Kapcsolódásra teremtve – organikus pedagógusképzés Nagyváradon

„A nevelés az Élet szolgálata” – e gondolat köré szerveződött a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által meghirdetett kétnapos szakmai továbbképzés. A szeptember 26–27-én megrendezett program a pedagógusokat abban erősítette meg, hogyan válhatnak a tudásátadás mellett az élet szolgálóivá, kapcsolatok formálóivá és remény hordozóivá.

A püspöki palota rendezvénytermében száz pedagógus gyűlt össze, akiket Böcskei László megyés püspök köszöntött. Rámutatott: Isten munkatársai vagyunk, rajtunk keresztül akar cselekedni – a pedagógusképzés is ilyen forráspont, ahol a közösségben megélt tapasztalat reménnyé válik.

A meghívott előadó, Uzsalyné Pécsi Rita PhD neveléskutató olyan kérdésekre adott választ, amelyek a mai, kihívásokkal teli pedagógiai helyzetekben különösen aktuálisak: hogyan fejleszthető a reziliencia, hogyan érthetjük meg a tartós stressz következményeit, milyen akadályai vannak az összhangnak, és hogyan nevelhetjük a társas intelligenciát. Külön fejezetet kapott a szövetségpedagógia: a kapcsolatokban való kitartás, a szövetségi élet gyümölcsei és azok az egyszerű, mégis hatékony lépések, amelyekkel már gyermekkorban tanítható a kötődésre való képesség.

A résztvevők visszajelzéseiből egyértelműen kirajzolódott: a képzés nem csupán szakmai tudást adott, hanem lelki töltekezést, közösségi élményt és az identitás megerősítését is. A pedagógusok hálával említették a közös gondolkodás, az inspiráló előadások és a személyes megérintettség pillanatait.

A képzéssorozat 2026 januárjában folytatódik, hogy újra forrássá váljon mindazok számára, akik hivatásukat nemcsak munkának, hanem az élet és a jövő szolgálatának tekintik.

Forrás: varad.org

Megnyitotta kapuit a Gyömrői Magvető Katolikus Általános Iskola – új organikus intézmény született

Ünnepélyes Veni Sancte szentmise keretében indult el a 2025/26-os tanév a Gyömrői Magvető Katolikus Általános Iskolában. A templom padjai megteltek az ünneplő családokkal, pedagógusokkal és a helyi közösség tagjaival – hiszen nemcsak egy tanév, hanem egy új korszak kezdődött el: megnyitotta kapuit egy organikus intézmény, amely a gyermekeket a hit, a szeretet és a közösség talajába kívánja ültetni.

A szentmise elején Brandenburg Tamás, az egyházközség képviselőtestületének elnöke emlékeztetett: régi álom vált valóra, amelynek magját még évtizedekkel korábban Prause József plébános és a közösség tagjai vetették el. Most a templom és a közösségi ház mellett az iskola is otthont ad a nevelésnek.

Az ünnepi liturgia során a kisdiákok osztálytanítóik vezetésével vonultak be, majd Virágh József plébános szeretettel mutatta be a tanítókat, katekétákat és az iskola munkatársait. A szülők nevében Somogyi Ervin mondott köszönetet.

Dr. Puskás Balázs főigazgató beszédében három szó köré rendezte gondolatait: születés – közösség – csoda. „Ez az Egyházmegye legapróbb iskolájának születése, amely – mint a mustármag – hatalmas fává nőhet. A közösség hite és munkája tette lehetővé, hogy egy év alatt elinduljunk. És mindez maga a csoda, hiszen iskolát alapítani ma Isten szeretete nélkül elképzelhetetlen lenne.”

Az iskola igazgatónője, Spaitsné Rónaszéki Mária összefoglalta a megvalósulás lépéseit, majd így fogalmazott:
„Az iskola egy biztos, bizalmon alapuló, szeretet- és értékalapú közösség kialakítását ígéri. Egy olyan közösségét, amelybe diák, nevelő és szülő egyaránt beletartozik. Célunk, hogy a gyermekeket, mint kicsiny magvakat, bőséges talajba vessük, és kísérjük őket egyéni fejlődésük útján.”

A szentmisét közös agapé követte a templomkertben, ahol az ünneplők megtekinthették az iskola termeit is.

Az Organikus Pedagógia szempontjából különösen örömteli, hogy a Gyömrői Magvető Katolikus Általános Iskola immár organikus intézményként indulhat el: egy olyan hely, ahol a nevelés nem pusztán ismeretátadás, hanem az élet táplálása, a gyermekek növekedésének szeretetteljes kísérése.

Forrás: szemivac.hu

Az Érzelmek Háza – ahol az állatok segítik a gyógyulást

Nemrégiben Egyesületünk alapítói ellátogattak Pisa közelébe, ahol Korzicska Petra, kisállatterapeuta és organikus pedagógiai mentor vezeti az Érzelmek Házát (Casa delle Emozioni). Petra – aki eredetileg szociálpedagógusként végzett, majd kisállatterapeutaként képezte tovább magát – Budapestre járt az Organikus Pedagógia szakirányú képzésre, miközben már Olaszországban működtette terápiás szolgálatát. Szakdolgozatát is ebből a tapasztalatból írta, ma pedig az Egyesület önkéntes munkatársaként velünk is együtt dolgozik.

Amit Petra megvalósít, az az élet ápolásának és növelésének gyönyörű példája. Az udvaron nyulak, két ló, tengerimalacok, kismalac, tyúkok, libák, kakasok és két kutyus élnek békességben. Van egy féllábú galambjuk is, amely különösen megszólítja azokat a gyerekeket, akik fogyatékkal vagy komoly sérüléssel élnek.

Különösen megérintett minket egy történet: láttunk egy beteg tyúkot, aki félrevonult egy ketrec mögé. Hosszasan figyelte őt a kakas, mintha kérdezné: „Mi van veled? Segíthetek?” Majd odafeküdt mellé, amilyen közel csak lehetett. Reggelre még mindig együtt voltak. Harmadnapra pedig a tyúk teljesen meggyógyult.

Petra elmondása szerint a gyerekek minden különösebb magyarázat nélkül megérzik, melyik állattal tudnak azonosulni. Amikor beszélgetnek az állatok közötti történésekről, közben ölükbe veszik őket, megetetik, gondozzák, játszanak velük – és közben a saját nehézségeik is oldódnak. Így gyógyulnak.

Az Érzelmek Háza ezért vált szeretett hellyé: a gyerekek nemcsak az állatok barátságát találják meg itt, hanem önmagukhoz is közelebb kerülnek.

Jótanácsok szülőknek a tanévkezdéshez – hogyan ne hajszoljuk, hanem támogassuk a gyermeket?

A tanévkezdés közeledtével bennünk is vegyes érzések kavarognak: öröm, szorongás, búcsúzás, újrakezdés, bizonytalanság és bizalom. Szülőként sokszor elfelejtjük, hogy a munka nem büntetés, hanem jutalom – és ha jól vezetjük, gyermekeink számára is örömforrássá válhat.

Ez egy összefoglalója annak az írásnak, mely a bizdramagad.hu oldalon jelent meg.
Szerzője Pécsi Rita.

Hogyan inspiráljuk a gyermeket?

  • A jegyek rövid távon ösztönöznek, de a belső motiváció fenntartása a legfontosabb.

  • Ehhez biztonságos keretek, átgondolt napi ritmus (tanulás–játék–alvás–mozgás) és figyelmes szülői jelenlét szükséges.

  • A hangsúly ne csak a tanulmányi sikeren legyen: érzelmi intelligencia, állóképesség, valódi kapcsolatok és Istenkapcsolat is kulcsfontosságú.

Mire figyeljünk a mindennapokban?

  • Alvás és biológiai óra: a rendszeres lefekvés és korán kelés visszaállítása elengedhetetlen, serdülőknél fokozott türelemmel.

  • Képernyőmentes este: lefekvés előtt legalább egy órával már ne legyen digitális eszköz – a szülőknél sem.

  • „Mazsolák” keresése: találjuk meg a nap örömteli eseményeit, amelyek lendületet adnak a monoton feladatokhoz.

  • Mozgás: minél több az intellektuális terhelés, annál nagyobb szükség van szabad levegőn töltött mozgásra. Kisiskolásoknak napi 3 óra játék lenne ideális.

  • Különórák: nem fér bele minden nap, főleg nem több foglalkozás – a kevesebb több!

Hogyan tanul „jól” a gyermek?

  • Mindegyikük másképp koncentrál: van, aki járkálva, más hasalva, vagy épp zenével. Fogadjuk el, hogy a tanulási stílus egyéni adottság.

  • Ne akarjunk „házi tanárrá” válni – Vekerdy szavaival: a szülő többnyire a legrosszabb korrepetitor. Inkább biztosítsunk szeretetteljes, biztonságos otthoni légkört.

A legfontosabb üzenet

A gyermeknek olyan otthonra van szüksége, ahol „nem kell behúznia a hasát”. Ahol feltétel nélküli szeretetben nőhet, ugyanakkor igényességgel kísérve. Ez a légkör nemcsak a tanulmányi siker, hanem a boldog, kiegyensúlyozott élet egyik legfontosabb záloga.

Forrás: Bízd Rá magad

Mit? Miért? Hogyan? – Családunk és kapcsolataink kérdései

Válaszkereső podcast Pécsi Ritával. A Zarándok.ma új sorozata egy olyan útra hív, ahol közösen kereshetjük a válaszokat életünk legfontosabb kérdéseire. A Válaszkeresők podcast Pécsi Rita neveléskutatóval indul, és olyan témákban kínál iránytűt, mint a nevelés, a családi és párkapcsolatok, valamint az életvezetés mindennapi dilemmái.

„Recepteket nem adunk, mert minden élethelyzet egyedi – de irányokat, kapaszkodókat, szempontokat igen” – hangsúlyozza Pécsi Rita. Több évtizedes szakmai és családi tapasztalatára, valamint az organikus pedagógia szemléletére építve segít eligazodni a hétköznapi kihívásokban. A cél: életközeli, keresztény értékeken nyugvó, valóban alkalmazható válaszok a hallgatók kérdéseire.

A podcast különlegessége, hogy a hallgatók kérdéseiből építkezik. Minden adás után lehetőség van beküldeni a felmerülő problémákat és dilemmákat egy rövid kérdőív segítségével – így a témák mindig a való életből születnek.

„Az a fontos, hogy együtt gondolkodjunk. Nem helyettesítjük a személyes vagy pszichológiai tanácsadást, de segítünk új nézőpontokat találni” – fogalmaz a neveléskutató.

A Válaszkeresők hetente jelentkezik a Zarándok.ma YouTube-csatornáján és podcast-felületein. Az epizódok kb. 20 percesek, így könnyen beilleszthetők az autózás, főzés, séta vagy akár egy baráti beszélgetés idejébe.

A műsor beharangozója:

 

Forrás: zarandok.ma

Találkozás, közösség, küldetés – Tábor az organikus nevelés szellemében

A Pécsi Egyházmegye első alkalommal szervezett gyermek- és ifjúsági tábora igazi közösségi élménnyé vált: mintegy 400 fiatal gyűlt össze 40 plébániáról a bács-kiskun vármegyei ÁGOTA Falván. A kulturált szórakozási lehetőségekben és lelkiségi programokban bővelkedő tábor csúcspontja a záró szentmise volt, amelyet Felföldi László pécsi megyéspüspök, az Organikus Pedagógia Egyesület alapítója celebrált. A püspök hangsúlyozta, hogy Krisztus tanítványaként nem élhetünk elszigetelten – csak közösségben válhatunk azzá, akivé Isten hívott bennünket.

Az esemény több volt, mint egy hagyományos nyári tábor: valódi nevelő térként működött. A személyes jelenlét, a közös játék, az együtt gondolkodás és az értékrendek mentén való kapcsolódás mind-mind az Organikus Pedagógia alapelveit tükrözték.

Hogy milyen mély emberi és lelki tartalmak rejlettek ebben a néhány napban, arról maga a tábor lelki vezetője, Felföldi László püspök is beszélt az Organikus Pedagógia Egyesületnek adott interjújában:

Püspök atya, milyen értékeket hordozott ez a tábor a fiatalok számára?
– Az emberi élet legfontosabb része a közösség. A táborban ez a közösségi lét – a valóságos, szellemi-lelki-fizikai jelenlét – nagyon intenzíven megvalósult. Együtt lenni, megélni az örömöt, a gazdagságot, ez olyan formáló erő, ami különleges kincseket hoz elő az emberek szívéből. Azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek értékeket hordoznak, csodát rejtenek magukban – csak ehhez együtt kell lennünk, hogy rájuk találjunk.

Kiket hívtak meg a táborba?
– Két korosztályból hívtuk a fiatalokat: az 5–8. osztályosokat, akiket a jövő ifjúsági pasztorációjára készítünk, valamint az idősebbeket, akik már egyetemisták. Ők azok, akik karizmával bírnak a szolgálatra, és akiket szeretnénk bevonni a jövő táboraiba, közösségeibe, hogy segítsenek másokat formálni.

Milyen szükségletekre válaszolt ez a tábor? Mire van szüksége ma a fiataloknak?
– Ugyanarra, mint bármikor: szép, erősítő, gazdagító kapcsolatokra. Ma azonban nagyon nehéz jelen lenni egymás életében. A fiatalok sokszor csak felületes kapcsolatokat élnek meg. Ezért akartuk segíteni őket abban, hogy valóban jelen tudjanak lenni egymás életében, leülni, beszélgetni, játszani, gondolkodni emberről, értékről, Istenről – együtt.

Hogyan lehet az egyház közel ehhez a generációhoz?
– Az egyháznak vállalnia kell Jézus küldetését: jelen lenni az emberek életében. Ferenc pápa is megerősítette, hogy Krisztus nem zárkózott be az épületekbe – az emberek közé ment. Az organikus nevelés is ezt célozza: bizalmat adni, igényesen szolgálni, cselekedni – és mindezt józan, erősítő szeretettel tenni.

Milyen technikai feltételei vannak ennek? Mit tehetünk még?
– Nem kell sok: elég egy ember, aki meghívja a másikat, hogy „üljünk le és találkozzunk”. Ma már ez is ritka – pedig az egész ott kezdődik, hogy egyszerűen jelen vagyunk egymás számára. Ha így indulunk, Isten is jelen lesz.

Hogyan lehet mindezt év közben is folytatni?
– Három szinten tervezzük a folytatást: a fiatalok helyi közösségeiben, területi találkozókon, valamint egyházmegyei szinten. Fontos, hogy ezekre eljöjjenek, kapcsolódjanak be, és segítsék egymást. A közösség az, ahol a nevelés valóban életformáló erővé válhat

Az organikus nevelés élménye

Az ÁGOTA Falván megvalósult tábor jó példa arra, miként válhat egy hét együttlét az organikus nevelés élő példájává. A természetes, közösségi, értékalapú jelenlét formálja a személyiséget, erősíti a kapcsolódásokat, és segít kibontani a gyermekek és fiatalok lelkében rejlő kincseket. Ez az út nem gyors, nem hangos – de annál mélyebb és maradandóbb.

Az eseményről bővebben a Pécsi Egyházmegye honlapján olvashatnak.

Digitális Diák Detox – nem csak túlélhető, hanem életre szóló

„A valóság szebb, mint a képernyő!” – így foglalhatnánk össze röviden annak a különleges kezdeményezésnek a tanulságát, amelyben több mint 120 diák vállalta, hogy 40 napon át radikálisan csökkenti az okoseszköz-használatát. A Helló teló – Digitális Diák Detox program egy országosan egyedülálló nagyböjti kihívás volt, amelyet a Szent István Intézet és a Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága indított útjára. A cél az volt, hogy megvizsgálják: milyen hatással van a gyerekek figyelmére, szorongásszintjére, stressztűrésére és szociális készségeire az, ha elengedik a képernyőket, és helyette visszatérnek az „offline” valósághoz.

Mi történt pontosan?

A programban részt vevő 12–14 éves diákok – hat teljes osztály – 33 napon keresztül drasztikusan csökkentették a digitális eszközök használatát. A szórakozásra szánt képernyőidő napi szinten másfél órára csökkent, a legtöbben pedig igyekeztek teljesen elhagyni a közösségi média, videojáték és YouTube használatot. A kihívást szigorú, de barátságosan megfogalmazott szabályzat és heti szülői-diák visszajelzések segítették.

A változás mérhető!

A programot klinikai szakpszichológus vezette, és a diákok bevonásával tudományos mérőeszközökkel mérték az eredményeket. Az adatok döbbenetesen pozitív változásokat mutattak:

  • A figyelmi tesztek eredményei 27–38%-kal javultak
  • A szorongás és a stressz szintje szignifikánsan csökkent
  • A ridegség, érdektelenség és érzelmi érzéketlenség is jelentősen enyhült
  • A diákok mentális teljesítménye és közérzete látványosan javult

A legfontosabb azonban talán nem is a számokban, hanem a tanúságtételekben rejlik. A gyerekek elkezdtek fára mászni, társasozni, együtt lenni a testvéreikkel. Egyikük így írta: „Ez a kihívás nemcsak arról szólt, hogy letettem a telefont. Hanem arról, hogy visszataláltam saját magamhoz.”

Organikus szemlélet a gyakorlatban

A program szakmai támogatója volt többek között Uzsalyné Dr. Pécsi Rita, az Organikus Pedagógia Egyesület alapító elnöke, aki így fogalmazott:
„Előszöris nem láttunk még olyan szülést, amikor kütyüvel a kezében bújt volna ki a baba. Lássuk be, mi adjuk a kezébe – tehát el kell gondolkodnunk azon, mikor, mennyit, hogyan.”

Ez a gondolat szívünkhöz közel áll. Az organikus pedagógia ugyanis éppen arról szól, hogyan segíthetünk a gyermekeinknek valódi, bensőséges emberi kapcsolatokban, mozgásban, természetben és csendben megerősödni – szemben a felszínességgel, állandó ingerkereséssel és elmagányosodással, amelyet a digitális világ túlzott jelenléte sajnos gyakran előidéz.

Együtt könnyebb – szülőként is

A program sikere nemcsak a diákokon múlt. Szükség volt az osztályfőnökök, szülők és tanárok támogatására, együttérzésére és példamutatására is. Több család vállalta, hogy a gyerekkel együtt tart detox napot – és újra felfedezték, milyen jó együtt lenni. Nem kellett hozzá más, csak egy kis elhatározás és közös idő.

És most?

A Hello Teló nem zárult le. A visszajelzések alapján sok osztályban és családban elindult egy új szokás: tudatosabban használják az eszközöket, jobban figyelnek egymásra. A program egyfajta digitális újrahangolás lett – nem eltiltás, hanem lehetőség a valódi életre való visszatalálásra.

Az Organikus Pedagógia Egyesület szeretettel ajánlja a tanulmány teljes változatát is minden érdeklődő pedagógusnak, szülőnek, döntéshozónak. Mert igenis van alternatíva. Mert az ember nem a gépért van – hanem a szeretetért.

Forrás: Váci Egyházmegye

Egészséges digitális jövőt a gyerekeknek! – Negyven szervezet fogott össze a tudatos képernyőhasználatért

Aggódó szülők, pedagógusok és szakemberek: összefogásra volt szükség a gyermekek egyre növekvő képernyőhasználatával járó kihívások kezelésére. Negyven országos szakmai szervezet, köztük az Organikus Pedagógia Egyesület, közösen fogalmazta meg azokat az alapelveket, amelyek iránymutatást adnak a családoknak az egészséges digitális szokások kialakításához. A szakmai fórumon tíz kulcsfontosságú pontot fektettek le, amelyek célja a gyermekek testi és mentális egészségének védelme a digitális korban.


A szakmai fórumon megszületett 10 pont:

1️⃣ 10 éves kor alatt (az alsó tagozat végéig) semmiképpen, 14 éves kor alatt (a felső tagozat végéig) lehetőleg ne legyen a gyermeknek saját okoseszköze (okostelefon, laptop, okosóra, stb.).

2️⃣ 3 évesnél fiatalabb gyermekek egyáltalán ne töltsenek időt képernyő előtt, kivéve távollévő családtagokkal való kapcsolattartás céljából.

3️⃣ 14 éves kor alatt gyerekek ne regisztráljanak közösségi oldalakra.

4️⃣ A gyerekek kikapcsolódást szolgáló napi átlagos képernyőideje ne haladja meg
óvodáskorban a 30 percet,
alsó tagozatos korban a 60 percet,
felső tagozatos korban és később a 90 percet.
A telefonhasználatot ugyanannyi időtartamú mozgásos tevékenység kövesse. Képernyőmentes napok bevezetése javasolt.

5️⃣ A lefekvés előtti utolsó órában minden képernyő használata kerülendő.

6️⃣ A képernyőidő rovására minden gyermek és fiatal mozogjon legalább napi 60 percet.

7️⃣ Törekedni kell a tudatos képernyőhasználatra, a megszokásból végzett, céltalan
tartalomfogyasztás kerülendő.

8️⃣ A túlzott vagy problémás képernyőhasználat a mentális egészséget veszélyeztető
kockázatokkal jár, ezért kerülendő.

9️⃣ Egyetlen gyermeknek se legyen következetes szülői felügyelet nélküli okoseszköze.

🔟 A családokat (szülőket, nagyszülőket, gyermekeket) szükséges felvértezni a megfelelő tudással és készségekkel annak érdekében, hogy a digitális világgal való kapcsolatuk egészséges legyen. Szülők esetében ezt a tevékenységet már a várandósság ideje alatt meg kell kezdeni.

Képernyő, vagy gyermekkor? – 10 alapelv a digitális világban való eligazodáshoz

Több mint 40 országos szakmai szervezet fogott össze, hogy megalkossa a gyermekek képernyőhasználatával kapcsolatos közös alapelveket. Az együttműködés eredményeként megszületett 10 pont célja, hogy segítse a családokat, pedagógusokat és döntéshozókat az egészséges digitális szokások kialakításában.

Miért fontos ez a kezdeményezés?
Mert a képernyők nem csak az időt rabolják el – a mozgástól, a valódi kapcsolatoktól, a kreatív játékidőtől –, hanem az idegrendszer fejlődésére is hatással vannak. A digitális világ lehetőség is, de csak akkor, ha mi uraljuk azt, és nem fordítva. Az új irányelvek nem tiltani akarnak, hanem kapaszkodót adnak – szülőknek, pedagógusoknak, és maguknak a gyerekeknek is. Hogy ne a gép neveljen, hanem mi. Tudatosan, szeretettel, következetesen.

A szakmai fórumon megszületett 10 pont:

1️⃣ 10 éves kor alatt (az alsó tagozat végéig) semmiképpen, 14 éves kor alatt (a felső tagozat végéig) lehetőleg ne legyen a gyermeknek saját okoseszköze (okostelefon, laptop, okosóra, stb.).
2️⃣ 3 évesnél fiatalabb gyermekek egyáltalán ne töltsenek időt képernyő előtt, kivéve távollévő családtagokkal való kapcsolattartás céljából.
3️⃣ 14 éves kor alatt gyerekek ne regisztráljanak közösségi oldalakra.
4️⃣ A gyerekek kikapcsolódást szolgáló napi átlagos képernyőideje ne haladja meg
óvodáskorban a 30 percet,
alsó tagozatos korban a 60 percet,
felső tagozatos korban és később a 90 percet.
A telefonhasználatot ugyanannyi időtartamú mozgásos tevékenység kövesse. Képernyőmentes napok bevezetése javasolt.
5️⃣ A lefekvés előtti utolsó órában minden képernyő használata kerülendő.
6️⃣ A képernyőidő rovására minden gyermek és fiatal mozogjon legalább napi 60 percet.
7️⃣ Törekedni kell a tudatos képernyőhasználatra, a megszokásból végzett, céltalan
tartalomfogyasztás kerülendő.
8️⃣ A túlzott vagy problémás képernyőhasználat a mentális egészséget veszélyeztető
kockázatokkal jár, ezért kerülendő.
9️⃣ Egyetlen gyermeknek se legyen következetes szülői felügyelet nélküli okoseszköze.
🔟 A családokat (szülőket, nagyszülőket, gyermekeket) szükséges felvértezni a megfelelő tudással és készségekkel annak érdekében, hogy a digitális világgal való kapcsolatuk egészséges legyen. Szülők esetében ezt a tevékenységet már a várandósság ideje alatt meg kell kezdeni.

Néphagyománnyal a digitális világban: a gödi Búzaszem Iskola receptje

A gödi Búzaszem Iskolában a diákok okostelefonok és tabletek helyett a néphagyományok és a művészetek segítségével fejlődnek, a cél a minden gyermekben rejlő tehetség kibontakoztatása és az erős nemzeti identitás kialakítása.

 

A húsz éve alapított gödi Búzaszem Iskola egyedi pedagógiai modellt alkalmaz, amely a digitális eszközök helyett a néphagyományokra, a népzenére, a néptáncra és a kézművességre épít. Horváth Szilárd, az intézmény alapítója és igazgatója szerint a cél, hogy minden diákban megtalálják a tehetséget. Az iskola, amely mára négyszeres túljelentkezéssel működik, az organikus pedagógia elveit követi, ahol a tanórák harmadát a művészeti, elsősorban népművészeti nevelés teszi ki. Kutatások is igazolják, hogy a zenélő és táncoló gyerekek minden tantárgyban, így a matematikában és a szövegértésben is jobban teljesítenek.

Az iskolában a szülőkkel közösen hozott döntés értelmében a diákok nyolcadik osztály első félévéig nem használnak okostelefont és tabletet, hogy elkerüljék a túlzott képernyőhasználat személyiségromboló és agressziót növelő hatásait. Ez a digitális „böjt” a tapasztalatok szerint virágzó emberi kapcsolatokat eredményez a családokon belül és a gyerekek között is. Az iskola ugyanakkor nem zárkózik el teljesen a digitális világtól: az algoritmikus gondolkodást olyan eszközökkel fejlesztik, mint a Rubik-kocka vagy a táblajátékok, és ötödik osztálytól felügyelet mellett a számítógépekkel is megismertetik a diákokat.

Forrás: Magyar Hírlap