukat nyomogatják a diákok. Nagyszerű táborokat, lelkigyakorlatokat, csendesnapokat találhatunk, hála a kifogyhatatlan lelkesedésű elkötelezett pedagógusoknak, egyházi közösségeknek, alapítványoknak, egyesületeknek. Ezt is érdemes alaposan megválogatni, és társakat találni, hisz úgy minden élvezetesebb. Nem kifejezetten intellektuális irányt választanék – nyelvi, matematikai, informatikai stb. –, hanem inkább a fentebb felsorolt hiánypótló tartalmakat célozzuk meg! És tervezzük meg az utána lévő feldolgozás időszakát is, tehát ha lehet, ne essen a gyermek vagy a kamasz az egyik tábori „élményfürdőből” a másikba.
Minden szülő meg szokta kérdezni: mikor kezdjünk el az iskolára készülni? Mindig azt válaszoljuk: tanulással semmikor. A napirend kissé szorosabbra fűzésével, a reggeli fölkelés-esti lefekvés rendszerével, a tanszerek előkészítésével érdemes kicsit foglalkozni. De ne kezdjük el a családot riogatni: na majd meglátod! Mindjárt kezdődik a nemulass!
Inkább rendezzünk egy jókedvű nyárbúcsúztató partit, idézzük föl a legjobb élményeket, találkozásokat, ízeket, színeket, vicces helyzeteket!
Látják, tényleg nagy lehetőségeket rejteget egyszerű eszközeivel is a nyár! Olyan erőt gyűjthetünk ezekben a hetekben, mellyel bátran indulhatunk az újabb kihívások elé!
Minden gyermeknek megvan a maga nyara, és – ha jól terveztük az „expedíciónkat”, bízhatunk abban, hogy – minden nyár más gyermeket hagy maga után. Erősebbet, érettebbet, pihentebbet, derűsebbet – boldogabbat.
Így legyen.
forrás
Együtt adtak hálát összetartozásukért a hazai schönstatti családok Óbudaváron
„Háziszentély ünnepet” rendezett június 25-én a Magyar Schönstatt Családmozgalom Óbudaváron, melynek keretében Bognár István, a győri szeminárium spirituálisa mutatott be hálaadó szentmisét, majd Pécsi Rita tartott előadást.
A Schönstattból elindult lelkiségi mozgalom ősszentélye, zarándokhelye és a hozzá kapcsolódó intézmények Németországban, a Rajna melléki Vallendar város határában találhatóak. A mozgalom nemzetközi kiterjedése magával hozta, hogy a világszerte meghonosodott schönstatti közösségek saját nemzeti szentélyt építenek/építettek maguknak, amely az eredeti kápolna oltárának pontos mása.
A közösségek elkötelezetten gondoskodnak a szentély életéről és a mozgalom elmélyítéséről, az eredeti karizmák továbbadásáról. Minden, a mozgalomhoz tartozó család otthonában is kialakít egy házi oltárt, „szentélyt” a Szűzanyának, akivel életszövetséget köt. Így válnak a családok saját szentélyeiben a házi oltárok a „közös” schönstatti főoltár képzeletbeli „mellékoltáraivá”, összekötve az előttük elmondott imákat, és szorosabbra fűzve egymással lélekben a közösség tagjait.
Gertrud-Mária Erhard nővér köszöntő beszédében kiemelte: az óbudavári kápolna 2005-ös felszentelését száz ilyen, családi otthonban létesített házi oltár kialakítása előzte meg a magyar Schönstatt Család akkori lelki vezetője, Tilmann Beller útmutatása alapján.
Emlékeztetett: a házi szentélyek – a közös kápolna „mellékoltárai” – a családi imádságok helyszíneként jelei a velünk élő Szűzanyának is, aki –
A szentmisén a zenei szolgálatot egy pécsi család adta
Bognár István spirituális a szentmisén elmondott beszédében visszaemlékezett, hogy 2016 nyarán ő maga is a németországi Schönstattban töltött egy hetet. Nagy benyomást gyakorolt rá a hely, ahol komoly lelki felkészítést és útmutatást kapott az életében ezek után bekövetkezett nehézségeihez. Azt is felidézte, hogy a magyar kápolna oltárában Boldog Batthyány-Strattmann László ereklyéje van elhelyezve, így különösképpen nagy öröm, hogy feleségének, Coreth Mária Teréziának is elindult nemrég a boldoggá avatási eljárása. Ennek a kápolnának a küldetése szent magyar házaspárokat, szent családokat nevelni az Egyház és a világ megújítására.
Az ünnepi napra egy új „családfa” is készült, amelyen mintegy 280 házaspár jelölte meg, ki által és mikor alapított háziszentélyt, kötött szeretetszövetséget a Szűzanyával.
Egy montázs is készült: a házi oltárok fotóiból az óbudavári kápolna szentélyének oltárképét formázták meg. Ezzel azt kívánták megjeleníteni, hogy a mozgalomhoz kapcsolódó családok otthonaiban a krisztusi életre törekvés, a mindennapi munka, áldozat és imádság hogyan segíti a schönstatti családok megszentelődését.
A program Pécsi Rita Szövetségben élni – A szeretet merészsége, a szeretet kalandja című előadásával folytatódott, amelyben a neveléskutató szakember a schönstatti lelkiségi mozgalmat megalapító Joseph Kentenich „szövetségpedagógiáját„ fejtette ki színes történetekkel és versekkel, humorral fűszerezve.
A közösen eltöltött ünnepi nap megerősítette a résztvevő családokat abban, hogy házi oltáruk a hit és az öröm sugárzó tűzhelyeiként nagy ajándék és lehetőség otthonaikban a keresztény légkör megteremtéséhez.
Forrás: Magyar Schönstatti Családmozgalom
Fotó: Papp Ármin
Magyar Kurír
Iskolakezdésre okostelefont?
Ki kell mondani, hogy egy nyolc–tizenkét éves gyereknek semmi szüksége saját kütyüre
Napi négy óra okostelefon-használat. Ez egy felnőttnek is sok, különösen, hogy a legtöbben utólag a töredékét nem tudják felidézni annak az információözönnek, amit a telefonjukon böngészve, ide-oda ugrálva láttak-olvastak. S ha egy felnőttnél is soknak tartjuk, mit szóljunk erre egy gyerek, egy kiskamasz esetén?
Márpedig valamit mondani kellene végre, mert a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nemrég publikált kutatása szerint a nyolc–tizenöt éves korosztály naponta átlagosan ennyi időt tölt az okostelefonjával. S tegyük hozzá rögtön, nem azzal, amiért jellemzően telefont kap az aggódó szülőtől egy kisgyerek: például hazatelefonálással. Hanem minden mással – virtuális kapcsolatokkal, úgynevezett közösségi oldalakkal, bugyuta videók és az új tekintélynek számító influenszerek bambulásával. (S akkor az ilyen ártalmatlannak tűnő, de teljesen fölösleges időtöltések mellett az internetes zaklatás és szívatás különféle válfajairól vagy a pár kattintással elérhető felnőtt tartalmak problémájáról még nem is beszéltünk.)
Eleve rengeteg kérdés bukik elő az emberből egy ilyen kutatást olvasva.
Mi szüksége van okostelefonra egy nyolcévesnek? Hogy van ennyi ideje egy gyereknek ilyesmire? Nem féltik a szülők a gyereküket?
Sorolhatnánk tovább is, de mielőtt megpróbálnánk eligazodni a kérdések és a lehetséges válaszok sűrűjében, előbb idézzük fel az NMHH és a Fabricula kutatócég által készített felmérés részleteit.
Nos, a kutatás szerint az átlagos napi képernyőidő a megkérdezettek körében kilenc perc és a majdnem teljes nap (!) között változott. A készülékhasználat átlagos ideje az életkor növekedésével párhuzamosan nő. A kutatásban részt vevő gyermekek egy kisebb részének telefonján hétköznapokon már hajnali négy óra után megfigyelhető az aktivitás növekedése, amely nagyjából fél 6 és fél 7 között éri el a reggeli csúcsot, majd kisebb visszaesés után fél nyolc és nyolc között van egy újabb emelkedés. Hétköznapokon, tanítási időben viszonylag alacsony mértékű a telefonhasználat – minél idősebb a gyermek, annál nagyobb eséllyel használja a telefonját hétköznap délelőtt (értsd: iskolaidőben).
A kutatásba bevont gyermekek közül többen voltak, akik, ha nem is mindennap, de az adatgyűjtés időszakában az éjszaka közepén is aktívak voltak, néhányan pedig kifejezetten sokat használták éjjel a készüléküket, például filmek nézésére. A telefonok aktív képernyőidejének csaknem hatvan százalékát a közösségi média és az egyéb kommunikációs alkalmazások teszik ki.
A teljes adatbázisra kiszámolva a nyolc–tizenöt éves gyerekek telefonjukkal eltöltött összidejének 18 százaléka a TikTokon zajlik, e platform használatának átlaga napi nyolcvan perc.
Mindez már csak azért is döbbenetes, mert – legalábbis papíron – a TikTok, a Snapchat, az Instagram, a Facebook alsó korhatára tizenhárom év, vagyis ennél fiatalabb gyereknek nem is lenne szabad, nem is tudna regisztrálni e platformokra. Mégis ott zajlik az „élet”?!
Nem vagyunk persze ezzel egyedül: Amerikában már nem is az a kérdés, hogy mikor ismerkedjen meg egy gyerek az okostelefonnal, hanem hogy a kedves szülő legalább rövid időszakokra milyen praktikákkal „imádkozza ki” csemetéje kezéből a kütyüt. Vivek Murthy, az Egyesült Államok tiszti főorvosa május végén közzétett ajánlásában az informatikai vállalatok és a törvényhozók azonnali fellépését sürgette a gyerekek mentális egészségének megóvása érdekében. Szerinte a közösségi média és a politikai döntéshozók elégtelen fellépése miatt a szülők és a fiatalok viselik továbbra is a legnagyobb terhet a közösségi platformokon való navigálásban, gyakran kártékony és titokzatos algoritmusok, a függőséget kialakító alkalmazások és a szélsőséges és nem megfelelő tartalmak világában. A szakember határok felállítását tanácsolja: szüneteltessék a telefonok, tabletek, számítógépek használatát legalább egy órával a lefekvés előtt, valamint éjszaka az elegendő alvás érdekében. Tartsanak eszközmentes étkezéseket és személyes találkozókat a társas kapcsolatok és a beszélgetések elősegítésére érdekében. Részesítsék előnyben a személyes érintkezést, és tekintsék napi elsődleges feladatnak a technikamentes interakciót.
Korábban idéztünk már e hasábokon olyan techvezéreket, mint Steve Jobs vagy Bill Gates. Ők annak idején arról beszéltek, hogy odahaza korlátozták gyerekeik hozzáférését a technológiai eszközökhöz, sőt egészen tizennégy éves korukig nem engedték gyerekeiknek a mobilhasználatot. Hogy miről van itt szó? Arról, amit világszerte sok pszichológus és kutató próbál megértetni a szülőkkel, jóllehet ebbéli igyekezetük sokszor szélmalomharcot jelent: a fejletlen idegrendszerre komoly veszélyt jelent a vibráló képernyő.
Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató azt mondja, az erős dopamintermelés miatt „a képernyő, egy kütyü túlzott ingerei kifejezetten azokat az agyi területeket támadják meg, amelyeket a morfium, a cannabis, sőt akár a heroin, a kokain is”. S mindezek után kicsit továbbgondolva ismét tegyük fel a kérdést:
https://magyarnemzet.hu/velemeny/2023/06/okostelefon-gyerekek-kutyu-fuggoseg-iskola
A bibliai embertől a virtuális emberig – Puskás Balázs írása
A homo virtualis keletkezése
Mihez kezdjünk magunkkal, egymással nyáron? – Pécsi Rita írása
Lassan járó időről, közös munkáról, kreatív nyárkezdésről és a táborok megfelelő ritmusáról is ír neveléskutató szerzőnk.
A rég várt is váratlanul ér, amikor végre bekövetkezik – írja Mark Twain.
Majd a szünetben! Majd nyáron! Ha végre szabin leszek!
Ma már sajnos mindenki szorításban, sokszor valóságos „satuban” él – úgy érzi, hogy levegőt venni sincs nyugodt két perce. És ebben az egyetlen remény, hogy eljön az az idő, amikor elengedhetjük egy kicsit a gyeplőt, lazíthatunk, és mindenre lesz idő, ami a hajtásban elmaradt.
Néhány nap, és kinyílik ez a „kapu”, vagy talán már többeknek tárva-nyitva áll.
És ha szülők vagyunk, máris ránk tör a számtalan kérdés: mi legyen a gyerekekkel? Hová engedhetjük el? Kivel tölti majd a napjait? Meddig tartson a bizalom, és mikor kell határokat szabni? Na, és a kütyü, a gép, a képernyő zegzugos világa…
Legjobb lenne egy nagy expedíciót hirdetni magunknak és az egész családnak! Egy nagy felfedezőjátékot. Fedezzük fel azoknak a tevékenységeknek, időtöltéseknek az erejét és örömét, amire nem jutott időnk a tanévben! Kezdjük pl. egy nyártervező beszélgetéssel. Minden családtag gondoljon utána, mondhassa el, mire vágyna, mi maradt el mindig idő- és erőhiányban eddig? Meglepő dolgokat fogunk megtudni egymásról, magunkról, és arról, hogy milyen apróságok is okozhatnának örömet! Ez a beszélgetés arra is alkalmas lehet, hogy közösen meghatározzuk, mennyi lesz/ lehet a képernyőidő, és elbeszélgethetünk annak tartalmáról, érveket, hasznos alkalmazásokat is felsorolva, nem csupán szikár tiltó határokat meghúzva.
Elöl álljon a pihenés, és a lassan járó, vidám idő. Számolnunk kell azzal, hogy gyermekeink jelentős fölhalmozott alváshiánnyal érkeznek a szünidőbe. Jó lenne megteremteni a lehetőséget a hosszabb alvásnak, és a – gépmentes – lustálkodós időknek. Zenével, érdekes, színes újságokkal, könyvvel, beszélgetéssel, komótosan elfogyasztott finom friss reggeli péksüteménnyel. Különlegessé válhat az este is egy illatos fürdés utáni felolvasással.
A gyerekeknek ugyan alapvetően nem alapközege a csend, de erre is szükség van. Keretét adhatja valami csöndes kézimunka, gyurmázás, madzagkötés, horgolás, hímezés vagy az olvasgatás – és a rövid, a napnak, a vasárnapnak keretet adó ima, hálaadás, egyszerű beszélgetés a Gondviselő Istennel, vagy a szünidőben is barátunkként velünk járó Jézussal.
A játék – nemcsak a kisgyermekeknek fontos, hiszen ebből lesz az alkotás. Úgy tartják a kutatók, hogy a sokat játszó emberek később olyan dolgokban is találnak örömet, amit mások kibírhatatlannak tartanak! Jó tankolás lehet a keservesnek mutatkozó télvégi dolgozatírások idejére! Egyszerű mozgásos játékok, kitalálós, beszélgetős, ügyességi és társasjátékok. Sok ötletet kaphatunk az interneten vagy könyvtárban is könnyedén elérhető játékgyűjteményekből. Jó gyakorlat már több helyen, amikor ismerős családokkal összefogva beosztják, hogy mely napokon kinél jöhet össze 3-4-5 gyerek, ez mindenkinek tervezhető felügyeletet, a gyerekeknek pedig társakat is biztosít.
Nyilván a barátokra sem jutott időnk eddig. Tervezzük meg, kit hogyan érhetünk el. Levél, kisebb utazás, meghívás, egy közös strandolás, kirándulás vagy fagyizás jó alkalom lehet a kapcsolat előhívására, ápolására. Érdemes ránézni, hogy hol van a környékünkön egy-egy jónak ígérkező színház, mozi, bábszínház, koncert vagy érdekes kiállítás – és oda egy-egy kedves barátunkat meghívni.
Nagy áldás, hogy ilyenkor a leggazdagabb, legbarátságosabb, leghívogatóbb a természet is! Sajnos erre a lehetőségre is már mint állandósult hiányra kell gondolnunk, hiszen sok gyerek hetekig szinte eget sem lát, pedig a természet közelségének bizonyítottan komoly fejlesztő hatása van az idegrendszeri fejlődésre is – azon túl, hogy érdekes, izgalmas és szép is. Mehetünk túrázni, vagy egy közeli ligetbe piknikezni, madárlesre vagy kincskeresésre, de lehet bográcsozni, sütögetni, csónakázni, horgászni, fára mászni, gombászni, és végre eljuthatunk az állatsimogatóba, az állatkertbe, a mezítlábas vagy lombkoronasétányra, jó a vitorlázás, csónakázás, megtanulhatunk evezni, úszni stb. Különös tapasztalatokat gyűjthetünk ezáltal, vagy ahogy Paulo Coelho megfogalmazza: kisebbnek érezzük magunkat, mert több időt töltünk a szabadban, és ez új távlatokat ad a világnak. Távolabb kerül a horizont, a házunk falain és a felhőkön is túlra.
Mentális fáradtság esetén és hosszan tartó stresszes állapotot követően gyakran ajánlják a szakemberek a kissé monoton, mégsem teljesen egysíkú mechanikus tevékenységeket. Ilyen pl. a rendrakás vagy a szüretelés, a gazolás, a kaszálás, fagyűjtés, nagyobbaknak a favágás, esetleg a szobája átrendezése, csinosítása.
A rendrakás közben rég elfelejtett apró kincsek, emlékek jöhetnek elő, vagy bosszantó terhektől, kacatoktól szabadulhatunk meg. Kinőtt ruhák, elhasznált játékok, leszerepelt csecsebecsék kerülhetnek így ki életterünkből…
Nagyon jó lenne közös munkát találni, pl. garázsrámolás, kerítésfestés, közös főzés, sütés, befőzés, szerelések, javítások. Megtanulhatunk kenyeret, kiflit sütni.
Lehet, hogy van a közelünkben idős, segítségre szoruló szomszéd vagy rokon, esetleg kisgyermekes család, akiknek alkalmi vagy viszonylag rendszeres segítséget is nyújthatunk. Nagy énhatékonyság-tapasztalat ez már kis serdülőknek is, az önbizalom egyik jelentős oszlopa lehet, ha így is lehet rá számítani. A nagyobbaknak a nyári diákmunka ugyanilyen előnyökkel jár.
Vannak gyerekek, akik szívesen írnak naplót, esetleg rajzolnak, festenek – ebben új technikákat is megtanulhatnak az alkotó kedvűek.
A közösség a serdülők alapszükséglete, személyiségük fejlődésének nélkülözhetetlen közege. Sajnos erre ma már gyakran nem alkalmas a teljesítményprésbe szorított iskolai lét, amikor ráadásul a szünetben telefonjukat nyomogatják a diákok. Nagyszerű táborokat, lelkigyakorlatokat, csendesnapokat találhatunk, hála a kifogyhatatlan lelkesedésű elkötelezett pedagógusoknak, egyházi közösségeknek, alapítványoknak, egyesületeknek. Ezt is érdemes alaposan megválogatni, és társakat találni, hisz úgy minden élvezetesebb. Nem kifejezetten intellektuális irányt választanék – nyelvi, matematikai, informatikai stb. –, hanem inkább a fentebb felsorolt hiánypótló tartalmakat célozzuk meg! És tervezzük meg az utána lévő feldolgozás időszakát is, tehát ha lehet, ne essen a gyermek vagy a kamasz az egyik tábori „élményfürdőből” a másikba.
Minden szülő meg szokta kérdezni: mikor kezdjünk el az iskolára készülni? Mindig azt válaszoljuk: tanulással semmikor. A napirend kissé szorosabbra fűzésével, a reggeli fölkelés-esti lefekvés rendszerével, a tanszerek előkészítésével érdemes kicsit foglalkozni. De ne kezdjük el a családot riogatni: na majd meglátod! Mindjárt kezdődik a nemulass!
Inkább rendezzünk egy jókedvű nyárbúcsúztató partit, idézzük föl a legjobb élményeket, találkozásokat, ízeket, színeket, vicces helyzeteket!
Látják, tényleg nagy lehetőségeket rejteget egyszerű eszközeivel is a nyár! Olyan erőt gyűjthetünk ezekben a hetekben, mellyel bátran indulhatunk az újabb kihívások elé!
Minden gyermeknek megvan a maga nyara, és – ha jól terveztük az „expedíciónkat”, bízhatunk abban, hogy – minden nyár más gyermeket hagy maga után. Erősebbet, érettebbet, pihentebbet, derűsebbet – boldogabbat.
Így legyen.
forrás
Serdülők szexuális nevelése – Pécsi Rita a Pax tévében
Pécsi Rita: a haragot nem szabad elnyomni, de kezelését tanulni kell
Kattintgatós gyermekeink: az éretlen idegrendszer és a számítógép találkozása nem játék
Napi négy órát játszik a gyerek a telefonján. Veled mennyit? – kérdez rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a közleményében, amely az eddigieknél pontosabb képet ad a gyermekek digitális életéről. Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató szerint az észszerű és betartható szabályok csökkentik a függés kialakulásának veszélyét. A családi életben jól bevált stratégiákat is tartalmaz Körmendi Attila pszichológus Behálózott gyermekeink című könyvheti újdonsága.
Újszerű, komplex módszerrel vizsgálta a nyolc-tizenöt éves korosztály mobiltelefon-használatát és online viselkedését a Fabricula kutatócég a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság megbízásából. Az eredményekből kitűnik, hogy az iskolás korosztály átlagosan napi négy órát tölt mobilozással, a legtöbben a közösségi médiát használják, azon belül is a TikTokot.
Mikor és mennyi ideig telefonoznak a gyerekek?
Hétköznapokon már hajnali négy órától megfigyelhető az aktivitás növekedése a kutatásban részt vevők mobilján. Még jó, hogy ez csak a kisebbségre jellemző, a többség telefonhasználata nagyjából fél hat és fél hét között éri el a reggeli csúcsot, majd némi visszaesés után fél nyolc és nyolc óra között látható újabb emelkedés. Tanítási időben viszonylag alacsony mértékű a telefonhasználat, bár életkortól függően azért vannak eltérések: az idősebbek nagyobb eséllyel használják a mobilt hétköznap délelőtt is. Éjfél és hajnal öt óra között a legtöbb gyerek „offline” – remélhetőleg alszik –, a kutatás résztvevői közül azonban többen, ha nem is mindennap, de esetenként aktívak voltak, egyesek kifejezetten hosszan használták a telefonjukat, például filmet néztek rajta az éjszaka közepén. Az átlagos napi képernyőidő a teljes mintára és a teljes vizsgálati időszakra számolva 234 perc, azaz közel négy óra. A kutatásból az is világosan látszik, hogy az életkor növekedésével párhuzamosan nő a készülékhasználat átlagos ideje.
Halljuk-e az „apahangot”?
A Kossuth rádió Vendég a háznál című műsora nem kerüli azokat a kényes témákat, amelyekről érdemes társadalmi szinten is gondolkodni.
Körmendi Attila pszichológus arra a tendenciára is felhívja a figyelmet, hogy a digitális eszközök használata egyre gyakoribbá válik a korai életévekben.
Vagyis egyre kisebbeknek, akár már egy-két éveseknek is kütyüt adnak a kezükbe a szüleik. Jellemzően az alacsonyabb iskolázottságúak és jövedelműek gondolják azt, hogy gép nélkül nem képesek lekötni a csemetéjüket.
Az Oriold és Társai Kiadó gondozásában megjelent, Behálózott gyermekeink – Okoseszköz-használat gyermek- és serdülőkorban című kötet szerzője az okok között említi, hogy sok szülőnek a telefonja az egyetlen „segítsége”, mert amíg az lefoglalja az örökmozgó csöppséget, neki addig van ideje testedzésre, pihenésre, alvásra vagy szórakozásra, film- és sorozatnézésre. Egyes családokban a hosszabb, strukturálatlan időszakok, például autóutak, repülőutak kitöltése is nehezen elképzelhető digitális eszközök nélkül. Nem árt tudatosítani: ezekben az időszakokban a szülő többnyire nem is tudja, hol, milyen oldalakon kalandozik gyermeke. Hogyan tudná akkor megvédeni a káros hatásoktól?! Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutatónak gyakorta felteszik a kérdést szülők és nevelők: mikor engedhetik el a serdülő kezét, hogy a felnövekvő nemzedék a saját útját járhassa a digitális világ útvesztőiben is?
– A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság megbízásából készült kutatás eredménye kijózanító – értékeli a helyzetet Pécsi Rita. – Az új vizsgálati módszer is csak azt bizonyítja, amit a fejlesztők már régóta tudnak, hiszen milliárdnyi adat áll a rendelkezésükre arra vonatkozóan, hova kattintunk, melyik oldalt néztük kicsit hosszabban, milyen tartalmakkal érdemes minket megkínálni. Még a szemmozgásunkat is figyelik. A piac érdeke, hogy a felhasználó minél több hasznos időt töltsön el a gép előtt, abban mégis konszenzus van fejlesztők és szakértők között, hogy az alváshiány súlyos problémákat okoz. A szükségesnél kevesebb alvás 38 százalékkal növeli a depresszió előfordulását.
Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy az utóbbi években megháromszorozódott az öngyilkossági kísérletek száma a tíz-tizennégy éves korosztály körében. Ezért is ajánlom a szülőknek, hogy a hálószobákban semmiképpen ne legyen képernyő.
Mintha drogot adnánk a gyerekeinknek
A kicsiknek valódi kapcsolatokra van szükségük – nem egy alkalmazásra – mondja Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató.
Ha a szülőnek szabad, a gyereknek miért nem?
Bár egyre többet hallani az okoseszközök túlzott használatáról, arról már kevesebb szó esik, hogyan lehet a fiatalokat biztonságosan bevezetni a digitális világba. A minta a legerősebb nevelő erő. Ha a kisgyerek azt látja, hogy a szülő szinte egész nap a számítógépe előtt ül – még ha a munkája miatt teszi is ezt –, és a keze ügyében tartja a telefonját, az kinyitja előtte a korlátlan használat kapuját. Miért ne ülhetne akkor ő is órákat a gép előtt? – az önigazoló kérdések legtöbbször összekapcsolódnak azzal az érvvel, hogy az iskolások amúgy is a kapcsolattartás és az információcsere elsődleges színtereként tekintenek az online platformokra, s ez a Covid-karantén idején már általánosan elfogadottá vált. Ám akik a karantén elmúltával is így gondolkodnak, azok egy dologgal biztosan nem számolnak: a gyerek éretlen idegrendszerével. Pécsi Rita hangsúlyozza, hogy az éretlen idegrendszer és a számítógép találkozása nem játék. A serdülőkor kezdetével amúgy is felbomlanak a kialakulóban lévő idegrendszeri pályák – ez az átalakulás megkezdődik tízéves kor körül, és eltarthat egészen húszéves korig. Ebben az időszakban különösen fontos a mozgás és minden olyan tevékenység, amely kimozdítja a fiatalt a gép mellől, mert a kutatások szerint a géphasználattal egyenes arányban nő a figyelemzavar és nő a szorongás, a serdülőkori depresszió is. Az erős dopaminhatás pedig függőséget okoz.
– Erről is érdemes beszélgetni a gyerekeinkkel – ajánlja a neveléskutató –, és alakítsunk ki észszerű, betartható szabályokat közösen. Szabályokra igenis szükség van, ez nem IQ-kérdés, sokkal inkább az idegrendszer érésével függ össze, hiszen az agyi fékező hatások még kialakulatlanok tizenéves korban. Mit jelent ez?
Mindannyiunknak ismerős a serdülőkorra jellemző féktelen, élménykereső magatartás: „legyen nagyon” – mindegy is hogy mi, de az nagyon –, amit élménykényszernek hív a szakirodalom. Így tehát a gázpedál a gyereknél van, de a fék még a szülőnél, és a felelősség is az övé. Sok-sok beszélgetéssel, kapaszkodók, szabályok felállításával, a szűrők beépítésével segíthetjük a kamaszt abban, hogy rálásson a benne lejátszódó folyamatokra, de ne tegyük ki őt olyan döntéseknek, amelyeket még nem képes meghozni.
A függőség tünetei
Pécsi Rita Fejleszt vagy rombol? című könyvében konkrét javaslatot tesz a megelőző szabályok és módszerek bevezetésre. A családi életben jól bevált stratégiákat tesz közzé Jonathan McKee a most megjelent, Képernyő-generáció című kötetben, Körmendi Attilától olvashatunk a napi használati idő korlátozásának elveiről, a veszélyes tartalmak felismeréséről és az esetleges káros tartalmak ellensúlyozásának a lehetőségeiről is. A csoportos megelőzési módszereket, játékokat a pedagógusok is haszonnal alkalmazhatják. Mivel az okoseszközök túlzott használata mögött általában egy vagy több funkció, alkalmazás domináns használata áll, ezért az Oriold és Társai Kiadó gondozásában megjelent, Behálózott gyermekeink című kötet szerzője kiemelten foglalkozik a problémás videójáték-használattal, az okostelefon-addikcióval, a közösségi oldalaktól való függőség és az online zaklatás kérdéskörével. Bemutatja a függőség tüneteit, így az olvasó ráláthat arra is, hogy saját maga vagy környezetének tagjai mennyire veszélyeztetettek.
– Egyes képességeket, például a szókincset vagy a logikai gondolkodást fejleszthetik a technológiai eszközök, ez a fejlesztőhatás azonban csak akkor érvényesül, ha a napi használati idő nem több mint két óra – figyelmeztet Körmendi Attila. – A teljes megvonás nem megoldás, ahogyan a kontroll nélküli okoseszköz-használat sem. A bizalom fontos tényező, mert ha a nincs kapcsolat és kötődés, akkor nő a függőség kialakulásának kockázata. Ugyanakkor látni kell: a mai gyerekek rengeteg ingerrel találkoznak, ami eleve magasra tornássza az ingerküszöbüket, ezért is tűrik olyan nehezen az ingerszegény helyzeteket. Ha a telefon mindig kéznél van, akkor nagyon megnőhet a napi használati idő.
A Fabricula kutatócég eredményeiből kitűnik, hogy a telefonokra telepített és legalább egyszer használt alkalmazások száma átlagosan 76, ami 6 és 147 között változott készülékenként a vizsgálat ideje alatt. A telefonok aktív képernyőidejének közel hatvan százalékát a közösségi média és az egyéb kommunikációs alkalmazások, például böngészők és üzenetküldők tették ki. A legnépszerűbb közösségimédia-platformok (Facebook, Instagram, TikTok, Snapchat, YouTube, Messenger) érintettek az összes rögzített alkalmazásindítás felében. A gyermekek telefonjukkal eltöltött összidejének 18 százaléka a TikTokon zajlik, további 12 százalék pedig a YouTube-on. A tiktokozás napi átlaga nyolcvan perc, a YouTube-é 37 perc, a Messenger és az Instagram pedig napi 21 perc. A Facebookon 17 percet, míg a Snapchaten napi átlagban 11 percet töltenek az applikációt használó gyerekek.
Mindent megtesz a baloldal, hogy ne érkezzen meg a tanárok béremelése
A pedagógus-életpályáról szóló törvényjavaslat célja, hogy a tanárok megbecsülést, a diákok versenyképes tudást kapjanak.
– A közösségi médiára elvben csak 13 évesen lehetne föllépni, tehát legtöbb esetben hazugsággal indul már a csatlakozás is – figyelmeztet Pécsi Rita. – És még csak nem is pszichológiai vagy neurobiológiai okok vezettek a korhatár megállapításához – ez esetben jó néhány évvel kitolódna a közösségi platformok használata –, hanem az amerikai törvények, amelyek értelmében 13 évesnél fiatalabbaktól nem lehet adatot gyűjteni.
A közösségi média több szempontból romboló hatású, serdülő lányoknál például egyenesen az önbecsülés „barométerévé” vált, sok kislány egész nap azt lesi, hányan lájkolják, milyen kommenteket kap, s mindez az identitás kialakulásának érzékeny időszakában történik. A kutatások szerint hihetetlenül ártalmas ez az időtöltés, könnyen kialakul függőség is, ezért jó lenne, ha minden szülő kiállna amellett, hogy legalább a 13 éves korhatárhoz tartsák magukat a gyerekek.
A legfontosabb változatlanul ez: szülőként jelen lenni, beszélgetni, és főleg realizálni, hogy mitől veszi el az időt az okoseszköz-használat – hangsúlyozza a neveléskutató. Majd fejben számol: amelyik iskolás napi négy órát tölt a gép előtt, az mikor mozog? Sport, szociális érintkezés, természethez való kapcsolódás és tapasztalatszerzés nélkül egyszerűen nem alakulnak ki sem a motorikus, sem a szociális készségek.
A telefonozás mellett éppen azokra a tevékenységekre nem jut idő, amelyek az idegrendszert fejlesztik, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy majd a felnőttkorba érve értelmesen és jól használhassuk a gépet.
Teret kellene adni az életnek. A munka mellett létjogosultsága van a baráti kapcsolatoknak és a pihenésnek is. Az éjszakai alvás regenerál, különösen, ha álmodunk: a REM- (rapid eye movement) fázisban a szemek gyors mozgást végeznek mindenféle irányban, ilyenkor dolgozza fel az agy a napi történéseket, válogat az információk közt, és el is rendezi azokat. Hasonló történik sportoláskor, különösen a keresztirányú mozgásformák érlelik az idegrendszert, segítik a jobb és a bal agyfélteke összehangolt működését, amelyre szinte minden pillanatban szükségünk van, olyankor is, amikor olvasunk, gondolkodunk vagy terveket szövünk akár azzal a céllal, hogy változtassunk az okoseszköz-használatunkon. A jó egyensúlyok, az arány és mérték megtalálása – sok szempontból erről szól az életünk.
Tartalom és időtartam.
Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia ajánlása a szülőknek: Lehetőség szerint 18-24 hónaposnál fiatalabb gyerekek ne használjanak digitális média eszközt. Sokszor a szülő nyomásként éli meg, hogy minél korábbi életkorban megismertesse gyermekét a technológiai eszközök használatával, mert azt hiszi, hogy ellenkező esetben gyermeke lemarad a többiekhez képest. A társaság szerint ettől nem kell tartani, az esetleges lemaradások pillanatok alatt pótolhatók. Két- és ötéves kor között korlátozni kell a médiahasználat időtartamát; ez ne legyen több, mint napi egy óra. Ebben az egy órában a szülő folyamatosan legyen a gyermek mellett, segítsen számára értelmezni a látottakat, hallottakat, vegyen részt a gyermek médiahasználatában. A megtekintett tartalmat a gyermek életkorához kell igazítani. Vagyis a szülőnek nemcsak az időtartam, de a tartalom szempontjából is fontos kontrolláló szerepe van.
Borítókép: Anya és baba fürdés közben okostelefonnal (Fotó: AFP/Anne-Sophie Bost)
forrás
Pécsi Rita előadása: „Csak az önmagát fegyelmezni tudó ember lehet szabad”
Hazamegyek és teleragasztom a hűtőt a szavaival…Ez volt az első gondolatom, amikor a közel kétórás előadás után felálltam a székből – hozzáteszem, akár hármat is szívesen ültem volna benne, ha közben Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutatót hallgathatom. Már a plakáton olvasható cím is rettentően izgalmas és csábító volt, „Szabadságra nevelünk! Fegyelmezéssel?”, amit pedig a helyszínen kaptunk, életre szóló lecke. A CsaládEgyetem által szervezett június 14-ei előadásnak a Petőfi Művelődési Központ adott helyet.
Uzsalyné dr. Pécsi Rita remek előadó, ez vitathatatlan, aki tényszerű mondandója közé rengeteg életből vett példát, idézetet, kísérleti eredményt tűz. Így hat egyszerre szellemre és lélekre, így adja át évtizedes tudását és tapasztalatát, miközben – színészi képességeinek köszönhetően – közönségét egyszerre bilincseli le és szórakoztatja. Az előadás témája – kicsit pontosítva a címet – a belső szabadságra nevelés volt, amely, mint megtudtuk, fegyelmezés nélkül nem lehetséges.
– A gyerekeknek szükségük van a szabályokra, a korlátokra, mint ahogyan a paradicsompalántának a mellé állított karóra – fogalmazott Uzsalyné dr. Pécsi Rita. – Ha már megerősödött a kis „palántánk”, akkor elvehetjük mellőle, de addig biztonságérzetet fog neki adni, és érezni fogja, törődünk vele.
– Ha van önuralmam, azaz ha magamat kézben tudom tartani, az jó – folytatta. – Ezt tanítani kell a gyerekeknek, állandóan, megállás nélkül, és át kell hozzá adni az önfegyelem elsajátításának módját – emelte ki. – Ehhez fegyelmeznünk kell őt mégpedig úgy, hogy a jóban megerősítjük, a szabályokat, a vele szemben támasztott elvárásokat világosan, egyértelműen fektetjük le, a korlátokon belül szabadságot biztosítunk a számára, és mi magunk is mintát nyújtunk saját cselekedeteinkkel.
A neveléskutató kiemelte, nagyon fontos a felek közötti bizalom, szeretet, a közösen töltött, lassan járó idő, amelyet a szülő és a gyermek egymásra fordít, egymásnak szentel.
– A fegyelmezés nem szükséges rossz, vállaljuk hát fel! – fogalmazott. – Akit nem fegyelmeznek, akit nem vezetnek, úgy érzi majd, nem törődnek vele, és ez, ha befelé irányul, szorongást, ha kifelé, agressziót eredményezhet. Amíg a gyermekben nem alakult ki a belső szilárdság, addig külső segítségre van szüksége. Nem pórázra, amit rángatnak, hogy „ezt ne csináld!”, „oda ne menj!”, hanem egy karámra, amelynek pontosan meghatározott korlátai vannak, de amin belül folytonos a biztonság- és szabadságérzet.
A témák között szerepelt még a hisztikezelés, a higgadtság megtartásának módjai és előnyei, és hangsúlyos helyen állt a csend szükségessége is.
– Az idegrendszer lenyugtatásához szükségünk van a csendre – folytatta az előadó. – A folyamatos zajban – legyen az tévé, rádió, hangos beszélgetés – az emberek egy idő után szinte puskaporos hordóvá válhatnak, és képesek bármikor felrobbanni. Emellett figyeljünk oda arra is, hogy ne legyen túl ingergazdag a környezet, mert az idegrendszer nem lesz képes mindent feldolgozni. A sok játékfigura és délutáni elfoglaltság helyett legyenek vidám, oldott, közösen töltött percek, amely során a szülő-gyermek között lévő bizalmi kapcsolat egyre inkább elmélyülhet.
– Ha viszont vétett, bocsássunk meg neki és felejtsük is el, ne hánytorgassuk fel neki a tévedéseit! Legyenek fontosak a lefektetett szabályok, de ha azt látjuk, szüksége van rá, egyszer-egyszer engedjük el azokat, hogy érezze, nagyon fontos a szabály, de ő még fontosabb – emelte ki a neveléskutató.
írta: Bogdánffy-Szőke Anett
Fotók: Horváth Bence
forrás
Pécsi Rita: Mire jó a vakáció?
A nyár a legnehezebb időszak a család számára. Hogyan oldjuk meg a gyerek elhelyezését? Hol és mit fog enni? Ne kütyüzzön egész nap, de akkor mivel kössük le, hogy ne unatkozzon folyton? Elengedhetem-e erre vagy arra a fesztiválra, ilyen vagy olyan társaságba? Nem igazán olvas, nem tud egyedül játszani. Jó lenne, ha végre rá tudnám venni egy kis házi munkára, de az több idő, mintha magam megcsinálnám.
A táborok drágák, a nagyszülők távol vannak és dolgoznak, a munkahelyemen éppen minden a csúcsra járatásról szól. És itt van ez a sok pótolnivaló a tanulásban: most letehetné a nyelvvizsgát, vannak remek feladatlapjaink és „játékos” gyakorlóink, de még az ágyból sem tudom kipiszkálni, vagy legföljebb a gépig jut el…
Mégis gondoljuk át röviden, mi az, ami valóban fontos, mi marad el rendszeresen a tanévben, és próbáljunk meg néhány dolgot megvalósítani ezek közül. Nagy örömünkre lesz!
A pihenés
Jelentős alváshiány halmozódhat fel a gyerekeknél, tehát a szünet első időszakára nem érdemes zsúfolt programokat kitalálni. Kiadós alvás, napozás, strandolás, laza séta, szöszmötölés a kertben vagy játék a kisállatkával. Egyszóval, amolyan „lassan járó, vidám időre” is szükségünk van.
A játék
„A játék megolajozza a testet és a lelket” (Benjamin Franklin). „Játék nélkül nem lehet emberré válni” (Kiss Áron). Játék közben fejlődik az agy, csakis játékkal jól előkészített agy képes a hatékony tanulásra. A játékból lesz (vagy nem lesz!) felnőtt korban az alkotás. Hosszan sorolhatnánk az egész tanévben „vágódeszkára kerülő”, pedig semmi mással nem pótolható játéktevékenység méltatásait. Mert a játék emberi alapszükséglet, ami feltétlen kielégítésre tör. Ez pedig valamilyen örömös tevékenység vagy alkotás lenne, amelynek hiánya olyan feszültséggel jár, amit pótcselekvéssel próbálunk majd feloldani.
A spontán játék képessége kiveszőben van, és ettől nem rémültünk meg eléggé! A következmények – például a tanulási rendellenességek, a szellemi tunyaság, a társas érzéketlenség, a sérült mozgásérzék – majd csak néhány évvel később jelentkeznek. A sokat játszó emberek olyan tevékenységekben is képesek lesznek örömöt találni, amiket mások elviselhetetlennek tartanak. Ez pedig a ma annyira hiányolt rezilienciának, azaz a személyiség rugalmasságának egyik legmeghatározóbb alapja.
A játékhoz társak is kellenek. Sok ügyes megoldást találhatnak a baráti közösségek: ma nálunk gyűlnek össze a gyerekek, holnap nálatok, egyszer elmegy velük valaki kerékpározni, focizni, kirándulni és így tovább. Ebben nagy segítségünkre lehetnek az alkalmanként bekapcsolódó nagyszülők is, ha elérhető közelségben vannak. Még egy kis közös utazás is belefér!
Nagy tévedés, hogy a könnyen elérhető kikapcsolódás vált ki örömélményt! Sok veszélyt jelentenek a fantáziát kikapcsoló kész játékok, játékprogramok, a céltalan tévézés, gépezés.
Sok kiadványt találhatunk ezzel kapcsolatban a könyvesboltokban, és az interneten is keresgélhetünk. Nagyszerű lehetőségeket kínál a mese, a felolvasás, a közös alkotás, a gyurmázás, agyagozás, festés, a zenélés. Ahogyan a színház, a színházasdi, a bábozás, a társasjáték, a „mi volna, ha…” fantáziajátékok, az egyszerűbb labdajátékok, a tapsos, madzagos mókák, a keresztrejtvények, képrejtvények is. Újra meg kellene tanulnunk ezt az elfelejtett, nagyon szerethető nyelvet. Játsszunk a társas együttműködést és nem a másik legyőzését szolgáló, alkotásra ösztönző játékokat, hogy majd ügyes-bajos dolgaink, mindennapi kapcsolataink is olajozottan működjenek a „komoly” munka idején.
Természet, életbátorság
Nagy nehézsége a mai embernek a természethiány. Gyerekeink hetekig szinte eget sem látnak. Klimatizált, mesterséges világítású, műanyagokkal körülvett terekben telnek napjaik, alig-alig mozognak, nem kell vízzel, sárral, nappal, széllel, illatokkal, természetes ízekkel, rovarokkal, állatokkal, domborzattal találkozniuk. „Alig elképzelhető, hogy egy gyerek, aki szinte csak művi tárgyakkal érintkezett, az élet törvényeivel olyan kapcsolatba kerüljön, hogy azt majd szellemi, vallási és emberi síkon is megtalálja” (Josef Kentenich).
Tehát: túrázás, közös barangolás, evezés, sátorverés, fára mászás, bunkiépítés, tűzrakás, kertészkedés, állatsimogató, madárles, kisállatgondozás, lovaglás, kaszálni tanulás, gyümölcsszedés, befőzés – ami csak belefér!
Rendrakás – kívül, belül
Igen jó érzés az idők során felhalmozódott dolgainkat rendbe tenni, ha kell, ritkítani, mélyre került kis emlékeknek újra örvendezni, és mindezt ugyanígy a szívünkben is elvégezni. Ez utóbbiban segítségünkre lehet egy-egy vers, mese, színházi élmény, a zenehallgatás, a közös éneklés, hangszerjáték. Nem vizsgára vagy versenyre készülve, hanem csak úgy, a magunk örömére.
Kapcsolatok – egymással, a segítségünkre szorulókkal és Istennel
Ez talán a legfontosabb erőforrásunk. Azon túl, hogy egy egészségtelenül individualista társadalomban élünk, és már az óvodáskort is meghatározzák a különböző egyéni versenyek, minősítések, az életmódunk is egyre magányosabbá vált. Nem beszélgetünk, az együttlétünk gyakran kimerül az ügyintézésben, ellátásban, megmondásban, kioktatásban, legfeljebb a virtuális kapcsolatokban. És mindeközben szomjazzuk a mély, őszinte, valódi egymáshoz tartozást minden életkorban. Csak tudatos elhatározással lehet a korszellemmel szembemenni. Értékeljük nagyra az egymással eltöltött időt, akkor meg fogjuk találni a módját is! Keressük fel rég nem látott barátainkat, akár csak egy közös fagyizás erejéig, szánjunk időt idős szüleinkre, rokonainkra, hívjuk meg gyerekeink társait egy kerti sütögetésre vagy strandolásra. Keressük meg azokat a közelünkben élőket, akiknek jól jönne egy kis segítség: gyerekvigyázás, kutyasétáltatás, fűnyírás, bevásárlás. Vigyük bele a gyerekeinket is egy-egy ilyen akcióba, biztosra vehető, hogy komoly hatékonyságélményt jelent majd nekik. Nagyszerű társas kalandokat kínáló táborokat is találhatunk (hála az ebben is kedvüket lelő, fáradhatatlan pedagógusainknak). Jó lehetőségeket nyújthat ezekre a családi tábor, a lelkigyakorlat vagy az apa-fia, anya-lánya napok, de egy jól kiválasztott nyári diákmunka vagy a közös padlásrámolás is ilyen lehet.
Keressük és találjuk meg egymást!
Legyen ez a nyarunk legízletesebb, legbőségesebb termésű fán érő gyümölcse!
Szabó Lőrinc: Nyár
Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. június 11-i számában jelent meg.
forrás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/pecsi-rita-mire-jo-vakacio
Pécsi Rita a rejtett erőforrásainkról a Mária Rádióban