Uzsalyné Pécsi Rita: találjuk meg az egyensúlyt!
Fontos megtalálni az egyensúlyt a szabadság és a fegyelmezés között, ha gyermeknevelésről beszélünk – hangsúlyozta a napokban megtartott, gyulai előadásán Uzsalyné Pécsi Rita. A neveléskutató, főiskolai tanár a katolikus közösségi házban arról beszélt, hogy alapvetően szabadságra, és nem engedelmességre nevelünk, de mivel a gyerekek nagyon hamar kikerülnek a családból abba a világba, ahol sokmindennel szembesülhetnek, ezért fontos, hogy kialakuljon bennük az az iránytű, melyre építhetnek.
Sokféle eszköz létezik arra, hogy a külső fegyelem belsővé váljon, ezek korosztályonként eltérnek egymástól. Általánosságban elmondható, hogy a karám szabály jól alkalmazható.
Uzsalyné Pécsi Rita elmondta, az igazi szabadság azt jelenti, hogy az ember számol döntései következményeivel. Fontos, hogy a gyermek megtanuljon dönteni, és az is, hogy vállalja a felelősséget tetteiért.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!