Organikus Konferenciát tartottunk Vácon

Henry Newman szerint kultúránk egyik legnagyobb tragédiája, hogy milliónyi fiatal számtalan órát, napot, hetet és évet tölt előadások hallgatásával, könyvek olvasásával és dolgozatok írásával, miközben egyre növekszik bennük az ellenállás. Ha van olyan kultúra, amelynek sikerült kiölni az emberekből a természetes kíváncsiságukat és eltompítani a tudás iránti vágyat, az ami technokrata társadalmunk.

Az oktatás egyik legnagyobb problémája továbbra is az, hogy megoldásokat kínál kérdések nélkül. Úgy tűnik, az emberek formálásának és tájékoztatásának legkevésbé használt forrása a diákok saját élménye. A tanítás kölcsönös bizalmat igényel, amelyben azok, akik tanítanak, és azok, akik tanulni szeretnének, jelen lehetnek egymás számára, méghozzá nem szembenálló felekként, hanem olyan emberekként, akik ugyanabban a küzdelemben osztoznak, és ugyanazt az igazságot kutatják.

Nagy Lászlóval kérdezzük:

Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

Lukács evangéliumban választ találunk: „Mihez hasonlítsam Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet vett az asszony, és belekeverte három mérő lisztbe, és az egész megkelt tőle.” Sokan egyáltalán nem tudják, hogyan is kezdjenek hozzá. . A liszt annak jelképe, ami ujjaink közül kipereg. A lisztet nem lehet megfogni. Porként ül rá mindenre. Ha meg akarjuk ragadni, elszáll. Amikor azonban a kovász átitatja a lisztet, az kenyérre lesz. Táplálóvá válik a magunk és mások számára.- De hol találjuk meg a kovászt? Hogyan keletkezik. Hogyan tudjuk megérteni a Biblia üzenetét? „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Olyan, mint a mustármag. Amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál. De aztán, hogy elvetették, egyre nő, és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Akkora ágakat hajt, hogy az égi madarak árnyékában tanyáznak.” Jézus tanít bennünket arra, hogy kicsi, -mustármagnyi-, de igaz dolgokat csináljunk. . Sok reménytelen helyzettel találkozunk az oktatás világába is. Túlterhelt tanárok, diákok…elvult oktatási rendszer..

Hogyan tudunk remélni a reménytelenség ellenére? Szentév Ferenc pápa meghív bennünket hogy legyünk a Remény zarándokai. :
„A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete”.
A Lélek nekünk ajándékozta az OP-t
Jézus pedagógiai szemléletének az Organikus Pedagógia egy nagyon nyilvánvaló megtestesülése.

Mint gyakorló lelkipásztor fogalmazom meg ezeket a gondolatokat. A rendszerváltás után 1991-ben kerültem közvetlen közel a nevelés kérdéséhez. 1991-ben a Vácon induló Szent József Kollégium vezetője lettem. Ezt követően négy éven át a Karolina iskola igazgatója, majd 2014-től hat évig a Váci EKIF vezetőjeként szembesültem a kérdéssel: Mit jelent az evangéliumi értékrend megvalósítása az iskolában. A Pedagógiai program első pontjában minden katolikus iskola megfogalmazta az evangélium értékrendet. De hogyan, milyen eszközökkel, amikor a társadalom körülöttünk megváltozott, benne az egyház helyzete. A régi eszközökkel nem tudunk célt érni. Missziós stratégiára van szükségünk . Új formákra, új tartalomra. Márk evangélium: „Senki sem tölti az új bort régi tömlőbe, vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.” Az új bor amit a Szentlélektől J. Kentenich atyán keresztül kaptunk az OP.
Először a CSÉN munkatársait kerestük meg, hívtuk meg iskoláinkba, majd Pécsi Ritával 2015-től elkezdtük a Kovászolót, a képzéseket. Azzal a hittel, amelyet Jézus a hegyi beszédben így fogalmazott meg: „S ha világosságot gyújtanak, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban.”

Hálát adunk ezért a világosságért, és kérjük a Lelket, hogy tovább tudjuk adni:
Adj nekünk Uram, látó szemet, szerető szívet és mély lélegzetet. Amikor látó szemet kérünk Tőled, ezért könyörgünk: add nekünk, hogy mint Te, úgy lássuk a világot, az embereket és történelmünket; és a magunk élete történetét. Add, hogy napról napra, óráról órára olyanok legyünk, amilyennek elgondoltál. Tégy bennünket lassan-lassan azzá, amire teremtettél. Tégy készségessé szavad iránt, mely megvilágosít és átformál minden életet. Adj nekünk szerető szívet, hogy igazán szeressünk, megfeledkezve önmagunkról. Kell, hogy a Te szíved ültesd belénk a miénk helyébe, melynek verése olyan kihagyó, amikor másokról van szó. Uram, Te szeress általunk! Uram, adj Lelket nekünk, hogy ne fulladjunk ki az úton. Hogy segítsük egymást előre a holnap felé, hátra nem tekintve, nem méricskélve mibe kerül. Lélegzetet mindazzal szembe nézni, amit vársz tőlünk. Lélegzetet mindig remélni, mintha ma reggel kezdenénk az életet. Remélni a nehézségekben is, mert Te jelen vagy, és nem hagysz el soha, ezt megígérted. Amen

Szilágyi Erzsébet

A konferencia beszámolója IDE KATTINTVA érhető el.

Összefoglaló a III. Organikus Konferenciáról

„Haszon”-talan-e a haszontalan idő? E téma köré fűzte fel az Organikus Pedagógia Egyesület harmadik országos konferenciáját, melynek 2024. október 12-én az Apor Vilmos Katolikus Főiskola campusa adott otthont.

A nap programja a Pécsi Rita által gyakran idézett – Don Boscotól származó – idézet fényében, organikus módon alakult, azaz „ahogy az Úr sugallta, és a körülmények engedték”. A napköszöntés és a napnyugta is kicsit átalakult a felkért előadók betegsége miatt. Sz. Nagy Mari bábszínész, homokrajzoló első – kazettás mennyezet ihlette – homokképének megalkotását ezért Navratil Andrea most a tervekkel ellentétben nem élőben, csak hangfelvételről kísérhette énekével. A második, korondi minta alapján születő kép megrajzolását a rajzoló maga kísérte az öregek tiszteletének fontosságáról szóló népmesével, míg a harmadik rajz során egy csángó asszony dala szolgáltatta az inspiráló aláfestést.

A homokból születő, majd abban ismét feloldódó képek adta ráhangolódást követően Horváth Szilárd, a Búzaszem Általános Iskola igazgatója, a rendezvény házigazdája egy kérdéssel vezette be a nap témáját, a haszontalan vagy hasznos időtöltés kérdéskörét. A hallgatóság többségének véleménye szerint a ráhangolódást biztosító előadás hasznos volt, melynek azonban ellentmondani látszott a Pallas Nagylexikonának definíciója. A kérdés nyitva maradt, hogy a nap végén ki-ki megválaszolja majd magának a konferencia előadásainak fényében.

Sz. Nagy Mari elmesélte, hogy a Covid okozta bezártság alatt kezdett homokrajzolással foglalkozni, melynek során megalkotta a három nagy keresztény ünnepkör – Karácsony, Húsvét, Pünkösd – sajátos képi kifejezésmódját. Az képek zenei aláfestését adó népdalok apropóján vette fel a kapcsolatot Navratil Andrea népdalénekessel. Ők ketten dalban és képileg valami nagyon hasonlót fogalmaztak meg. Ebből a hasonlóságból született meg a három ünnepkört megidéző közös műsoruk [Kerek egy ég alatt – mese, ének, homokrajz – szerk.]. A rövid beszélgetés végén az előadó bátorította a résztvevőket, hogy ők is kísérletezzenek otthon homokrajzolással. Hétköznapi sárga homok hiányában akár grízzel, vagy liszttel, kivetítő helyett pedig egy régi fiókkal, melynek lapját plexire/tejüvegre cserélik és alulról megvilágítják. Ha ez sincs, egy sötét tepsi, vagy tálca is megteszi.

A bevezető, nap-előrajzoló előadást Pécsi Rita neveléskutató, az egyesület alapító elnöke tartotta. Életünk termőföldje az idő, melyet – Michael Ende Momó című könyvében – az időtolvajok hamis megtakarítási ajánlatokkal kicsalnak az emberektől. Mi is számos időmegtakarító megoldással – elektromos háztartási berendezések, készételek stb. – élünk, és ugyanúgy nem tudunk elszámolni a felszabadított idővel, mint a könyv szereplői, csupán lecsapoljuk életenergiáinkat. Életünk a teljesítményről szól. Ahogyan Wass Albert írja: „Az ember jár-kel a világban, mint valami nyugtalan vadállat, és valamit keres. De alighogy megtalálja, már hasznot akar belőle, és ezzel el is rontja a dolgokat. Mert a világ nem arra való, hogy hasznot hozzon valakinek. A világ arra való, hogy szép legyen, békés legyen, jó legyen. Hogy élni lehessen benne, fáradsággal, de haszon nélkül. Mert az élet értelme a szép. És a haszon a leghaszontalanabb szó, amit az ember valaha is kitalált.” A fejlődésnek álcázott rohanásban elhittük, hogy az élet a teljesítményben lakozik és ezért a hasznosról gondoljuk, hogy fontos. Pedig a teljesítménnyel csak az elfogadottság hiányát próbáljuk pótolni. Nem a jelenben élünk. Végül azonban választanunk kell az Élet Ura és a Szürke Uraságok között. Az organikus pedagógia ebben a választásban próbál segíteni. Késznek kell lennünk Istennel, Istennek táncolni mindig és mindenhol, ahová hív bennünket, miként Madeleine Delbrêl Az engedelmesség tánca című versében oly szépen megfogalmazza. A versből Ház Gergely tolmácsolásában hangzott el egy részlet.

A következőkben a hallgatóság egy, a konferencia résztvevői számára Gerald Hüther neurobiológussal készített interjút hallgathatott meg. Felvezetőként Horváth Szilárd elmesélte, hogy a kétezres években olvasott az Élet és Tudományban egy interjút, melyben a professzor a képernyőnek a fiatalok fantáziájára és idegrendszerére gyakorolt káros hatásaival foglalkozott. Ez a cikk később közrejátszott abban, hogy a gödi Búzaszem iskola igazgatójaként a szülőkkel együttműködve száműzték a fiatalok életéből az okostelefonok használatát. Az elmúlt évek tapasztalatai megerősítették, hogy jó döntést hoztak. A fiatalok kreativitása, idegrendszeri állapota javult, érzelmi intelligenciája növekedett. A hamarosan következő video kapcsán még elmondta, kezdetben a professzor nem akart interjút adni, mert csalódott a konferenciákban és azok hallgatóságában. Pécsi Ritának azonban sikerült meggyőznie, hogy ebben a közösségben valóban értő fülekre talál.

A professzor először a játéknak a tanulásban betöltött szerepére világított rá, mely azonban meglehetősen időigényes folyamat és nyomás alatt nem működik. A játék során a gyermek önmaga legjobb kihívója, mert mindig olyan magasra állítja a mércét, aminek megugrásához még éppen elégséges erőfeszítést kell tennie. A mai oktatási rendszerek nem kedveznek a játékos tanulásnak. Ma tananyagtúlsúly uralkodik, melyben jutalmazással és büntetéssel ösztönözzük a teljesítményt. Ezt a módszert az agykutatásban nem tanulásnak hívják. Ezek az idomítás jellemzői! Vajon valóban erre van szüksége a XXI. században az emberiségnek? A játék által támogatott valódi tanulás során az agyban koherens állapot jön létre. Az élő szervezetek arra törekszenek, hogy egyensúlyba kerüljenek, méghozzá minél kevesebb energia felhasználásával. A termodinamika II. törvénye szerint külső energiabefektetés nélkül minden a rendezetlenség állapota felé tart. A professzor szerint azonban, ha túl sok energiával akarjuk a szétesést akadályozni, az végül paradox módon ugyanúgy széteséshez vezet. Ez a harmóniára, egyensúlyra törekvéssel kerülhető el. Mindannyian egy harmonikus világra vágyunk, ahol minden stimmel. De ilyen világ nincs.

Ezt még a legkisebbek is érzékelik. Ezért ha mégis sikerül valamit elérni, megvalósítani, akkor az agyban jutalmazás zajlik le. A boldog, megelégedett érzést pedig az adott idegsejtek közötti kapcsolat megvastagodása kíséri, segítve az elsajátított cselekvés egyre tökéletesebb megvalósítását. Agyunk folytonosan tanul, a kihívásokra megoldásokat keres. A tanulás tulajdonképpen tapasztalatok gyűjtése a kihívások kezelésére. Paradox módon ezt a nehézségek támogatják. Ha a gyermek válláról levesszük a terhet, azzal megfosztjuk a tanulás lehetőségétől, élményétől. Természetesen az olyan túl nagy, megoldhatatlan terhelés sem jó, mint például a szülők közötti konfliktus megoldásának, vagy a szeretett személyek életterheinek átvállalása. A túl nagy terhek frusztrációhoz, az önbizalom hiányához, cselekvésképtelenséghez vezetnek. A gyermekeket érő legsúlyosabb probléma a tanulás kapcsán napjainkban az, hogy az iskolarendszer olyan időszakból való, amikor tárgyiasítottuk egymást. Még a gyerekeket is intelmek, előírások tárgyává tettük. Ez a helyzet pedig az agyban inkoherenciát teremt. Azt sugallja a gyermek számára, hogy nem lététben szeretik, hanem csak akkor, ha jól viselkedik. Ennek következtében sérül két elemi szükséglete. Egyrészt a kötődés iránti, másrészt a teremtés, alkotás, az autonómia és szabadság iránti vágya. E sérülés hatására adott válaszként az egyik stratégia, hogy a gyermek agya olyan információt tárol el, miszerint ő buta. Ez a berögzült kép a későbbiekben megöli a sikerességnek még a lehetőségét is.

Ha egy gyermek nem tud megfelelni az elvárásoknak, az növeli benne az inkompetencia érzését, míg végül kialszik a külvilág felé való érdeklődése. Az ilyen gyerekek felnőve áldozatként élik meg magukat és már csak túlélni akarnak. A kötődés és autonómia iránti vágy sérülésére adható másik stratégia a felnőttek utánzása, az alkalmazkodás. Ennek során a gyermek is tárgyiasítja a felnőttet, ami azonban végleg megöli a kettejük közötti kapcsolatot. Azok a gyerekek lesznek azután sikeres, vezető szerepet betöltő felnőttek, akik ezt a stratégiát választják. Az iskolarendszer változásához tehát társadalmi megújulásra van szükség az emberek közötti kapcsolatokban. Ez a folyamat időigényes, és hiányzik hozzá a lényeglátásunk. Lehetőséget kellene biztosítanunk arra, hogy a világot játék révén ismerje meg a gyermek.

Igazi feladatunk nem információkkal tömni őket, hanem biztosítani a körülményeket, hogy elsajátíthassák az élet adta kihívásokra való válaszadás képességét. Ezt támasztják alá azok a kutatások is, melyek szerint az iskolai tanulmányok 90%-a 3-4 éven belül törlődik, mivel valódi szükséglet nélküli memorizálás történt. Mivel az oktatási rendszer társadalmi intézmény, ezért megváltoztatása nehéz. Az iskola feladata ugyanis minden korban az, hogy olyan embereket képezzen, akik a meglévő rendszert stabilizálják. Jelenleg jó fogyasztókat, saját véleménnyel nem rendelkező polgárokat nevelünk. A régi rendszerek az elvárásokhoz nem alkalmazkodó gyermeket büntették, ma különféle betegségeket diagnosztizálunk náluk! Van azonban kiút a fiatalok számára, ha sikerül olyan felnőttel találkozniuk, aki feltétel nélkül szereti őket, hisz bennük és bizalmat ajándékoz nekik. Ez a bizalom egy életre elkíséri őket. A pedagógus kezében tehát van egy eszköz, amivel a fiatalok érdekében tud cselekedni. Akit igazán szeretünk, azt ki akarjuk bontakoztatni és ezért mindent megteszünk. A mai iskolarendszer erre nem jó terep. A pedagógusnak azonban személyként mégis van lehetősége meghívni, bátorítani és inspirálni a gyermeket mindenféle nyomásgyakorlás nélkül. Felébresztheti a fiatalokban a tudás és a társas együttlét iránti vágyat.

Ha ez nem sikerül, akkor azonban minden hiábavaló, mert ami tudást csak kívülről töltünk be, az – miként az említett statisztika is mutatja – nem fog bennmaradni. A világ felfedezésére kell meghívni a fiatalokat. Igazi pedagógus csak az lehet, aki szereti a gyermeket. Azt a gyermeket is, aki nehéz. Minden gyerekben, sőt minden felnőttben meg kell találni azt, ami szerethető és akkor már képesek leszünk meghívni, bátorítani és inspirálni őt. A cél, hogy meggyökeresedjen a helyes önszeretetben, mert akkor tudja majd a természetet és az őt körülvevőket is szeretni. A gyerekekbe bele kell plántálni a feltétel nélküli odaadást. Egy valóban gyengéd és odaadó közegben pedig nem kell majd tiltani, mert magától feleslegessé válik a kütyü. A frusztrált, boldogtalan a gyermek kerül a tárgyak vonzáskörzetébe. Akik ezeket a készülékeket készítik, azoknak érdeke, hogy megvegyük, használjuk őket, de nem ők adják azt gyermekeink kezébe, hanem mi magunk. Mi engedjük be a gyerekeinket a patkányfogóba. Pedagógusként meg kell találnunk azokat a lehetőségeket, hogy megkerüljük a tantervet, miközben ezt senki nem veszi észre. A professzor azzal fejezte be előadását, hogy Németországban már reménytelen, de talán Magyarországon ennek a konferenciának a hatására még változhat a helyzet.

Horváth Szilárd az előadásban a szeretet, figyelem felemelő hatásáról elhangzottakat alátámasztandó elmesélte egy tanulójuk példáját. Ez a tanuló bukásra állt, a tantestület azonban valódi megoldást akart találni a problémára. Mivel a gyermeknek meglehetősen magas volt a praktikus intelligenciája, ezért megbízták azzal, hogy legyen segítségére a gondnoknak mindenféle szerelésben, barkácsolásban. Ez az együttmunkálkodás és bizalom szárnyakat adott a tanulónak. Minden gyereknél meg lehet találni, hogy mi érdekli és el lehet indítani ennek kibontakoztatása felé.

Hal Melinda klinikai szakpszichológus, közgazdász A „semmi” az „valami”? címmel tartotta meg előadását. Az első részben az időérzékelés relativitásának kérdését járta körbe, videóbejátszásokkal illusztrálva az elhangzottakat. Az idő érzékelése nem pusztán életkori kérdés, számos egyéb tényező – mentális egészségünk, az adott tevékenység, érzelmeink, fizikai állapotunk stb. – hatást gyakorol rá. Rugalmas idegrendszerünket ingerek tömege éri naponta. Egy ilyen környezetben nagyon nehéz megőrizni stabilitásunkat. Meglepő módon ehhez egy fontos eszköz lehet számunkra az unalom. Egyre többen és egyre gyakrabban halogatják döntéseiket, főképp érzelmi érintettségű témakörökben. Egyre gyakoribb probléma a fiatalok körében az is, hogy magát az érzelmet nem csupán megfogalmazni, kifejezni nem tudják, de már felismerni, sőt megélni sem. Az érzelmet nem érzékelik sem magukon, sem máson, aminek hamarosan lehet egy olyan következménye, hogy nem értik például a viccet. További probléma, hogy egyre ritkábban és egyre kevesebben élik át az áramlat, a belefeledkezés örömét, aminek következtében egyre nehezebben végeznek érdek nélküli tevékenységet, csupán a jól végzett munka öröméért. E problémára a sport adhat esetleg megoldást. Támogató lehet továbbá, ha megpróbálunk kilépni a teljesítménykényszer világából. A traumák, kudarcok, konfliktusok szerepéről szólva elmonda, mennyire fontos ezek feldolgozása és a tapasztalatok leszűrése, későbbi alkalmazása. Ez a jövőképes személyiség egyik fontos képessége. Tudatosítani szükséges, hogy nem csupán a kifejezetten hasznosnak látszó tevékenységek, események, de a traumák, csalódások is hasznosak lehetnek számunkra. Persze főképp akkor, ha a lelkünk olyan rugalmas, mint a lufi. Fontos kérdés, hogy a rugalmasságban miként találunk stabilitást, a stabilitásban pedig rugalmasságot. A tér, az idő és a tárgyak kölcsönhatásban vannak egymással, az érzékelésünket érzelmeink is befolyásolják. Látszólag haszontalan tevékenységek a tanulás segítőivé válhatnak. Az unalom például ösztönözheti a kreativitást, a rosszalkodás, csínytevés pedig olyan asszociatív idegpályákat fejleszthet, amit más tevékenység nem.

A mai kor a folytonos cselekvés- és élménykényszerrel megakadályozza az unalmat. A gyerekeket lekötjük, hogy ne rosszalkodjanak, így nincs lehetőségük megtapasztalni az unalmat és ennek áldásos következményeit. Az állandó elfoglaltság ilyen mértéke már nem a gyermek, hanem a szülő érdekeit szolgálja. Közben azonban megszűnnek az érzelmi kapcsolatok, melyek alapul szolgálnának a kreativitás és a lelkiismeret fejlődéséhez, mely utóbbi az erkölcsi fejlődés alapja. Az érzelmi kapcsolatok csak tükörneuronok révén, tehát valós együttlétek révén fejleszthetők. A statisztikákból nagyon komoly probléma rajzolódik ki: az érzelmileg súlyosan sérült – akiknél hiányzik az érzelmi megélés – fialatok aránya 15 év alatt 1-ről 4%-ra növekedett. Az unalom alapérzelem, melyet azonban a folytonos elfoglaltság miatt nem tudunk felismerni, megélni. A következő témakör a „hülyeség pszichológiája” jelenség volt, melynek lényege, hogy a sekélyes, innen-onnan felszedett tudást hatalmas magabiztossággal álcázzuk. Aki veszi a fáradtságot, hogy egy adott témában jobban elmélyedjen, az képes lesz meglátni, mennyire keveset tud, aminek következtében az ő magabiztossága csökken. A valódi szakértő viszont, – aki felismerte, hogy lehetetlen mindent megismernie – már azt is tudja, hogy hol tehet szert a szükséges tudásra. Az ő esetükben ismét emelkedik a magabiztosság. Ezt a jelenséget a Dunning-Kruger hatás néven ismerjük. A sikeres adaptáció kulcsa a flow élmény.

A digitális eszközök helyett valójában a beszélgetések, olvasás, közösségi kapcsolatok fejlesztik igazán az idegpályákat. Fontos tudnunk, hogy az érzelmi intelligencia élethosszig fejleszthető, ellentétben az értelmi intelligenciával. Emiatt sokkal nagyobb hangsúlyt kellene rá helyeznünk. Amikor fiatalokkal foglalkozunk, szem előtt kell tartanunk, hogy mivel az értelmetlen cselekedetek kiölik a motivációt, ezért nagyon veszélyes, ha elveszítik a tanulás értelmébe vetett hitüket. Érdekes megfigyelés, hogy milyen jelentős szerepe van a temperamentumnak a külvilág, vagy akár az idő érzékelésében. A szorongás és a teljesítmény között érdekes a kapcsolat: kezdetben növeli, majd a csúcspont, a maximális teljesítmény elérését követően a szorongás további növekedése már csökkenti a teljesítményt, blokkhoz vezethet. A teljesítmény tehát igényel valamilyen mértékű szorongást, míg annak túlzott mértéke már gátat jelent. Az unalom lehet a versenyképesség alapja, ha ösztönzi a fantáziát, melyből megszülethet az alkotás, az érzelmek. Ezek krízishelyzetben erőforrást jelenthetnek. Az unalom tehát végső soron nem semmi, hanem valami, válaszolhatjuk meg a címben feltett kérdést. Napjainkban azonban nem lehet unatkozni, mivel folytonos ingerlés alatt állunk. Ezek az ingerek ráadásul kognitív disszonanciát és diszkomfort állapotot okozhatnak. Hogy ezt feloldjuk unatkozás helyett bámuljuk a képernyőt. Ez azonban nem épít úgy, mint az unalom. Megoldást társas kapcsolataink, az ezek során működésbe lépő tükörneuronok hozhatnának.

A következő előadást Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, az Egyesület alelnöke tartotta azzal a provokatív címmel, hogy „Unatkozzunk együtt!” Előadása során 12 tételben mutatta be az agykutatás és a pedagógia legfrissebb eredményei alapján, hogy mely tulajdonságaink azok, melyekben alternatívát nyújthatunk a mesterséges intelligenciával (AI) szemben. Elsőként alapos lassúságunkat említette, utalva arra, hogy nekünk pusztán egymással kell és lehet versenyezni, az AI-vel szemben már alulmaradtunk. A következő a fókuszált gondolkodás. Korábbi feltételezésekkel szemben ma már kutatások bizonyítják, hogy még a fiatalok sem képesek multitask-ra, azaz több tevékenység egyidejű végzésére. Sőt, a fókuszáltságot kifejezetten gyengíti, ha egyszerre, egymás mellett több dologgal foglalkozunk. Linearitásunk is egyedi, térben és időben ezen a módon gondolkodunk. Kíváncsiságunk is emberi, sőt nagyon fontos sajátosság, még akkor is, ha a kíváncsi gyermek néha idegesítő, vagy bosszúságot okoz. Nagyon fontos, hogy a kíváncsiságnak adjunk időt, teret és lehetőséget. Bonyolultságunk sem hiba. Nem baj, ha néha megérthetetlenek vagyunk még az agykutatás számára is. Szabad ilyennek lennünk. Sajátjaink a tévutjaink is, melyek ráadásul az agy tanulásának egyik kulcsát jelentik. Ezek révén tudunk – ha képesek vagyunk tanulni hibáinkból – újra kezdeni. Különbözőségünk is érték, tehát fontos lenne, hogy tudjunk örülni, nem magának a másságnak, hanem a másik értékeinek. Az AI sorozatgyártott, a gyerekek viszont különbözőek. Vegyük ezt észre és szeressük bennük, ami szép, hogy kapcsolatba tudjunk lépni velük. Önismeretünk is emberi sajátosság, fontos, hogy gyermekeinket is segítsük ennek kibontakoztatásában, fejlesztésében. Persze ez időt és energiát igényel részünkről úgy, mint a kapcsolódás. Kapcsolataink, melyek a tükörneuronok révén a kognitív fejlődés alapját jelentik, szintén emberiek. Ne spóroljunk velük! Gyökereinkre is legyünk büszkék, vigyázzunk rájuk, mert nélkülük életképtelenek vagyunk. Érzelmi és érzéki szükségleteink is sajátosan emberiek. A mesterséges intelligenciának nincs rájuk szüksége, mi viszont nem tudunk élni nélkülük. Engedjünk nekik teret, mert ezektől válik emberré a gyermek. Végezetül fölösleges dolgaink, haszontalan elfoglaltságaink is egyedivé tesznek bennünket. Mint mondotta, „Én latintanár vagyok, képzeljék el! És én 30 éve is úgy kezdtem az óráimat, hogy értsék meg, a latin a világon a leggyönyörűbb, mert teljesen felesleges! És ha emberek akarnak lenni, legalább ezen az órán valami olyannal foglalkozzanak, amivel csak az ember foglalkozik.” Az előbb felsorolt lista antropológiai tényeken alapul. Bizonyos tudatmódosult állapotban viselkedhetünk persze másként, de élettanilag így vagyunk összerakva. A mai generáció sajnos tudatmódosult állapotban van és ezért nem mutatja a fenti tulajdonságokat. És ha nem kezdünk el dolgozni ellene, akkor így is marad. Úgyhogy ébresztő!


A következő percekben Horváth Szilárd azokról az időkről beszélgetett Csermák Tamással, amikor Pécsi Ritát először hívta meg 2009 őszén előadni az ELTE-re. Pécsi Rita akkor már három éve tartott előadásokat Pécsen az érzelmi intelligencia fejlesztése kapcsán. Ott hallotta őt Tamás és kérte, hogy jöjjön el Budapestre is előadni személyiségfejlesztés témában. A kérdés napjainkban is aktuális, hiszen a teljesítmény szorításában élünk.

Dr. Márky Ádám orvos a normális és a természetes különbségéről, az azonosítás által okozott problémákról beszélt előadásában. A különbség szemléltetésére megkérte a teremben ülőket, hogy vegyenek egy mély levegőt, majd fújják ki. Ez egy élettel összeegyeztethető, természetes folyamat. Viszont ha arra kéri a résztvevőket, hogy vegyenek egy mély levegőt, majd kifújás nélkül egy újabbat, egy még újabbat és így tovább, az egy idő után nem megoldható. A belégzés ugyanis jó, de a folytonos belégzés már öl. Ennek ellenére a jóléti társadalom mégis ezt teszi: minden cég növekedni akar, a világ elvárja a folytonos belégzést. És sajnos a világ által támasztott számos külső elvárás egy idő után belsővé válik: már mi is elvárjuk magunktól, hogy folyton jobbak legyünk. Ennek gyökerei talán abból eredhetnek, hogy életünk első három évében folyton dicsértek minden egyes fejlődési fázis során. Mindannyiunk alaptapasztalatává vált tehát, hogy akkor vagyok értékes, ha fejlődöm. Ez a tudat alatti tapasztalat találkozik most a társadalmi elvárással. Ez lehet normális, de egyáltalán nem természetes.

A természetes dolgok váltakoznak: az évszakok, az alvás és ébrenlét, a szeretet és harag stb. Amit viszont elvárunk, a folytonos növekedés, az nem váltakozik, nem természetes. Napjainkban számos olyan tényező lett normális és vesz körül bennünket, ami egyáltalán nem természetes. Az évszázadok, évezredek során mindig fontos volt az egyénnek, hogy a normákat betartsa, mert aki szembe ment, azt kizárta a közösség. Emberként azt szeretjük, ha jól mennek a dolgok. Ha valami nem jól megy, azt nem tartjuk normálisnak. Sokat beszélünk tavaszi depresszióról és nem vesszük észre, hogy ez a nem természetes életmódunk következménye. A természet télen pihen, nekünk viszont a tél az adventről, karácsonyról, szilveszterről, a folytonos aktivitásról szól. Évről évre úgy érkezünk el az új élet, a tavasz indulásához, hogy – eltérően a természettől – nem pihentünk, nem gyűjtöttünk erőt, hanem kizsigereltük magunkat és aztán meglepődünk, hogy tavaszra nincs energiánk. Azt gondoljuk ez betegség, pedig csak következmény. Attól félünk, hogy velünk van a baj, pedig a folyamattal van a gond. Nem lehetünk mindig fent. Az agyunk célja, túlélni az adott pillanatot. Ehhez folyton figyelni kell a normát. Az pedig igen gyorsan is változhat. Erre szemléletes példa, hogy öt éve nem lehetett büntetlenül belépni egy bankfiókba maszkban, míg négy évvel ezelőtt ez már éppenséggel elvárás volt. A normaszegés általában súlyosan hat a pszichére: bűntudat követi.

Napjainkban az a nehéz, hogy mivel a normális nem feltétlen természetes, ezért ha vissza kívánunk térni a természeteshez, akkor normát kell szegni. Ilyen esetekben tudatosítani kell magunkban, hogy igen, ez most nem normális, ámde természetes és szükségünk van az adott pillanatban arra, hogy a normálissal szemben természetesen cselekedjünk. Napjainkban a sok tennivaló miatt megjelent az időszorongás, pedig a természetes idővel megáldott. Az időszorongás miatt a sürgőset vesszük előre, pedig rá kellene nézni szorongásunkra és inkább a fontossal foglalkozni. Mivel agyunk túlélésre van programozva, ezért a veszélyre fókuszál és igyekszik felvenni vele a harcot. De ez az időszorongás esetén nem megy, a lélekből nem lehet törölni. Nem tudunk úgy dönteni, hogy valami ne legyen ott. E felesleges próbálkozás helyett inkább tudatosítani kell a helyzetet és adott esetben a bűntudat ellenére is a fontos mellett dönteni. Sokat segít ebben a napi rituálé, amikor kivonulunk egy időre a pörgésből, amikor azt tesszük, amit igazán szeretünk és átéljük az idővel megajándékozottság érzését. Persze az emiatt érzett bűntudat nem fog megszűnni, mert olyan világban élünk, ahol az lett normális, ami nem természetes.
A következő előadó felvezetéseként Horváth Szilárd utalt egy kutatásra, mely szerint egy óvodás annyit mozog naponta, mint egy olimpiára készülő sportoló. Azután ezeket a gyerekeket iskolás korukban leszoktatjuk a mozgásról, aminek egészségük látja kárát. Ha mégis szeretnénk, hogy mozogjon egy gyerek, akkor alig adódik rá szabadidős lehetőség, jobbára csak a versenysport marad. Erről a témáról beszélt a következő előadó.

Fodor Szilvia előadása elején a mozgás testi, szellemi fejlődésre, érzelmekre, társas kapcsolatokra gyakorolt fejlesztő hatásairól beszélt. E hatások akkor aktiválódnak, ha a sporthoz öröm kapcsolódik. Fontos, hogy 10-12 éves korukig a gyerekek ne egy konkrét sportághoz kötődjenek, hanem általános mozgásfejlődésre legyen lehetőségük. Ehhez elég, ha terepet, lehetőséget adunk, hogy mozogjanak. Az iskola ezt ma gátolja, pedig a mozgás támogatná az oktatási folyamatot és a szociális fejlődést. Ma nincs igazán lehetőség szabadidősportra, hobbisportra. A mozgáshoz egyesületbe kell igazolni. Ez azonban számos káros hatással jár.

A fiatalokat nagyon korán egyféle sportághoz köti. A korai specializálódás révén csak bizonyos mozgásformákat végeznek, ami testi deformitásokat okozhat. A korai versenyeztetés miatt az ellenfelet ellenségnek tekintik, de harcolnak, küzdenek a saját csapattársaik ellen is a meccseken való részvételért. Kölcsönös együttműködés helyett megjelenik a kortárs bántalmazás. A fiatalokban kialakul az eredményorientáció, teljesítménykényszer. A későn érők, később kezdők lemaradnak, kiszorulnak, míg a korai kezdők jelentős része kiég, lemorzsolódik és soha többé nem akar mozogni. Statisztikák szerint azon gyerekeknek, akik 6 évesen már versenyszerűen sportoltak, csupán 1%-a sportol még 18 évesen is.

A változás megindult, de nem egyszerű a folyamat. Az iskolák és a pedagógusok fontos szerepet játszhatnak, mert mozgási lehetőséget tudnak biztosítani a gyerekeknek. Szünetekben például szólhat a zene, amire lehet táncolni. Az udvaron fel lehet festeni különféle ügyességi pályákat, lehet kint hagyni sportszereket. A testnevelésórákon többféle sportot be lehet mutatni, ki lehet próbáltatni például a környék sportegyesületeinek bevonásával. A sport számos területen ajándékozhatja meg a gyerekeket. Erről szólt az az [Ujhidy Tibortól, a Kecskeméti Sportegyesületek Szövetségének akkori elnökétől 2017-ből származó – szerk.] idézet, mellyel előadását zárta.
„Az egyik barátom megkérdezte tőlem, miért fizetek ennyi pénzt a gyerekeim sportolására?
Én nem a sportért fizetek. Feleltem.

Fizetem a pillanatot, amikor a gyerekem fáradt, mégis elmegy edzésre.
Fizetem, hogy megtanulja, mi a fegyelem, a koncentráció.
Fizetem, hogy vigyázzon a testére, az egészségére.
Fizetem, hogy megtanuljon együtt dolgozni másokkal, jó csapattárs legyen, viselje el kegyesen a vereséget és alázatosan a sikert.
Fizetem, hogy megtanulja kezelni a csalódásait, ha nem éri el a várt sikert. És mégis visszamegy hétről, hétre.
Fizetem, hogy megtanulja elérni a céljait.
Fizetem, hogy tartsa tiszteletben ne csak önmagát, hanem csapattársait, edzőit is!
Fizetem, hogy az órákon, heteken, hónapokon át tartó kemény munka létrehozhat egy bajnokot.
Fizetem, hogy megtanulja, a siker nem jön egyik napról a másikra.
Fizetem, hogy büszke legyen az eredményeire és legyenek hosszú távú céljai!
Fizetem, hogy kössön életre szóló barátságokat, egész életre szóló emlékei legyenek.
És fizetem, hogy az edzőteremben legyen, a pályán és ne a képernyő előtt!
Fizetem a lehetőségeket, amiket a sport nyújt!
Azt gondolom ez egy jó befektetés, mert… Neked mennyit és hány forintot ér a gyereked egészsége, személyiségfejlődése? Írd le, aztán fogd meg a kezét és vidd el sportolni!” (Forrás: https://wingtsunkungfu.hu/miert-fontos-sport-szamodra-es-gyermeked-szamara)

Csáki Tibor atya egy meserészlettel indította előadását Michael Ende: Momó című könyvéből. „Azelőtt az emberek mindig szerettek Momóhoz eljönni, hogy meghallgassa őket. Önmagukra találtak itt, ha értitek, mit akarok ezzel mondani. Most azonban ilyesmi már nem nagyon érdekli őket. Régebben azért is szívesen eljöttek, hogy engem hallgassanak. Közben megfeledkeztek magukról. Most már ez sem érdekli túlságosan őket. Nincs idejük ilyesmire, azt mondják.” A történetben a szürkeruhás urak lopják el az emberek idejét és Momó, a kislány elindul, hogy visszaszerezze nekik. Nem mindegy, hogyan éljük meg az időt: telik-e vagy múlik. Napjainkat értékrendünk alakítja.

Isten a 7. napon megpihent és az embernek is ezt a parancsot adta: szemlélje, gyönyörködjön abban, amit 6 napon át alkotott. Ha nem gyönyörködünk, akkor csak múlni fog az időnk. A bencés rendben ritmusa van az életnek. Jelmondatuk szerint munkálkodnak és imádkoznak. Mindkettő fontos. Mindennek megvan a maga ideje. A Prédikátor könyvének 3. fejezete nagyon szépen fogalmazza meg ezt. A mai embernek felborult a ritmusa. Márta és Mária történetének lényege is az idő ritmusáról szól. Arról, hogy ott és abban a pillanatban mit kell tenni. Márta nyüzsög és dohog, míg Mária csak Jézusra figyel. Ott és akkor ő választotta a jobbik részt. Korunk tele van nyüzsgő lelkű Mártákkal, akik nem a jobbik részt választották. Márpedig ha nem a jobbik részt választjuk, akkor morogni fogunk, mert vesztesnek érezzük magunkat. Ha nincs időnk a csöndre, akkor nem Isten idejében vagyunk. Mi a jobbik rész? Ahol tudok tankolni, töltődni. Ez lehet közös ünneplés, szemlélődés, rácsodálkozás, pihenés. Nekünk is az élet ritmusa szerint kell élni. A tulipán becsukódik éjszakára, hogy reggel újra ki tudjon nyílni. A bennünk élő Istennel beszélgetnünk kell, különben szétesünk. Jelen kell lenni Isten és egymás számára. Akinek múlik az idő, az folyton hátranéz, a múltban él, veszteségérzése van. Aki Isten idejében van, annak telik. Tele élettel, örök élettel. Az gazdagabbnak érzi magát. A görögben két kifejezés van az időre. Az egyik a kronosz, az elmúló, elfogyó idő. A másik a kairosz, ami épít, gazdagít, a különleges pillanat. Akik csak a kronoszt ismerik, azok folyton új élményt keresnek. Aki ismeri a kairoszt, az ismeri a minőségi idő értékét. Isten gondviselését csak a jelenben tudjuk átélni. Az ima segít elfogadni a jelen pillanatot, mint Isten álruháját. Mert Isten a körülményekben van jelen. Aki így él, az a kényszer ellenére sem borul ki, hanem leborul. Minden pillanatunk feladatot hordoz, benne van az örökkévalóság lehetősége. Ott van Isten jelenléte. Isten ott és akkor adja a feladatot, ahol és amikor vagyok. Weöres Sándor versében írja, hogy „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” Isten a szövetség jeléül küldte a szivárványt, melynek hét színéből áll össze a fehér. Amikor az időben jelen vagyunk, ezeket a színeket élhetjük meg, mint a szeret különféle megnyilvánulási formáit. A piros az anyagi, lelki közösséget, ezek egymással való megosztását képviseli. A narancs azt mutatja, amikor nyugalmat, békét sugározunk, másokban felkeltjük az Isten iránti vágyat. A sárga arról szól, hogy a szeretet felemel, kapcsolatba hoz Istennel. Ez az imádat, a csend, az elmélyedés. A zöld a sport, a testiség megélésének ideje. Arra világít rá, hogy testünk a szentlélek temploma. Hogy a játék, a pihenés is szent dolog. A kék a harmónia színe. Arról szól, hogy a szeretet otthont teremt. Ezzel Isten szépségét sugározzuk. A viola arról beszél, hogy a szeretet kommunikál, még a másként gondolkodóval is. Az indigó pedig arról vall, hogy a szeretet bölcsességet ad: Isten szemével látunk, nézünk másokra. Zárásként a Kolossé 4,5-öt („Bölcsen viselkedjetek a kívülállókkal szemben, használjátok fel a kedvező alkalmat! Jól értékesítsétek az időt!”) és Weöres Sándor Tíz lépcső című versét idézte.

A konferencia záró részében egy kerekasztal beszélgetés résztvevői a haszontalan idővel kapcsolatos tapasztalataikról adtak számot: miként jelenik meg ez a cserkészeknél, a szentjánosbogaraknál, a szaléziaknál és a néphagyományban. A beszélgetést Horváth Szilárd moderálta. Teresa Worowska, a Szentjánosbogár közösség alapítója a játékpedagógia fontosságáról beszélt azon az úton, ahol a hit megtartása a cél: gyermekeink segítése, hogy a hit útján maradjanak. Bár valóban fontos a lecke megírása, de nagyon lényeges, hogy egyúttal játszhasson is a gyerek. A játék nem haszontalan, ajándékai vannak: önismeret, társszeretet, együttműködés megtanulása, motiváció. A játék belülről fakad és a mindennapi létet építi. A játékban kockázat nélkül próbálhatók ki helyzetek. Lux Ambrus, a Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola igazgatója az óbudai szalézi oratóriumról osztotta meg tapasztalatait. Itt a gyerekek délután négytől vannak együtt, tanulnak, játszanak animátorok felügyelete alatt. Az animátorok gyakran kezdeményeznek négyszemközti beszélgetést a gyerekekkel, ha szükségét látják. Ezek a Don Bosco által fülbesúgásnak nevezett alkalmak arra szolgálnak, hogy kicsit kibeszéltessék a gyerekekből a problémát, segítsék őket ezek feldolgozásában. Személyes figyelmet jelentenek. A beszélgetés során derül ki, hogy mi a valódi gond és annak forrása. Mert a gyerekek nem megfelelő viselkedése pusztán tünet. Teresa Worowska elmondta, hogy a bogárban is van négyszemközti beszélgetés, melyet ők húszpercezésnek hívnak és célja, hogy a gyerek megélje, ő van a figyelem központjában egy másik ember számára. Ezekre bármely „holtidőben”, pl. kirándulás, várakozás alatt sort lehet keríteni. Lux Ambrus jelezte, hogy egy nemrégiben a szeretetnyelvek kapcsán végzett tesztjük szerint a gyerekek többségének minőségi időre lenne szüksége. A gyerekek fegyelmezése kapcsán elmondta, hogy általában jóvátétel orientáció működik, mert meg kell tanulniuk, hogy a cselekedeteknek vannak következményei. Don Bosco megelőző módszerében nagyon lényeges a határok meghúzása, a keretek kijelölése és ezek betartatása. A gyerekeknek ugyanis nagyon fontosak a keretek, melyeken belül szabadon mozoghatnak.

Papp Zsolt cserkészparancsnok, iskolaigazgató szerint bár a cserkészetben a tevékenység nagyon fontos, de itt is jelen van az életkorhoz kötött játék. A cserkészet célorientált pedagógia, de a célhoz vezető utat az örsök maguk választják meg. A természet lehetőséget ad a fiataloknak a csönd szépségének megtapasztalására is. Itt kisközösségeken belül történik az értékek átadása, az öröm lehetőségének megélése, az élmények átélése. Ezek mind személyiségfejlesztő hatással bírnak.

Sík Sándor szerint a cserkészet államalapító iskola. Fizikai helytállást is kíván a természet körülményei között, mert a táborozások során meg kell tanulniuk saját magukra támaszkodva életben maradni. Tapasztalati tanulás megy végbe, melynek során a természeti környezetet formálják, miközben kialakítják életterüket. Maguknak kell megteremteniük maguknak. Ez fontos üzenet. Persze mindezt a cserkészet keretei között. Horváth Szilárd a néphagyomány, népi játék szerepéről szólva elmondta, hogy ezek képesek feloldani sok problémát. Lényege az együttlét, közös játék, beszélgetés. A néphagyomány közösség- és természetközpontú. A néphagyományban az ünnepekhez rítusok kapcsolódnak, melyek két fontos eleme Isten dicsőítése és a közösség összefogása.

Teresa Worowska szerint a rítusok az egyensúly miatt szükségesek. Ezek emlékeztetnek arra, hogy nem evilágból valók vagyunk. Figyelmeztetnek arra, hogy van valami rajtunk kívül, felül. A tábortűz mellett, a csendben át lehet élni a végtelenséget. Kell az egyensúly, hogy itt vagyunk, tudunk unatkozni ebben a testben, de nem innen valók vagyunk.

Horváth Szilárd beszélt arról, hogy az iskolakertek is képesek a szakrálissal kapcsolatba hozni bennünket, hiszen a föld arra tanít, hogy miként működjünk együtt egy nálunk nagyobb erővel. Lux Ambrus elmonda, hogy iskolájukban 60 nm-es iskolakert működik, mely segíti a gyermekek szemléletformálását. Rádöbbenti őket arra, hogy a gyümölcs, a zöldség nem magától van, azzal dolgozni kell, azt gondozni kell, hogy megteremjen. Papp Zsolt a cserkészet kapcsán jelezte, a természetben lét komoly feladat és ott érti meg a cserkész, hogy bizonyos dolgokat, például a csomózást miért kellett megtanulnia. A természetfelettit a természetesre lehet építeni, amikor valaki átéli a teremtett világ szépségét, abban megtapasztalhatja Isten jóságát.

A rendezvény zárásaként a résztvevők közös hálaadásként Pécsi Rita vezetésével több szólamban elénekelték a Magnificat-ot, majd Tibor atya áldásával indult mindenki tovább saját feladatai felé a „haszontalan” nap végeztével.

További információ: https://organikusegyesulet.hu/hirek/
A konferencia előadásai az Organikus Pedagógia Egyesület tagjainak IDE KATTINTVA visszanézhetők.

Lejegyezte: Hargitai Katalin

Mányi Berek, a kis organikus teremtésvédelmi központunk honlapja

Örömmel osztom meg Veletek a hírt, hogy megszületett a Mányi Berek, a kis organikus teremtésvédelmi központunk honlapja. Pedagógusok, ifjúsági csoportok és családok figyelmébe egyaránt ajánljuk szeretettel a Berek kínálatát! Egy napos osztály, vagy csapatkirándulásokra, kültéri lelki napra ideális helyszín. A közösségi tér bérlésénél az Organikus Pedagógia Egyesület tagjait 50%-os kedvezmény illeti.
Nézzetek körül a honlapon, és gyertek el!

Pécsi Rita Nagyváradon

A nevelés az élet szolgálata – a püspöki palotában folytatódott Pécsi Rita elődássorozata
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Partiumi Oktatási és Módszertani Központja 2024. január 19-20. között továbbképzőt szervez pedagógusoknak a Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palotában. A megrendezésre kerülő program keretében választ kapunk arra, hogyan tanítsunk-neveljünk úgy, hogy ne csupán ismereteket, hanem életet alakító tudást és tapasztalatot adjunk át.
Meghívott előadó Uzsalyné Pécsi Rita PhD neveléskutató feleségként, négy gyermeket nevelő édesanyaként, gyakorló pedagógusként és a szakterület elismert kutatójaként keresi a válaszokat erre a kérdésre. Előadássorozatát Kentenich József – a Schönstatt mozgalom alapító atyjának – pedagógiai rendszerére építi, amely profetikus, hiszen megelőzve korát olyan irányokat mutat, amelyet a modern neveléstudomány vagy az agykutatás ma messzemenően alátámaszt. Kentenich atya 58 évig dolgozott nevelőként. Eközben számtalan formában kutatta és összegezte, mit mond a Kinyilatkoztatás, mit a tudományok és a szentek arról, hogy hogyan lehetséges valóban erős, Istennel szövetségben élő, lékekkel és jókedvűen szolgáló embert nevelni a ránk bízott gyermekekből, önmagunkból. Előadásában többek között, a hatékony nevelésről és tanítás kulcsáról, az érzelmi intelligenciáról, a bizalom eszközeiről, bizalompedagógiáról tartott előadást a több mint 140 pedagógus számára, akik Bihar, Fehér, Kolozs, Szatmár, Szilágy megyékből és Magyarországról jelentkeztek.

Pécsi Rita a kamaszkorról Pakson

„Serdül a kölök” címmel tartott előadást nyitott nevelési értekezlet keretében Uzsalyné dr. Pécsi Rita a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola könyvtárában. Az előadás egy sorozat része, amely a kisgyermekkortól a felnőttkorig kalauzolja végig az érdeklődő pedagógusokat és szülőket.
Forrás:
https://www.telepaks.net/2024/01/31/a-kamaszkorrol-szolt-az-eloadas/

dr. Gloviczki Zoltán személyesen találkozhatott Ferenc pápával

Egyesületünk alelnöke, dr. Gloviczki Zoltán nemrég személyesen találkozhatott Ferenc pápával a Katolikus Egyetemek Nemzetközi Szövetségének centenáriumi találkozóján. 🙏
Részlet a Szentatya beszédéből:
„Itt szeretnék felidézni egy történetet, amelyet a száz éve meghalt Franz Kafka író mesélt el. Főszereplője egy egér, aki megijedt a világ hatalmasságától, és két fal között keresett megnyugtató védelmet. Az egyik a jobb, a másik a bal oldalon. Egy ponton azonban észrevette, hogy a falak kezdenek közeledni egymáshoz, és fennáll a veszélye, hogy összenyomják. Futni kezdett, de a sarokban megpillantott egy egérfogót, amely rá várt. Ekkor egy macska tanácsát fogadta meg, aki azt mondta neki: „Csak az irányt kell megváltoztatnia.
Kétségbeesésében a macskára hallgatott, aki aztán felfalta. Nem engedhetjük meg, hogy a félelem irányítsa egyetemeink vezetését; sajnos ez gyakrabban történik meg, mint gondolnánk. A kísértés, hogy falak mögé, egy biztonságos társadalmi buborékba bújjunk, elkerüljük a kockázatokat vagy a kulturális kihívásokat, hátat fordítsunk a valóság összetettségének, a legbiztonságosabb útnak tűnhet. De ez puszta illúzió. A félelem felemészti a lelket. Soha ne kerítsétek be a félelem falaival az egyetemet. Ne hagyjátok, hogy egy katolikus egyetem pusztán másolja az azokra a társadalmakra jellemző falakat, amelyekben élünk: az egyenlőtlenséget, az elembertelenedést, az intoleranciát és a közömbösséget, vagy olyan modelleket, amelyek célja az individualizmus előmozdítása a testvériségbe való befektetés helyett. Egy egyetem, amely a félelem falai között keres védelmet, presztízst, elismerést és megbecsülést szerezhet, és magas helyezést érhet el a tudományos teljesítmények terén. Mégis, ahogy Miguel de Unamuno filozófus mondta egyszer: „A tudás a tudásért: ez embertelenség.” Mindig fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mi a célja annak a tanulásnak, amit nyújthatunk? Milyen átalakító alkotóerővel rendelkezik az általunk előállított tudás? Mit és kit szolgálunk? A semlegesség délibáb.”
Az eseményről szóló bővebb beszámolót – amely a Szentatya ez alkalomra megfogalmazott gondolatait is magában foglalja – az AVKF honlapján olvashatjátok:
forrás: https://avkf.hu/ifcu-centenariumi-talalkozo-2024
📷 Vatican Media

Milyen szempontok alapján válasszunk iskolát elsősöknek?

Uzsalyné Pécsi Rita, Horváth Szilárd és Papp Zsolt segíti a leendő elsősök szüleit az iskolaválasztásban
szerző: Borda Máté
Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató, Horváth Szilárd, a gödi Búzaszem Iskola igazgatója és Papp Zsolt, a kecskeméti Szent Imre Iskola igazgatója beszélget február 19-én, hétfőn este a Kocsis Pál Iskola dísztermében, ahol a leendő elsősök szüleit szeretnék döntésükben segíteni. Az iskolaválasztás pedagógiai, pszichológiai szempontjairól való eszmecserében körüljárják többek között, hogy mire van igazán szüksége egy kisiskolás gyermeknek, mi fejleszti, erősíti őt? Mit adhat az iskola a gyermek- és felnőttkor értékes, boldog életvezetéséhez? Természetesen kiderül majd az is, hogy milyen a „jó suli”. Többek között ezekre a kérdésekre is keresik a válaszokat a 17:30-kor kezdődő pódiumbeszélgetésen.
MCP_Szerelem

A tiniknél a nemi identitás – a szexuális nevelés legmeghatározóbb alapjai

Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató a Martineumban tartott előadást

Hogyan alakul ki a szexualitás és nemi identitásunk? Mindegy, fiú vagyok-e, vagy lány? Veszélyek és lehetőségek a szülők és a nevelők kezében: hogyan segítsünk, mit ne tegyünk? Ezeket járta körül a neveléskutató. Ma már több mint százféle nemi identitást tartanak számon, ez is fogyasztási cikk lett – így végképp nem tudják a fiatalok, fiúk-e, vagy lányok, mondta, és felvázolta az idáig vezető folyamatot: ma már az EU-tagállamokban terjeszteni, képviselni kell a gender irányzatot, csak azt választhatják meg az államok, hogy hogyan. Az előadó elmagyarázta, hogyan alakul ki szilárd személyiségünk, énünk.

Ennek két alapvetése van: az egyik a magidentitás, az énérték, az, hogy jó, szerethető vagyok. Szoros összefüggésben van a nemi identitással, azzal, hogy mindezt férfiként vagy nőként élem-e meg – az emberi személyiségnek ez a gyökere, erre épül rá a személyes eszmény. „Ha a gyökér meginog, borul az egész.”

A Teremtés egyedi személyiségeket teremtett – ezt kibontakoztatni az élet dolga. Az egészséges fejlődés legfontosabb állomásairól is beszélt: 0-tól 3 éves korig az anyával való szimbiózisban kell átélnie a gyermeknek, hogy szerethető/szeretetre méltó, hogy értékes a léte. A kötődés alapszükséglet, ilyenkor kialakul az ősbizalom. Ennek a tapasztalatát jó esetben már magzati korban átéljük. Miután megszületünk, az ősbizalom visszaépítése az első három évben történik. Gyümölcsei megteremnek: például a biztonság és a védettség az új és szokatlan élethelyzetekben, az, hogy a csalódások feldolgozhatók, készség a gyors megbocsátásra, készenlét a tanulásra, az állandó változásra. Hatalmas szerepe van az érintésnek, az osztatlan figyelemnek. S az apának, aki „az első külső személy az ember életében”, akihez kapcsolódik – állította. Majd azt részletezte: nemi identitásunk testiségünkben gyökerezik, nem szabadon választható.

Összes sejtünk hordozza a programot. A továbbiakban rámutatott az identitás és az orientáció kialakulására. Kérdés, hogy nemi identitásunkkal azonosságban érezzük-e magunkat. Az orientáció a viszonyulásra utal. Egy nőnél például, hogy azonosnak érzi magát a nőiségével és a férfiak felé vonzódik, a férfiaknál ugyanígy. Másfél-két éves kor körül élik át a gyermekek az önazonosság első élményét: leválva az édesanyjukról tudnak a saját akaratuk szerint cselekedni: ez az „én én vagyok”, a dackorszak kezdete. Ezzel párhuzamosan az a megélés/felismerés is, hogy olyan vagyok-e mint anya, vagy mint apa, azaz fiú vagyok-e, vagy lány.

Majd szereptanulás indul el, és óvodás- és kisiskolás korban folytatódik az érzelmi szerepazonosulás mesék, tapasztalatok, filmek, könyvek által is. Különösen a fiúk esetében fontos, hogy ott van-e a közelükben, elérhető, megközelíthető-e az apa, van-e az apával testi kontaktus, szívélyes, támogató-e az apakapcsolat. Ha van, az kutatások szerint kizárja a későbbi homoszexualitás lehetőségét. Ha nincs, akkor visszafordul/ rákapaszkodik a fiú az anyára, mondta az előadó.

– Serdülőkorban (10 éves kor körül) még „puha” a nemi identitás, mindez 21-23 éves korig tart. Ilyenkor azt szexualizálják, azt erotizálják a fiatalok, ami számukra/bennük idegen, aminek a világát nem ismerik, tehát a megelőző időszaknak rendkívül fontos szerep jut ebben. A serdülőkorban ráadásul élménykényszerük van, lázadnak, különlegesek akarnak lenni. A nevelés és a környezet komolyan befolyásolja ezt a folyamatot, mindannyian felelősek vagyunk tehát – cél, hogy a biológiai nemmel összhangban történjen meg – hangsúlyozta.

Ha a gyermekkori lelki sérülések felhalmozódnak egy fiúban, akkor férfiként kisebbrendűségi érzést élhet át – intimitászavart például. A női identitásban az anya szerepe ugyanilyen lényeges. Előfordulhat, hogy a lányok nem tudnak azonosulni az anyával, vagy hogy nem kapják meg az apától vagy a környezetükben élő férfiaktól a tiszteletet és a védelmet – ezért nem akarnak „nők lenni”. Uzsalyné dr. Pécsi Rita úgy összegzett, hogy a homoszexuális vágy mögött kielégítetlen (és szexszel nem csillapítható) érzelmi szükségletek húzódnak meg. Beszélt a túl korai „coming outról” is: nagy felelősség, hogy ne pecsételjük le, várjunk, mert még alakulóban van a gyermek nemi identitása.

A legtöbb tinédzser (98 százalék) azt hiszi magáról 16 évesen, hogy meleg, leszbikus vagy biszexuális, és örökre az is marad, de 22 éves korára stabil heteroszexuális identitással rendelkezik – egy tízezer fős kutatás bizonyította.

forrás: https://www.vaol.hu/helyi-eletstilus/2023/12/a-tiniknel-a-nemi-identitas-uzsalyne-dr-pecsi-rita-neveleskutato-a-martineumban-tartott-eloadast

dr. Puskás Balázs az EKIF élén

Organikus pedagógia képzés utolsó alkalma a Martineumban

2023. november 25-én zárult az Apor Vilmos Katolikus Főiskola kihelyezett „Organikus pedagógia” szakirányú továbbképzése a szombathelyi Martineum Felnőttképző Akadémián. A képzés keresztfélévben, februárban indult, szombati napokon valósult meg, félévenként 5-6 alkalommal. Uzsalyné Pécsi Rita PhD, neveléskutató, főiskolai tanár vezetésével 70 résztvevő ismerkedett meg a keresztény értékrendű, érzelmi intelligenciára alapozó pedagógiai szemléletmóddal. Kiss-Kocsis Ágnes személyes hangvételű cikkét olvashatják. 

Tisztelt Tanárnő, Kedves Rita!

Gilbert K.  Chesterton angol teológus szerint: „A világon mindenkinek hinnie kell abban, hogy képes valami olyasmit nyújtani, amit a világ nélküle nem kapna meg.” A Tanárnő nélkül sem a világ, sem mi  nem kaptuk volna meg az Organikus Pedagógia ismeretét, tanításait és szeretetét.

Ma összegyűltünk, hogy szívből jövő köszönetet mondjunk e kivételes embernek, aki az elmúlt 1 évben, nem csak a  Tanárnőnk volt, hanem olyasvalaki is, aki lehetővé tette, hogy  ezen az egyedülálló képzésen  ne csak új ismereteket szerezzünk, hanem olyan értékeket és kincseket is kapjunk, amelyekkel tovább gazdagodik az életünk. A Tanárnőre jellemző odaadás és szakmai hozzáértés egyesítve azzal az emberséggel, amit a tanításba hozott, különlegessé tette az itt eltöltött időnket. Nem csak információkat adott át, hanem életre szóló leckéket is tanított nekünk, s miközben itt állunk,  azt érezzük, hogy az Organikus Pedagógia által valami kivételes érték lett része az életünknek.

Kedves Tanárnőnk, Ön nem csupán egy oktató volt számunkra. Ön volt az a fény, amely az Organikus Pedagógia útjára vezetett minket.

A Tanárnő szavai nem csak elméleti ismereteket adtak át, hanem inspiráltak, motiváltak bennünket, hogy higgyünk magunkban és akkor képesek vagyunk bármit elérni az életben.

Az óráin mindig éreztük  azt a szeretetet és szenvedélyt, amivel  tanított minket.  Éreztük, hogy az Ön számára ez nem  munka, hanem küldetés. És mi ezt a szemléletet adjuk tovább a családunknak,  a hivatásunknak, a kapcsolatainknak és a világnak.

Az ön kedves, szeretetteljes és elhivatott személyisége,  tudása és  empátiája olyan élménnyé emelte az óráinkat, amit sosem felejtünk el.

Kedves Tanárnőnk, szeretnénk kifejezni köszönetünket és hálánkat azért, hogy nem csak a tudásunkat gazdagította, hanem a szívünket is.

Köszönjük, hogy nem csak tanított, hanem inspirált és vezetett is minket.

Bár most búcsúzunk, és sok-sok feladat vár még ránk, de az Organikus Pedagógia Egyesület oltalmazó és erőtadó falai közt, továbbra is mindnyájan egymás támogató és lelkesítő társai lehetünk. Együttes erővel, elszántsággal, a szeretet, a hit és a „tanult tanító” erejével elérhetjük, hogy a mechanikus organikussá változzon.   Ha együttműködünk és támogatjuk egymást, képesek vagyunk hatalmas változásokat elérni a világban. A segítő szándék, a hit és a tettek, a mozgás, a bizalom, a kötődés, az eszmény és a szövetség azok a pillérek, amelyekre egy boldogabb és harmonikusabb társadalom épülhet.

Anthony de Mello inspiráló története szerint: „Egy öreg zarándok ballagott a Himalája hegyei közt, amikor csikorgató hidegben elkezdett esni az eső. Egy fogadós megszólította:
– Apókám, hogy fog maga ebben az időben célhoz érni?
Az öreg vidáman válaszolt:
– A szívem már ott van, ezért a testem többi részének könnyű követnie!”
 

Drága Tanárnőnk, Drága  Rita, hálásan köszönjük, hogy a szívünkbe tette az Organikus Pedagógiát!
Mindannyiunknak azt kívánom, hogy tanuljunk meg így élni, és ezt a szellemiséget alkalmazva  teremtsünk oázisokat és tegyük a világot egy még jobb hellyé!

Szeretettel és hálával: Az első SZOMBATHELYI ORGANIKUS PEDAGÓGIA Képzés Hallgatói

forrás: https://www.martinus.hu/hirek/12971/organikus-pedagogia-kepzes-utolso-alkalma-a-martineumban