A tiszta az nem más, mint ártatlan? Makulátlan? Fényes? Nem. De akkor mi? Sok kép, élmény, félelem és szorongás társulhat a tisztaság fogalmához. Vajon miért vágyunk annyira erre az erényre? Miért keressük egymásban, és miért fáj, ha úgy érezzük, beárnyékolja valami? Próbáljuk fényezni, igazítani, legtöbbször inkább külső eszközökkel elérni: legyen a dolog jogszerű, pontos, objektív, hibátlan, steril, tökéletes. És ha mindennek megfelel kívülről, az biztosíték arra, hogy belülről is ugyanilyen nagyszerű? Persze, hogy nem. Rendre csalódunk a „szép kívül, ördög belül” megoldásokat látva. Aranyozott külső, mosolygó tömeg, gyönyörűen előadott jelentések – „fehérre meszelt sírok”…

Továbblépve: legyen az ember is ilyen? És az elég lesz? És egyáltalán elérhető? „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem.” Sajnos sokszor találkozunk ezzel a jelenséggel. Mintha jó lenne, mintha rendben lenne, mintha működne, mintha tisztelne, mintha szeretne…

Ám hamarosan rájövünk arra, amit már évezredekkel előttünk leírtak:

Nem az szennyezi be az embert, ami a szájába kerül, hanem ami elhagyja a száját, az szennyezi be az embert.” A tisztaság tehát belülről fakad. Ez komoly szemléletváltást kíván!

Hogyan teszi ezt Jézus szinte botrányosan élményszerűvé az akkori követőknek?

Az ószövetség embere a tisztátalanság ellen rituális, külső tisztálkodással és távolságtartással védekezett. Törvényeket betartva mosta a kezét, nem érintette a leprást, a vérfolyásost és így tovább. Ezekhez a külsőségekhez kötötték az erkölcsi tisztaságot is.

Jézus pedig látványosan szembefordul mindezzel. Elé megy, megérinti, talán meg is öleli (?) őt, az embert, eltorzult formájában is, és kapcsolatba lépve vele gyógyítja a tisztátalanságot.

A tisztaságot tehát nem csak a makulátlan tökéletesség érheti el. Minden szentnek van múltja, és minden bűnösnek van jövője.

Lehet, hogy a tisztaság tulajdonképpen az isteni közösségre való meghívottságunkban gyökerezik? És ha kapcsolatba lépünk Vele, akkor megtisztítja szeretetünket a mindig lesben álló önzéstől, a magunk körül forgástól, a mértéktelen élvezetkereséstől? Így érthető, hogy a tisztaság a szívünkből fakad?

A tiszta lélek talán leginkább áttetsző. Átlátható. Nyitott, őszinte, egyszerű, rendezett – belső ragyogás. Nincsenek görbe útjai. Ami nem jelenti azt, hogy ne lennének tévedései vagy bukásai.

Ez a minőség nem azonos az ártatlansággal, ami olyan – inkább passzív – állapot, amelyet még nem próbált meg a tapasztalat. Ártatlan a ma született bárány, a csecsemő és sok tekintetben a kisgyermek is. A tisztaság nem egy ilyen körülmény, hanem már személyes döntéseket kíván. Akkor, amikor az ember úgymond magával a kígyóval áll szemben, és az élete kisebb-nagyobb próbatételeire felelős, egyéni döntéssel válaszol. Te most mit teszel? Miben veszel részt, miben nem?

Tiszta érzések, tiszta gondolatok, megoldások, tiszta szándék, tiszta tekintet – tiszta szív.

A szellem tisztaságának kérdése minden korban foglalkoztatta az embert, mert

emberségünk legnagyobb titkai nyílnak meg, ha megtaláljuk a tisztaság kapuját és belépünk rajta.

A tisztaság eszményét keresők ezt gyakran a szűzi életformával azonosították, s ez egyet jelentett a házasság nélküli önmegtartóztató életformával, mert úgy tartották, hogy az ember csak így szentelheti magát egészen Istennek.

A tisztasággal kapcsolatban – különösen a keresztény közgondolkodást tekintve – röviden ki kell térnünk a szexualitás és a tisztaság viszonyára. A szexualitás: a tökéletes és kölcsönös odaadás és elfogadás kifejezése, életegyesítő aktus. A szövetségi kapcsolatnak a földön legteljesebben megvalósuló lehetősége. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a házasság – a nemiségből adódó szexualitás is – szentség, tehát a szent életnek nem akadálya, hanem forrása!

Valóban, minden korban éltek olyanok, akik a tisztaság eszményének leszűkítő felfogását meghaladva az Istennek szenteltséget házas állapotban élték meg. A tisztaság nem életállapot kérdése. Magyar őseink is ismerték ezt, például az Árpád-házi szentek nagy része, Szent Imre, Szent Erzsébet, Szent István és Szent László is. Ez különösképpen az isteni felelősséget viselő emberek szellemi útja volt. A tisztaság az ő életükben úgy mutatkozott meg, hogy ítéleteikben és döntéseikben Isten szándéka teljesült-e.

De nem csak az ő kiváltságuk lehet ez az út, hanem mindenkié, aki felismeri a belé teremtett istenarcot, és szaván akarja fogni a Teremtőt, aki nem csak ígér, hanem be is teljesíti azt, amire vágyat ébreszt.

Ezzel kapcsolatban jó újra rátekinteni Tilmann Beller atya újszerűen találó megfogalmazására: Szent az, akiben az Isten tevékeny.

A tisztaság élettanilag sem azt jelenti, hogy kiirtjuk az összes baktériumot, hanem az elegendő jó és a kevés rossz baktérium egészséges egyensúlya. A tisztaság tehát ismeri a küzdelmet a jóért, a szenvedést, a botlások, gyengeségek kísértéseit. Mint minden érték, ez is Isten ajándéka, de ha a saját mindennapi munkánkkal nem alakítjuk hús-vér földi életté, akkor csupán illékony délibáb marad.

A tiszta szív boldogsága megéli a lélek szegénységét, amely szomjazik Isten közelségére, nyitva van az ő vezetésére, megengedi, hogy munkálkodjon benne. Talán így értjük meg a „ti már tiszták vagytok a tőlem kapott tanítás hatására” ígéretét.

Nem állapot, hanem folyamat, elköteleződés, erőfeszítés – és szeretetkapcsolat.

Olyan szövetség, amelyben védtelenné – mez-telenné –, átlátszóvá merek válni. Ez, a bátor és feltétlen szeretet szövetsége kiégeti belőlünk énközpontúságunk salakját.

Itt, a földi létünkben is szükségünk van erre az örömteli és küzdelmes tiszta kapcsolódásra, egy-egy olyan emberre, akinél nem szorulunk önvédelemre. „Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal együtt. És ez az ember az, akit valóban szeretek. Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, (…) mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik.” (Müller Péter)

Ez a tisztaság képes felemelni a szeretetet, ebben a kapcsolatban Isten országa valóban közöttük van, és így a világ világossága lehetünk.

Ez a tisztaság ragyogása, amit hitünk szerint Mária már fogantatásakor ajándékul kapott.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. december 3-i számában jelent meg.