Forrás: A szívtől a kézig, Ferenc pápa mindenről, ami emberi
Összeállította: Karikó Éva, Helikon Kiadó, 2016.
1. Engedni játszani a gyermeket azt jelenti, hogy felhagyunk saját logikánkkal, hogy belépjünk az övébe. Ha azt akarjuk, hogy örüljön, akkor meg kell értenünk, mi tetszik neki. És ne legyünk önzők, ne olyasmit csináljunk, ami nekünk tetszik! Ez tanítás számunkra! Jézussal szemközt fel kell hagynunk igényünkkel az autonómiára – itt van a kutya elásva! –, autonómiaigényünk helyett befogadjuk a szabadság igazi formáját, mely abban áll, hogy felismerjük, ki van előttünk, és hogy szolgáljuk őt.
2015. december 30. (MK; TE)
2. A családi problémák áldozatai a gyermekek. De olyan családi problémák áldozatai is, amelyeket sem a férj, sem a feleség nem akarnak: például a munka szükséglete. Amikor az apának nincs szabad ideje arra, hogy beszélgessen gyermekeivel…
Sajtótájékoztató a Mexikóból Rómába tartó repülőúton,2016. február 17. (MK; TE)
3. A legkülönfélébb „kritikus” értelmiségiek ezer módon elhallgattatták a szülőket, hogy megvédjék a fiatal nemzedékeket a családi nevelés – valódi vagy vélt – káraitól. Megvádolták a családot – többek közt – tekintélyelvűséggel, túlzott védelmezéssel, konformizmussal, konfliktusokhoz vezető érzelmi nyomásgyakorlással. […] megszaporodtak az úgynevezett „szakértők”, akik átvették a szülők helyét a nevelés legbensőbb területein is. Az érzelmi életről, a személyiségről és annak fejlődéséről, a jogokról és kötelességekről a „szakértők” mindent tudnak: célokat, motivációkat, technikákat. A szülőknek pedig csak az a feladatuk, hogy meghallgassák őket, tanuljanak tőlük és megfeleljenek nekik. Megfosztva szerepüktől gyakran túlságosan is aggályossá válnak, kisajátítják gyermekeiket olyannyira, hogy sosem fegyelmezik őket: „Nem szabad fegyelmezned a gyereked!” Egyre inkább „szakemberekre” bízzák őket, életük legkényesebb és legszemélyesebb dolgaiban is, maguk pedig egyedül sarokba vonulnak. Így manapság az a veszély fenyegeti a szülőket, hogy kizárják magukat gyermekeik életéből. Ez súlyos baj!
Katekézis a gyermeknevelésről,2015. május 20. (MK; TE)
4. A gyermekek és a fiatalok nem kísérleti nyulak! A XX. századi nagy népirtó diktatúrákban megélt nevelési manipulációk nem tűntek el. Más köntösbe bújtatva ma is őrzik aktualitásukat: a modernségre hivatkozva terelik a gyermekeket és a fiatalokat az egyengondolkodás útjára.
A Nemzetközi Katolikus Gyermekiroda küldöttségéhez, 2014. április 11. (VR)
5. Az iskola nemcsak hiteles és színvonalas oktatásról szól, hanem az emberi kapcsolatokról is, a befogadásról, a jószándékról, amelyet megkülönböztetés nélkül mindenkinek biztosítani kell. […] A tanárok szeressék még jobban a „problémás” diákokat, akik nem akarnak tanulni, akik hátrányos helyzetben vannak, vagy fogyatékkal élnek, esetleg külföldiek, ami nagy kihívást jelent ma az iskolának. […] A nevelők építsenek ki nevelési kapcsolatot minden diákkal, hogy érezhessék: befogadásra leltek, szeretik őket úgy, ahogy vannak, korlátaikkal és képességeikkel együtt.
Beszéd az olasz katolikus nevelőkhöz, 2015. március 14. (VR)
6. Az oktatási intézmények veteményeskertek, lehetőségekkel teli helyek, amelyekkel törődni kell, amelyeket meg kell művelni és védelmezni kell. Életért szomjazó termékeny földet jelentenek.
A quitói Pápai Katolikus Egyetemen,2015. július 7. (VR)
7. Szalézi Szent Ferencnek volt a szavajárása: „A jólneveltség már fél életszentség.” Vigyázzunk azonban, mert a történelem folyamán a jó modorból származó formalizmusnak is tanúi lehettünk, amely lelki ürességet és mások iránti közönyt rejtő álarc lehet. Szokás mondani: „Jó modor mögött rossz viselkedés rejtőzik.” A vallás sem mentes ettől a veszélytől, amely a szabályok formális betartását spirituális világiasságba süllyesztheti. A Jézust megkísértő sátán is jó modorral lép fel – igazi úrként, lovagként viselkedik –, és idézi a Szentírást, mintha teológus lenne. Stílusa korrektnek tűnik, szándéka azonban az, hogy letérítsen az istenszeretet igazságának útjáról. Mi azonban a jólneveltséget a maga hiteles formájában értjük, amelyben a jó érintkezési stílus mélyen a jó iránti szeretetben és a másik iránti tiszteletben gyökerezik. A család az egymás iránti szeretetnek ebből a finomságából él.
Katekézis a családról, 2015. május 13. (MK; TE)
8. A fiatalok „unalmasak”! Mert mindig ugyanazokat a dolgokat mondják, vagyis „én ezt így látom…”, vagy „az egyháznak azt kellene…”, ezért türelem kell a fiatalokhoz. […] Azután elvinni a fiatalokat táborokba, a hegyekbe… Gondoljatok csak Szent II. János Pálra, mit csinált az egyetemistákkal!? Igen, órákat tartott nekik, de aztán ment velük a hegyekbe! Közelség. Ott hallgatta őket. Együtt volt a fiatalokkal…
Zártkörű beszélgetés a lengyel püspökökkel, 2016. július 27. (MK; TE)
9. Amikor gyermekekről van szó, soha nem lenne szabad elhangzania olyan hivatalszagú mentegetőző mondatoknak, mint például: „végül is, mi nem vagyunk jótékonysági intézmény”; vagy „a magánszférájában mindenki azt csinál, amit akar”; vagy „sajnáljuk, nem tudunk tenni semmit sem”. Amikor gyermekekről van szó, az ilyen mondatok elfogadhatatlanok!
Katekézis a gyermekekről, 2015. április 8. (MK; TE)
10. Gyakran találkozunk a kérdéssel: milyen világot hagyunk gyermekeinkre? Talán helyesebb volna azt kérdezni magunktól: milyen gyerekeket hagyunk a világra?
Bíró László püspök családokhoz írt levelében idézi a pápát, 2015. február 1. (MK)
Félünk. Ettől-attól. Kicsit-nagyon. Nem mindig, de sokszor.
A szülők aláírják és betartják, hogy a gyerek 8-os koráig nem kap okostelefont és nem játszik számítógépes játékokkal.
