Az Oktatási Hivatal volt elnöke: Nem szeretem, ha a politika dönt szakmai kérdésekben (Telex)

„Ha azt túlélte a magyar oktatás, ami az elmúlt két-három évben történt, akkor nem tud összeomlani” – nyilatkozta április 29-én Halász Nikolett (Telex) riportjában Gloviczki Zoltán, aki a második Orbán-kormány elején Hoffmann Rózsa oktatásért felelős helyettes államtitkára volt. Ha rajta múlna, óriásplakátok hirdetnék, hogy de jó tanárnak lenni. A teljes cikk itt olvasható.

Fotó: Bődey János / Telex

Az Organikus Egyesület Pécsett tartotta III. szakmai konferenciáját

„A szív bőségéből szól a száj” mottóval április 20-án rendezte meg az Organikus Pedagógiai Egyesület és Módszertani Központ ezévi második szakmai találkozóját a pécsi Ciszterci Nevelési Központban. A 350 fős regisztrált hallgatóság az ország minden részéből érkezett, az online adásra még 150 fő jelentkezett be. Az eseményen a Ciszterci Nevelési Központ az Organikus Pedagógia Egyesület partnerintézményévé vált.

Az intézmény igazgatója, Helstáb Ákos a szakmai nap házigazdájaként saját élményekkel igazolta, hogy a pedagógiában a kapcsolatoknak, személyes kapcsolódásoknak van igazán a gyerekben és a pedagógusban is mély nyoma, sorsfordító ereje, ettől lesz a gyerek motivált, érdeklődő, folyamatosan épülő személyiség, a kapcsolat hagy olyan nyomot bennük, melyre aggastyán korában is emlékszik. Igazgatóként azt tudja elmondani, hogy a jó tantestületet is a személyes kapcsolatok teszik élővé, jó hangulatúvá, munkára ösztönzővé, korszerű, új dolgok befogadójává.

Az első előadó – egyben a rendezvény fővédnöke – Felföldi László pécsi püspök volt, aki közvetlenségével, jó humorával, bölcsességével arról beszélt, hogy személyesség csak az emberek közötti kapcsolatban, kapcsolatért alakulhat ki, és ebben mindannyiunknak megvan a maga felelőssége, a jó kapcsolatok a személyesség élményével gazdagítják az embert. Minden korban, ma is vannak törött szárnyú angyalok, akiket mások  cipelnek, míg magára nem talál megint, tékozló fiúk, akik a megbocsátást az atya személyes ölelésével nyerik el. A te feladatod, ami terem homlokzatán is olvasható: ARDERE ET LUCERE – LÁNGOLJ ÉS VILÁGÍTS! A feladat itt és most van, vigyük a törött szárnyú angyalokat!

Dr. Pécsi Rita főiskolai tanár, az OPE elnöke azt a kérdést fejtegette, hogy hogyan lehet személyes törődés intézményes keretek között? Ezek nem egymást kizáró tényezők, keretekre, jogszabályokra, intézményekre szükség van, ezekben kell megtalálni a személyes kapcsolatokat, sok esetben 100-140 fős tantestületben és 800-1000 diák között is. Nos, ez a kihívás, erre kereste a választ.

Az intézmény ad biztonságot, kitűzi a feladatot, ritmust ad az évnek, kiszámítható, tervezhető a munka. Ám ha nem lesznek benne személyes kapcsolatok, ha minden szereplő bármikor lecserélhető, ha szabályok halmaza egy intézmény, ha nevelési sablonok sokasága, akkor az egy mechanikusan működő, kívülről szervezett, gyártósorhoz hasonló iskola.

Át kell, hogy alakuljanak a pedagógiai prioritások! A biológia nem más, mint kapcsolódások halmaza, biológiai motivációnk sem a versenyre, hanem az együttműködésre épül. Ez a pedagógia nyelvére lefordítva: csapatmunka, rugalmas problémamegoldás, együttműködés, kapcsolat, kreativitás, ösztönzés. „Azt öntözd, amit növelni szeretnél!” – hangzott el az új kihívás.

Az az intézmény életképes, amely a rendet az élet szolgálatába állítja, amelynek van jövőképe, fejleszti az egyéni készségeket, azokat ösztönzi, tehát szomjúságot teremt, megvan hozzá a szükséges szellemi és anyagi erőforrása, és mindezt hétköznapi cselekvésre is lefordítja. „Semmi sem szabadabb, mint amit a szeretet rendez el, és semmi sem rendezettebb, mint amit a szeretet köt össze” – zárta mondanivalóját a neveléskutató.

Dr. Csáki Tibor atya, az OPE spirituális elnöke azt a kérdést tette fel, hogy mit mond ma nekünk a Lélek? Ferenc pápa arra buzdít, hogy missziós és ökológiai megtérésre van szükségünk, Tibor atya saját élete tapasztalatából azt állítja, hogy pedagógiai megtérésre is szükségünk van. Hogy van az, hogy Péter elmondott egy beszédet és háromezren megkeresztelkedtek, ma elmondunk 3000 beszédet és jó, ha egy megkeresztelkedik? Arra kereste az evangélium fényénél a választ, hogy az egyház és az iskola intézményes keretei között, ebben az elidegenedett, fogyasztói társadalomban, ahol az IQ és az EQ versenye zajlik, ahol az intézmény megoldásokat kínál kérdések helyett, ismereteket nyújt tudás nélkül, hogyan lehet visszatalálni a karizmát hordozó egyházhoz és iskolához, ahol a szeretet nem melléktermék, mert arra fókuszál, hogy az élő kövek összekapcsolódjanak. S ez csak személyes kapcsolatokkal életképes, csak akkor élő, ha az a Lélek járja át, aki az Atya és Fiú közötti kapcsolat. Kötődés nélkül nem tudunk nevelni, ahogy II. János Pál mondja az új évezred kezdetén közösségi lelkiségre van szükségünk.

Rubovszky Rita, a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatója arra kereste a választ, hogy mi fán terem a mai gyerek? Megváltozott-e a nevelés célja és szükséglete az évezredek során?  Régen a kardfogú tigristől kellett a gyermekeinket megvédeni, a mai világban többek közt a szellemi és a fizikai környezeti ártalmaktól. Tehát nem változott a nevelés célja! Olyan kompetenciákat kell tanítani, olyan környezetben kell őket felnevelni, amiben ma élünk. Ez a feladat, ez a kihívás.

Hívő pedagógusként vallom, hogy a mintát az Istentől kell venni, aki maga a kapcsolat. A Szentháromság maga a kapcsolat, az Isten nem uralkodó, hanem a hozzánk forduló kapcsolat, ezt kell utánozni a pedagógusoknak…

Ha kapcsolatba lépünk a tanítványainkkal, akkor sebezhetőbbé válunk. A valódi kapcsolat, a valódi tanítás: sebezhetővé válni együtt, hogy aztán együtt találjunk rá a megoldásokra. A kapcsolat nem azt jelenti, hogy tökéletességet várunk a másiktól, hanem együttműködést, hogy magam is résztvevővé válok.

Nem látványpékséget, látvány iskolát kell teremteni, mert ezek üres panelek csupán, hanem személyességgel megtölteni.

Dr. Gloviczki Zoltán, az AVKF rektora, az OPE alelnöke „Döntés a személy mellett” című előadásában a mesterséges intelligencia és a személy közötti választás mai lehetősége közepette mindenképpen a személy mellett tette le a voksát.

Számos dologban a mesterséges intelligencia már előttünk jár. Bemutatta India első mesterséges intelligencián alapuló tanítónőjét, látta személyesen működni a szingapúri mesterséges intelligencia alapú robot tanító nénit, megdöbbentően sok ismeretet tápláltak bele, még érzelmi reakciója is van már, reflektál nagyon gyorsan mindenre, nem jön zavarba, nem frusztrált, mindenben tökéletes, együttműködő, soha nem fárad el, mindent tud . Amikor én odamegyek az utcán valakihez, és azt mondom neki, hogy „Talpra magyar…”, és azt válaszolja nekem, hogy „Hí a haza…”, én úgy érzem, hogy rendben vagyunk. A szó minden értelmében otthon vagyok. Otthon vagyok emberként, otthon vagyok magyarként, jól érzem magam, tudok élni. Amikor egy tizedmásodpercnyi gondolkodás után azt válaszolja, hogy „Hi a haza”, abból az emberből engem az a tizedmásodperc érdekel. Az én „Talpra magyaromban” ott van az óvodás korom kokárdája, ott van 1986. március 15-e, amikor vízágyúval kergetőztem, ott van az életem, és az ő élete, a viszonyunk ehhez az ünnephez, a hazánkhoz, a nyelvemhez. Ez az, amit a mesterséges intelligencia soha nem fog tudni, no meg nem lesz kapcsolata a transzcendenciával, nem lesz személyisége. Ha tehát döntenem kell, hogy ki tanítsa a gyermekemet, mindenképpen a személy mellett döntök – zárta gondolatait Gloviczki Zoltán.

Tari Annamária az információtechnológia és a személyesség viszonyát taglalta nagysikerű előadásában. Sajnos fogyasztói társadalomban élünk, tehát a marketingek befolyásolják azt, hogy hogy működik egy család, hogy működik az iskola, a világban meglévő változások előbb-utóbb lecsorognak a családi működésig. Annak idején azt ígérte az információtechnológia, hogy eszközt kapunk a kezünkbe, amely megkönnyíti az életet, de nem csak eszköz érkezett, hanem az eszköz a közösségi média segítségével kilépett abból a keretből, ami még kezelhető. Megjelent az online élettér. Ha van online élettér, akkor ott lesznek események, ha vannak események, lesznek benne résztvevők, a résztvevőknek lesz online profilja, és ott tartunk, hogy lesz online élete. Ennek az az óriási veszélye, hogy az eszköz állandóan közel van, tehát könnyű az elérése. Az applikációk lehetőséget biztosítanak arra, hogy azt csináljam, amit akarok, akkor, amikor akarom. Ezt úgy hívjuk, hogy azonnali érzelmi szükséglet kielégítés lehetősége. Soha nem kell egyedül lennem, a virtuális térben bármikor „társra” lelhetek. Mi a baj ezzel? Ez nem a valóság. Hozzászoknak, hogy elfelejtenek teljes mondatokban írni, elfelejtenek beszélni, elfelejtenek összefüggéseket látni, csak a részletek, a valóság töredéke marad meg. Ha feltesszük azt a kérdést, hogy a jövő munkavállalójának mivel kell rendelkeznie, akkor a válasz: magabiztos szaktudással, erőfeszítéssel, a küzdeni tudással, kitartással, összefüggések meglátásával. Ez pont az az 5 dolog, amit az információtechnológia eszközei az utóbbi 5 évben egyértelműen kirántottak, mint szőnyeget a fiatal generációk alól.

A Facebook és egyéb online felületek elérték napjainkra azt, hogy egy tucat fejlesztő befolyásolni tudja több milliárd ember érzelmi állapotát. Ha a jövőre gondolunk, a ma megszülető gyerekeknek 30 év múlva erre lesz-e szüksége, vagy a legfontosabb tudás az az lesz, hogy tudjon tüzet rakni, felismerje az állatokat, képes legyen földet művelni, tehát pont nem arra a technikai tudásra lesz szüksége, amit ma tálcán, készen tolunk elébe! Tanácsa tehát az, hogy beszélgessünk minél többet gyerekeinkkel, unokáinkkal, játsszunk velük, vigyük minél többet a természetbe, hallgassunk minél több komoly zenét, sportoljon és csíráztassunk babot, hogy érdeklődéssel lesse minden nap a növekedését! – összegezte mondanivalóját Tari Annamária.

A konferencia előadásai olyanok voltak, mint egy vers, a rímek összecsengtek, és mindannyian

arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy az emberi kapcsolatoknál nincs fontosabb, tehát valóban akkor kerül minden a helyére, ha „a szív bőségéből szól a száj”.

Szilágyi Erzsébet

 

Az elDobogó Lovas Iskola – Organikus Lovarda nyílt napra várja Felsőörsre az érdeklődőket

Uzsalyné dr. Pécsi Rita vendég előadóval az Organikus Lovarda nyílt napját 2024. május 12-én 15 órától 18 óráig tartják meg.

A program során szó lesz:

  • Organikus pedagógia a lovas oktatásban
  • Az organikus lovarda jelene és jövője
  • Bemutató lovas oktatás
  • A bátrak ki is próbálhatják…

A RÉSZVÉTEL DÍJTALAN, DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT.

elDobogó Lovas Iskola – Organikus Lovarda, FELSŐÖRS

www.eldobogo.hu/foglalás

KERESZTUTUNK – Nagyheti interjú FELFÖLDI LÁSZLÓ pécsi megyéspüspökkel

Interjú a Megváltó feltámadása, a kereszténység legnagyobb ünnepe, a húsvét üzenetéről a nagyhét történéseinek tükrében Felföldi László alapító tagunkkal, pécsi megyéspüspökkel.

Papp Zsolt – organikus egyesület alapító tagunk Szegeden

Márciusban folytatódott a CsaládEgyetem előadás-sorozata: 2024. március 12-én „Értékfókusz és személyiségfejlesztés a szabadidőben – elméleti és gyakorlati praktikák” címmel Papp Zsolt, az Organikus Pedagógia Egyesület egyik alapítója tartott előadást a Katolikus Ház dísztermében.

A szabadidőszervezés fontosságáról való beszélgetésünket korunk nagyon sok helyzete, szokása indokolja.

  • Mire jó, milyen fejlesztési-fejlődési lehetőségeket rejt a szabadidő?
  • Mitől működhet jól, mi adhat tartós örömet a szabadidőben?

Ezen az estén a sokféle lehetséges válasz néhány gondolatát gyűjtjük egy csokorba.

Az előadóról: Négy felnőtt gyermek édesapja, felesége gyógypedagógus-logopédus. Olykor tréner, máskor főiskolai óraadó tanár, korábban tanító, jelenleg a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola vezetője – 16 éve. A dunaföldvári 105-ös IV. Béla, és a kecskeméti 878-as Hatvani Pál cserkészcsapatok alapítója és parancsnoka. Kedvenc helye: Kárpátalja. Egyik kedvenc városa: Szeged…

Okostelefonok, butuló gyerekek? – interjú Pécsi Ritával a Demokratában

EGYRE TÖBB ORSZÁGBAN TILTJÁK KI AZ ISKOLÁKBÓL A KÉSZÜLÉKET 

Mára világszerte minden negyedik országban betiltották az okostelefon használatát az iskolákban figyelemzavaró, teljesítményrontó és a társas kapcsolatokra gyakorolt rossz hatásai miatt. Magyarországon az iskolák saját hatáskörben dönthetnek erről, és egyre több intézményvezető él a tiltás lehetőségével. De mekkora probléma Magyarországon az iskolai telefonhasználat? Szükség volna-e nálunk is hasonlóan szigorú központi intézkedésre?

Miközben újabb és újabb országok tiltják ki az iskolákból a mobiltelefont, nálunk is egyre komolyabb vitatéma, hogy hány éves kortól lehet egy gyereknek saját (okos)telefonja, és hogy beviheti-e, használhatja-e az iskolában. A kérdés legutóbb az angliai tiltás tavaly októberi bevezetésekor került napirendre, amikor Rétvári Bence is beszámolt a fejleményről közösségi oldalán. Akkor sokakban felmerült, a Belügyminisztérium államtitkára azért találhatta fontosnak, hogy posztoljon az angliai tiltásról, mert hazánkban is hasonló lépést tervez a kormány. A sajtómegkeresésekre a belügyi tárca ugyanakkor lakonikusan csak annyit reagált: „A mobiltelefon a mindennapi élet szerves része, és ez alól az iskolai környezet sem kivétel.”

Gyakorló pedagógusok és szülők persze órákat tudnának mesélni a mobileszközök káros hatásairól, arról, hogy a legfiatalabb korosztályokat mennyire beszippantja a képernyő, ha az eszköz használatában semmi kontroll nincs. Jóllehet ebből a válaszból arra lehet következtetni, hogy nálunk nincs napirenden a központi tiltás bevezetése, könnyen lehet, hogy a belügyi tárca egyfajta hangulatfelmérésnek szánta az államtitkári híradást.

Döntés kérdése

Ami tény: ismert politikusok bejegyzéseihez mérten is szokatlan aktivitást váltott ki Rétvári Bence rövidke posztja. Az sem mindennapos, hogy anyázós politikai adok-kapok helyett egyetértő és támogató hozzászólások sokasága jelenjen meg a bejegyzés alatt: „Helyes! Itt is az kellene!”, „Ez így lenne rendjén!”, „Hála Istennek. Itthon is lehetne követni ezt a példát.” Sőt, a fórum egyfajta sikerreceptek tárházává alakult rövid idő alatt, rengeteg tanár és szülő írt le példákat, amelyek aztán szintén rengeteg lájkot és egyetértő választ kaptak. „Nálunk már régóta érvényben van. Érkezéskor minden gyerek leadja az iskola előterében elhelyezett zárható szekrénybe a saját osztálya fachjába a mobilját. Az ügyeletes nevelő felügyeli. Távozáskor visszakapja a tanuló.” „Mi is megléptük ezt szeptembertől. A szülőkkel egyeztetve. A tanulók reggel leadják a telefont, amikor mennek haza, visszaadjuk. Aláírtak a szülők ezzel kapcsolatban egy nyilatkozatot is, így nincs belőle probléma.” „Tanár vagyok. Azzal kezdődik az óra, hogy begyűjtöm a telefonokat. Döntés kérdése…”

Tanulságos azt is megnézni, hogy külföldön mi vezetett az elsőre drasztikusnak tűnő döntéshez. Gillian Keegan brit oktatási miniszter a szigorítás szükségességét azzal indokolta, hogy a digitális eszközök oly mértékben elterelik a diákok figyelmét, hogy az már a teljesítményükön látszik, ráadásul a készülékek folyamatos bosszúságot okoznak a tanároknak. Érdekes Finnország esete is, hiszen oktatási szakértők idehaza is gyakran emlegetik a „finn modellt”. A finn diákok hosszú éveken át a világszerte hivatkozási pontként tekintett PISA-tesztek éllovasainak számítottak. A jó irány azonban megfordult, a tanulók egyre gyengébb eredményeket mutattak fel az utóbbi években. A tavaly megválasztott új, jobboldali kormány programja most egyrészt az alapoktatást erősítené az alapkészségek – olvasás, írás, számolás, szövegértés – minél magasabb szintű elsajátításával, másrészt pedig megerősítik a tanárok azon jogát, amelynél fogva iskolaidőben korlátozhatják a diákok tanulást zavaró tevékenységeit. Ebben első helyen áll a mobilhasználat.

„Fertőzetlen iskolák”

Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató a Demokratának rámutatott, azokban az országokban, ahol betiltották az iskolai telefonhasználatot, kivétel nélkül jók a visszajelzések a tanárok és a szülők részéről, a diákok teljesítményében kedvező változásokat tapasztaltak.

– Amikor igazgatók körében készült felmérés ebben a kérdésben Magyarországon, elég magas arányban az jött ki, hogy a teljes tiltás mellett lennének. Hogy vajon miért? Nos, a napi tapasztalat az, hogy az iskolák, a tanárok komoly küzdelmet folytatnak a mobilokkal, a mobilozó gyerekekkel – fejtette ki Pécsi Rita.

A Fejleszt vagy rombol? – Kulcs az okoseszközök okos használatához című könyv szerzője lapunknak arról is beszélt, hogy ma már elég egyértelműen és világosan lehet tájékozódni arról, hogy a legkisebb korosztályoknál a géphasználatnak milyen hátulütői, sőt kifejezetten káros hatásai vannak. Az OECD egyik pár éve napvilágot látott jelentése például hangsúlyozta, hogy az iskolában az írás-olvasás-számolás alapkészségeinek megerősödésébe kell befektetni, mindezt pedig képernyőmentesen! (Ebben lépnek most a finnek – a szerk.) Uzsalyné Pécsi Rita a jelentésre hivatkozva hozzátette, az okoseszközök az értő olvasást, a logikus gondolkozást, egyáltalán, a problémamegoldó, elmélyült gondolkodást nemhogy fejlesztenék, de még növelik is az amúgy is egyre gyakoribb figyelemzavar megjelenésének veszélyét.

Pécsi Rita szerint az alsó tagozatban egyáltalán nincs szükség okoseszközre, mobiltelefonra, később is csak fokozatosan, kiegészítő szerepben, nagyon megszűrve.

– Amikor azt mondják, hogy kikapcsolt állapotban a gyereknél lehet a telefon, ez gyakorlatilag a kör négyszögesítése. Egy gyerek nem bírja megállni a dopaminhatás által kialakult vonzást, hogy ne kapcsolja be, ne nézzen rá, ne „írjon rá” a társára. De gondoljunk csak bele, hogy mi, felnőttek is milyen erős késztetést érzünk, hogy ránézzünk a telefonunkra, hogy nyomkodjuk, hogy „simogassuk” kicsit, akár munka közben is! – magyarázta a neveléskutató, hozzátéve, hogy ma már vannak munkahelyek, ahol éppen emiatt nem engedik meg, hogy akár csak kikapcsolt állapotában is a dolgozó látókörében legyen a telefonja, mert a látvány is előhívja a korábbi élményeket, jelentősen megosztva ezzel a koncentrálóképességet.

Elgondolkodtató az is, hogy éppen ezen eszközök fejlesztői a Szilícium-völgyben úgynevezett fertőzetlen iskolába járatják a gyerekeiket.

– Ezekben aztán semmilyen eszköz nincs, pont azért, hogy a gyerekek bizonyos életkorig teljesen el legyenek zárva a káros hatásoktól, ugyanakkor minden módon segítsék a valósághoz való kapcsolódást, a mozgásfejlődést, a társas kapcsolatokat, a tevékenységre építkező tanulást, a fantázia fejlődését – fejtette ki Pécsi Rita.

Sok múlik a szülőkön

Szakos Enikő, az MCC Tanuláskutató Intézetének kutatója szerint a politikai jobboldalon látszik, hogy egyre többen vannak a mobileszközök iskolai tiltása mellett, de a közéletet, illetve a szülői társadalmat némileg megosztja a kérdés. Központi szabályozás híján Magyarországon az iskolák saját hatáskörben döntenek arról, korlátozzák-e és ha igen, milyen mértékben a tanulók saját eszközeinek napközbeni használatát.

– Az iskolák házirendjében a tiltás többnyire az órai használatra vonatkozik, adott esetben úgy, hogy a nap elején a tanító, a tanár összegyűjti a telefonokat – mondta lapunknak Szakos Enikő.

Szerinte mivel a hazai pedagógustársadalom fenntartásokkal kezeli a központi szabályozásokat, ezért inkább a helyi, iskolai lépéseknek lehet foganatjuk. A legtöbb mindenesetre a szülőn múlik: megveszi-e, hány évesen veszi meg a gyereknek az okostelefont, és engedi-e bevinni reggel az iskolába. Mint Szakos Enikő elmondta, látszik nemzetközi összevetésben, hogy a PISA-felmérésekben rendre jobban teljesítenek az olyan diákok, akiknek az iskolájában csak a délutáni telefonhasználat van megengedve. Sőt, egy felmérés szerint a magyar diákok 28 százaléka mondta azt, hogy zavarja, elvonja a figyelmét a telefon vagy más digitális eszköz.

Uzsalyné Pécsi Rita szerint érezhető, hogy mára sokakban megszólalt a vészcsengő, hogy valamit itthon is tenni kell.

– A sok nemzetközi példát és az okoseszközök gyerekekre gyakorolt hatásait vizsgáló kutatások kiábrándító eredményeit egyre szélesebb kör ismeri meg. Úgy látom, lassan eljön az idő, hogy nálunk is történjen egy egészséges fordulat ebben – szögezte le Pécsi Rita. Úgy látja: a teljes vagy részleges tiltás bevezetése már csak azért is kemény dió, mert milliárdos üzletről beszélünk.

Szerinte az oktatási kormányzatnál is lehet érezni egyfajta nyitottságot arra, hogy adott esetben a jelenleginél sokkal határozottabb szabályozással lépjen fel.

A tűrés-tiltással küzdő tanárok és iskolák jellemző problémája, hogy nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy szinte mindig vannak olyan szülők, akik révén nagyon hamar bekerül a telefon egy-egy osztályba.

– Ilyenkor mindig elhangzik a hivatkozás a személyiségi jogokra. Csak hát vegyük figyelembe, hogy az idegrendszer egészséges kifejlődése legalább annyira a személyiségi jog része, amit pedig az okoseszköz, a képernyő éppen hogy veszélyeztet – mondta Pécsi Rita. – Ha kell, el lehet érni a gyereket egy osztálytelefonon, a portán, de biztosan nem kell a szünetben hívogatni őket. A külföldi intézkedések is azért születtek meg, mert már rengeteg tapasztalat halmozódott fel. Franciaországban, Írországban vagy Svédország iskoláiban például tarthatatlanná vált a helyzet, az oktatás színvonala a PISA-vizsgálatok szerint súlyosan visszaesett a képernyőhasználat mind szélesebb körű elterjedésével. Megvan az iskolák, az igazgatók szabadsága. Idehaza is számos iskola vállalta már fel a tiltást, illetve a nagyon határozott szabályozást. Ha alulról sok ilyen kezdeményezés érkezik, akkor előbb-utóbb központilag is lépni kell ebben – mutatott rá Pécsi Rita. Úgy gondolja, például egy alsós osztályban a szülők megtehetik, hogy önszabályozó jelleggel aláírnak egy nyilatkozatot, hogy amíg a gyerekek ötödikesek nem lesznek (vagy akár még tovább), nem vesznek nekik saját okostelefont.

– Van, ahol már hat éve így működik, és csodálatos eredményeket tapasztalnak – jegyezte meg bátorítóan a neveléskutató.

MINDEN NEGYEDIK ORSZÁG TILT

Az UNESCO 2023-as Global Education Monitoring Reportja a mobiltelefon használatának tiltását javasolja az osztálytermekben. A jelentés figyelmeztet az okostelefon túlzott használatának hátrányaira, különösképpen is a tanári felügyelet nélküli alkalmazásra. Szakos Enikő kérdésünkre kiemelte, hogy a telefonok kitiltására vonatkozó felhívás egyértelmű üzenete az, hogy a digitális technikát, beleértve a mesterséges intelligenciát mindig az oktatás emberközpontú látásmódjának kell alárendelni, és soha nem szabad a tanárokkal való személyes kapcsolatot ilyenekkel helyettesíteni. Az UNESCO becslése szerint egyébként mára minden negyedik ország betiltotta az okostelefon használatát az iskolában. Az idei évtől többek között a liberális berendezkedéséről ismert Hollandia is beállt ezen országok sorába.

forrás

Pécsi Rita: Az érzéketlen generáció mindenre nagy veszély!

Pécsi Rita Bedő Imrével, a Férfiak Klubja alapítójával beszélgetett a Tisztítótűz c. podcastban az érzelmi intelligenciáról, annak kialakulásáról, fejlesztéséről.

Pécsi Rita: Rejtett erőforrásaink

Pécsi Rita Gere Lillával beszélget a Pax Tv-ben

„Csak az a szó hiteles, amihez magával ragadó élmény is kapcsolódik.” – Puskás Balázs tanulmánya az Organikus Pedagógiáról

☝„Csak az a szó hiteles, amihez magával ragadó élmény is kapcsolódik.”
🔹Újonnan megjelent tanulmányunk mottójaként is szolgálhatna a fenti mondat. Az 👉Organikus Pedagógia👈 – amelybe Balázs Puskás munkája által most mélyebb betekintést nyerhetünk – nem nevelési vagy oktatási modell, hanem egy szemüveg, egy szemléletmód, amit az alábbi kis történet kiválóan illusztrál:
❗„»És most jegyzeteljetek, mert amit mondok, az nagyon fontos! Ura vagyok a természetnek, tudok vízen járni, és ha hiszel bennem, neked is menni fog.«
A szorgos nebulók pedig engedelmesen jegyzetelnének, s a következő órán, a feleltetéskor szépen visszaadnák a megtanult üzenetet szóról szóra, az utolsó betűig: »Jézus ura a természetnek, tud a vízen járni, és ha eléggé hiszek benne, akkor nekem is sikerülni fog«.
– Kiváló, ötös, leülhetsz kisfiam.
A kérdés, hogy vajon elhinné-e a kisdiák, amit Jézus mondott? Biztosan lennének kételyei, de ha el is hinné, akkora hatással biztosan nem lenne rá, hogy leborulva vallja meg, Jézus az Isten fia, és az egész életét kevéssé valószínű, hogy feláldozná érte.
Pedig az eredeti történetben pontosan ez zajlott le… Persze – szerencsénkre – Jézus nem így tanított.”
A tanulmány ide kattintva letölthető, olvasható: