Bejegyzések tőle Szőke Tibor

Gloviczki Zoltán: Ami most zajlik, komoly kulturális válság a felnőttek számára is

Az Organikus Pedagógia Egyesület egyik alapítója a Szemlélek magazinnak adott interjút, ahol a téma a most megjelenő könyve, a Holnapután iskolája volt. Gloviczki Zoltán a mai oktatási rendszer kihívásait és az oktatási módszerek megújításának szükségességét tárgyalja. Rámutat arra, hogy sok szülő azért bizonytalan az iskolai változásokkal kapcsolatban, mert azok eltérnek saját gyerekkori tapasztalataiktól. Kiemeli a […]

Ezért (is) érdemes organikus konferenciákat szervezni!

Az október tizenkettedikén megtartott rendezvényünk úgy érezzük, elérte a célját. Nagyon sokan jeleztetek vissza szóban és írásban is. Utóbbiakból szemezgettünk és most közzétesszük, mert annyira jó újra olvasni.   „Köszönöm a napot, a tartalmas előadásokat. Nagyon tetszett a homokrajz.Újra meg kell néznem majd G. Hutner előadását, kiscsoportban is érdekes lesz. Engem nagyon magával ragadott Márki […]

Hisztis, dacos, makrancos – A kisgyermekkor életfeladatai

Uzsalyné Dr. Pécsi Rita  a kisgyermekkor életfeladatairól beszél ebben az előadásban, hangsúlyozva a családi kapcsolatok és a nevelés fontosságát. Kiemeli, hogy ebben az időszakban fejlődnek ki az alapvető szociális, érzelmi és kognitív készségek. A videóban szót ejt arról, hogyan segíthetnek a szülők a gyermekek személyiségének kibontakozásában, valamint a kapcsolatteremtési és konfliktuskezelési képességek fejlesztésében. Az előadás […]

Összefoglaló a III. Organikus Konferenciáról

„Haszon”-talan-e a haszontalan idő? E téma köré fűzte fel az Organikus Pedagógia Egyesület harmadik országos konferenciáját, melynek 2024. október 12-én az Apor Vilmos Katolikus Főiskola campusa adott otthont. A nap programja a Pécsi Rita által gyakran idézett – Don Boscotól származó – idézet fényében, organikus módon alakult, azaz „ahogy az Úr sugallta, és a körülmények […]

Nemzeti önazonosság – beszélgetés a Magyarok Országos Gyűlésén

A videóban Pécsi Rita, neveléskutató, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára; Szerényi Béla, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója, tekerő tanár és népzenész; valamint Horváth Szilárd, a gödi Búzaszem Iskola igazgatója beszélget a nevelésről, művészetről és a nemzeti identitásról. A teljes beszélgetést megtekinthetik a csatolt videóban.      

Döntésképesség tanítása – hogyan segíthetjük gyermekeinket az életre való felkészülésben?

Pécsi Rita előadásában a döntéshozatal képességének kialakításáról beszélt, hangsúlyozva, hogy ez a folyamat már gyermekkorban elkezdődik. Az óvodás és kisiskolás korú gyerekek döntési képességeinek fejlesztése alapvetően határozza meg felnőttkori helytállásukat a mindennapi élet kihívásaiban. Pécsi Rita előadása a döntésképesség kialakításának fontosságát és annak gyakorlati lépéseit járta körül. A döntéshozatal nemcsak technikai tudást igényel, hanem érzelmi […]

Mi is a felzárkóztatás?

Szeptember 28-án délelőtt a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) keretében szervezett Rázós kérdések című beszélgetéssorozat első alkalmán Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora és Uzsalyné Pécsi Rita főiskolai tanár, neveléskutató beszélgettek az oktatásban megvalósuló felzárkóztatás lehetőségeiről a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében. A beszélgetést Horváth Szilárd, az MTVA szerkesztője és a Búzaszem Katolikus Iskola igazgatója vezette. Mi […]

Mi kell a bátorsághoz?

Ki a bátor ember? Aki a vészhelyzetben hősiesen viselkedik? Vagy életünk kisebb döntéseihez is szükséges bátorság? Hogyan győzzük le félelmeinket, és miként segít ebben bennünket a hit? A fenti kérdésekre próbálnak választ adni az Agapé műsorának vendégei: Navratil Andrea népdalénekes, akivel a III. Organikus Pedagógia Konferencián is találkozhatnak a résztvevők,  Tapolyai Emőke szakpszichológus, Gémesi Csanád […]

Mitől jó egy iskola? – interjú a Búzaszem iskola alapítójával

Az iskolakezdés alkalmából készített interjút a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom az Organikus Pedagógia Egyesület egyik alapítójával, a gödi Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Iskola alapítójával, Horváth Szilárddal.   „Mindenki boldog, örömteli életet szeretne. A tanár, a gyerek és a szülő is. Ha a gyerekek pszichológiai immunrendszerét megfelelő szinten tartjuk, felszabadítjuk őket a […]