Sűrített fény | Nagyító Alapítvány önismereti osztályhétvége

Még kisgyerek voltam, amikor nagymamám megmutatta, hogyan lehet egy nagyítóval tüzet gyújtani. Lenyűgözött, hogy az egy pontra fókuszált napfény milyen erőre képes, bár ekkor még nem igazán értettem, hogyan történik, csak sűrített fényt láttam, ami lángra lobbantja a száraz fűszálakat.

A sűrített, fókuszált fény erejét keresem felnőttként is, és máig ugyanakkora csodálattal tölt el ez a folyamat, mint legelőször. Igaz, hogy ma már önismeretnek hívom, de ez mindegy is, a lényeg ugyanaz – úgy irányítani a fényt, hogy valami igazán lényegi változás történjen a nyomán.

A napfény a pesti kiskertben csak akkor gyújtja meg magától a kiszáradt gyepet, ha összegyűjtve irányul egy helyre, de ettől még nem a nagyító ereje az, ami fellobbantja a lángot. Az energia, ami a változást létrehozza, jelen volt azelőtt is, csak egy kis segítségre volt szüksége ahhoz, hogy irányba álljon és jó helyen, jó időben elindulhasson a csoda: a fizika, vagy éppenséggel az emberi lélek csodája. Amikor valaki fog egy csomó figyelmet és tudatosságot, majd azt a lelkének, működésének egy pontjára irányítja, ott olyan mély átalakulás történhet, amit addig talán elképzelni sem tudott.

Persze, ezek a változások nem könnyűek. Sírás, kétségbeesés kíséri őket sokszor; de szemben a száraz fű ellobbanásával, az emberi önismereti munka eredménye értékes, szép és maradandó. Ráadásul nem is kell egyedül végigmennünk ezen az úton, és közösségben a változás égése is könnyebben elviselhető. Egymással és egymástól tanulva nem csak a saját fényünket fókuszáljuk, hanem a másikéból is kaphatunk – így kapcsolódva egyre mélyebben egymáshoz és önmagunkhoz.

Ez az önismeret, és még inkább, ez az önismereti csoport lényege. Meglátni a saját fényünket és a másikét, majd megvilágítani azt a pontot, ami változásra szorul, és egymást erősítve elindulni a formálódás felé. Természetesen fontos a biztonság: a tűz nem játék, jó, ha valaki biztosan tartja a nagyítót és vigyáz, hogy ne legyen erdőtűz a dologból. Ezért vannak a szakemberek – mint a Nagyító Alapítvány mentorai és trénerei, akik élesen látnak és biztos teret tudnak adni minden csoporttag fényének és változásának.

Nézd meg a kisfilmet, olvasd át a témákat és jelentkezz a legmesszebb vivő osztálykirándulásra – amiért elég csak Berekfürdőig utazni.

Írta: Nyikos Anna

Forrás: Shoeshine

Helstáb Ákos előadássorozata

Organikus pedagógia előadássorozat a pécsi Pálos Lelki Központban. A négy részből álló előadássorozatban arra keressük a választ, hogy mi lakik bennünk. Mi mozgat minket az életünk során? Sokszor nem értjük magunkat. Sok olyan folyamat zajlik bennünk, aminek megértése segíthetne bennünket.

  1. rész
  2. rész
  3. rész
  4. rész

Kudarcok és sikerek – Indul Pécsen a férfitalálkozók új sorozata

A második évadban is nagy érdeklődésre számot tartó, a férfiakat megszólító rendezvénysorozat harmadik témaköre a férfiélet kudarcainak és sikereinek nagy kérdéseire keresi a választ. Az új témakör első találkozóját immár hagyományosan a Magtár Látogatóközpontban tartják február 2-án.

Az érdeklődők nagy létszáma miatt a pécsi helyszínen a program két estére tervezett, a második alkalom február 3-án, este 18 órakor kezdődik. A szervezők a Pécsi Egyházmegye hét településén életkortól és felekezeti hovatartozástól függetlenül nagy szeretettel várják a férfiakat.

A Felföldi László pécsi megyéspüspök kezdeményezésére 2021 őszén életre hívott, a férfiakat, édesapákat és nagyapákat megszólító férfitalálkozók sorozatába az egyházmegye hét települése kapcsolódik be: Pécs, Mohács, Szekszárd, Paks, Tamási, Dombóvár és Szigetvár. A 2022/23-as évadban az emberi és isteni szót, a férfilélek félelmeit és reményeit, kudarcait és sikereit veszik górcső alá az Egyház és a nagyvilág nézőpontján, és persze személyes nézőpontokon keresztül.

A szervezők kérik az érdeklődőket, hogy jó szívvel ajánlják és hívják meg férfi ismerőseiket, barátaikat, munkatársaikat, szomszédaikat, azaz bárkit, akiket érdekelhet a téma. Az egyes alkalmak nem egymásra épülnek, azokhoz bármelyik témakörnél, helyszínen és időpontban lehet csatlakozni.

Részvételi szándék esetén a szervezés megkönnyítése érdekében az egyes alkalmakra ITT lehet regisztrálni.

*

A férfitalálkozók Kudarcok és sikerek című előadás-sorozatának (2022/23-as évad, harmadik sorozat) helyszínei és időpontjai:

Pécs és környéke: február 2., (csütörtök) és február 3. (péntek), 18 óra – Magtár Látogatóközpont (7621 Pécs, Dóm tér 6.)

Mohács és környéke: február 10. (péntek), 18 óra – Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola tornaterme (7700 Mohács, Szabadság u. 2.)

Szekszárd és környéke: február 17. (péntek), 18 óra – vármegyeháza (7100 Szekszárd, Béla király tér 1.)

Paks és környéke: február 24. (péntek), 18 óra – Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium (7030 Paks, Kossuth Lajos u. 13., ebédlő)

Tamási és környéke: március 3. (péntek), 18 óra – Tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium aulája (7090 Tamási, Bezerédj I. u. 1.)

Dombóvár és környéke: március 10. (péntek), 18 óra – Szent Imre Közösségi Ház (7200 Dombóvár, Rákóczi u. 71/a.)

Szigetvár és környéke: március 17. (péntek), 18 óra – szigetvári plébánia közösségi terme (7900 Szigetvár, Zrínyi tér 9.)

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

https://www.magyarkurir.hu/hirek/kudarcok-es-sikerek-indul-pecsen-ferfitalalkozok-uj-sorozata

Pályázati kiírás – Alternatív osztálykirándulás – 2023 tavasz

Programajánló kisfilm 1:28

bemutató film 28:50

Ha egy /kamasz/középiskolás közösséggel szeretne a Nagyító Alapítvány alternatív osztálykirándulására jelentkezni, akkor arra az alábbi leírás szerint és a lenti online űrlap kitöltésével nyílik lehetőség.
7 témát kínálunk fel, amiből a pályázó csoportnak egy témát és három időpontot lehet választania – prioritás szerint.

  1. önismeret,
  2. kommunikáció,
  3. párkapcsolat-család,
  4. tolerancia,
  5. pályaorientáció,
  6. közösségfejlesztés,
  7. szenvedélyek és függőségek

Pályázat végső beküldési határideje: 2023 január 17.

További információ