Döntésképesség tanítása – hogyan segíthetjük gyermekeinket az életre való felkészülésben?

Pécsi Rita előadásában a döntéshozatal képességének kialakításáról beszélt, hangsúlyozva, hogy ez a folyamat már gyermekkorban elkezdődik. Az óvodás és kisiskolás korú gyerekek döntési képességeinek fejlesztése alapvetően határozza meg felnőttkori helytállásukat a mindennapi élet kihívásaiban.

Pécsi Rita előadása a döntésképesség kialakításának fontosságát és annak gyakorlati lépéseit járta körül. A döntéshozatal nemcsak technikai tudást igényel, hanem érzelmi intelligenciát, tapasztalatokat és belső stabilitást is. Az alábbiakban összefoglaljuk az előadás legfontosabb pontjait:

  1. Az óvodáskor szerepe: Ebben az életkorban az alapvető igazodási képességek alakulnak ki, például a szülői példákhoz való viszonyulás. Az érzelmi visszacsatolások, mint a mosoly vagy a komoly arckifejezés, segítenek az első döntési helyzetek megértésében.
  2. A kisiskolás kor döntő jelentősége: Hat-hét éves kor körül az idegrendszer éretté válik az önállóbb döntéshozatalra. Ez az időszak a kíváncsiság, a világ iránti nyitottság és az információk özönének befogadásáról szól. Itt fontos, hogy a szülők és nevelők irányított észlelési szűrőket építsenek ki, amelyek segítik a gyerekeket a releváns információk kiválasztásában.
  3. Tapasztalatok és minták szerepe: A döntési képesség csak gyakorlással sajátítható el. Pécsi Rita kiemelte, hogy a gyerekeknek lehetőséget kell adni a kisebb döntések meghozatalára, és azok következményeinek vállalására. Ez segíti őket abban, hogy felelősséget vállaljanak saját tetteikért.
  4. A szülők és pedagógusok felelőssége: Az érzelmi és értelmi értékelés vezetése, a beszélgetések és a kérdések általánossá tétele kulcsfontosságú. A gyerekeket meg kell tanítani arra, hogy miért hoznak bizonyos döntéseket, és hogyan vállalják azok következményeit.
  5. A belső szilárdság kialakítása: A döntéshozatal sikere nemcsak a technikai ismereteken múlik, hanem a belső erő és önbizalom fejlesztésén is. Az önállóságot támogató környezet és a hibázás elfogadása elengedhetetlen.

Az előadásban szereplő példák, mint a gyerekek spontán észlelései vagy a hibázásra adott reakciók, azt mutatják, hogy a döntési képesség nem magától értetődő, hanem tudatos neveléssel fejleszthető. A cél, hogy a gyerekek képesek legyenek belső értékeik alapján dönteni, és ne sodródjanak az információáradatban vagy a társadalmi nyomás hatására.

Pécsi Rita előadása hangsúlyozta, hogy a döntésképesség fejlesztése egy folyamatos, élményekkel és tapasztalatokkal teli folyamat, amelyben a család és a közösség egyaránt kulcsszerepet játszik. Csak így nevelhetünk olyan felnőtteket, akik képesek önállóan, felelősségteljesen cselekedni az élet minden területén.

 

 

 

 

Mi is a felzárkóztatás?

Szeptember 28-án délelőtt a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) keretében szervezett Rázós kérdések című beszélgetéssorozat első alkalmán Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora és Uzsalyné Pécsi Rita főiskolai tanár, neveléskutató beszélgettek az oktatásban megvalósuló felzárkóztatás lehetőségeiről a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében.

A beszélgetést Horváth Szilárd, az MTVA szerkesztője és a Búzaszem Katolikus Iskola igazgatója vezette.

Mi is a felzárkóztatás? Van-e értelme a fogalomnak abban a hagyományos jelentésében, hogy a lemaradottakat a középszinthez fel kell hozni? Ugyanakkor fel kell zárkóztatni a hátrányos helyzetű gyerekeket, de azokat is, akik tanulási nehézséggel küzdenek. Ezen túlmenően a magyar oktatást is fel kell zárkóztatni a távol-keleti oktatás csúcsteljesítményéhez – vezette fel a beszélgetést Horváth Szilárd.

A teljes írást IDE KATTINTVA olvashatják.

Forrás: Magyar Kurír

 

 

Mi kell a bátorsághoz?

Ki a bátor ember? Aki a vészhelyzetben hősiesen viselkedik? Vagy életünk kisebb döntéseihez is szükséges bátorság? Hogyan győzzük le félelmeinket, és miként segít ebben bennünket a hit?

A fenti kérdésekre próbálnak választ adni az Agapé műsorának vendégei: Navratil Andrea népdalénekes, akivel a III. Organikus Pedagógia Konferencián is találkozhatnak a résztvevők,  Tapolyai Emőke szakpszichológus, Gémesi Csanád világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes kardvívó és Szilágyi Béla a Baptista Szeretetszolgálat vezetője.

 

 

Forrás: Agapé – Bizony, Isten youtube csatorna

 

Mitől jó egy iskola? – interjú a Búzaszem iskola alapítójával

Az iskolakezdés alkalmából készített interjút a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom az Organikus Pedagógia Egyesület egyik alapítójával, a gödi Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Iskola alapítójával, Horváth Szilárddal.

 

„Mindenki boldog, örömteli életet szeretne. A tanár, a gyerek és a szülő is. Ha a gyerekek pszichológiai immunrendszerét megfelelő szinten tartjuk, felszabadítjuk őket a nyomás alól, motiváltabban, könnyebben, örömtelien tanulnak, szeretik majd a kihívásokat. A tanulás nem stressz lesz, hanem örömforrás.”

„Az elmúlt húsz évben a kereszténység, a magyar néphagyomány, a családiasság, a természetközeliség jegyében minden nap választ adtunk a felmerült pedagógiai kihívásokra. Így lassanként kialakult a Búzaszem modell, a magyar nevelés útja, amelyet már másoknak is tudunk ajánlani.”

„A Búzaszem célja, hogy olyan gyerekeket neveljen, akik családjuk, nemzetük és egyházuk kovászai lesznek. Ehhez a kereszténységet, a magyar néphagyományt – a népmesét, a néptáncot, a népzenét, a népdalt, a népi kézművességet, a népi játékot, a szablyavívást s a szakrális hagyományunkat -, a családiasságot és a természetközeliséget használjuk nevelési erőként. A szeretet, a kapcsolat, a bizalom, a kötődés és az eszmény a legfontosabb pedagógiai eszközeink, s amit csak lehet az élmény, tapasztalat, azonosulás hármasságában igyekszünk megmutatni a gyerekeknek.”

A teljes interjút IDE KATTINTVA olvashatják.

 

Pedagógus továbbképzéseket indít a Honi Cserkész Szövetség

A Honi Cserkész Szövetség 2024-ben 30 órás, akkreditált pedagógus továbbképzéseket indít
pedagógusok számára a Népfőiskola Alapítvány támogatásával „A közösségi élmény értékteremtő ereje – játékokkal a közösségek fejlesztéséért” és „Élmény- és értékalapú tábor- és kirándulásszervezés a közösségek fejlesztésért” címmel.

 

Kiket várnak a képzésre?

Minden olyan köznevelésben dolgozó pedagógus számára ajánlott, aki részt vesz a gyermekek és
fiatalok közösségi életének, szabadidős tevékenységének szervezésében: óvodapedagógus, tanító,
tanár, hitoktató, kollégiumi nevelő, szociálpedagógus, pszichopedagógus, könyvtárostanár(tanító),
fejlesztő pedagógus, diákönkormányzatot segítő pedagógus, gyermekvédelmi felelős, osztályfőnök,
szabadidő-szervező, pedagógiai asszisztens.

A tréning jellegű képzések építenek a résztvevők aktív részvételére, meglévő tapasztalataik,
ismereteik, tudásuk megosztása és rendszerezése mellett fő szerepet kap a saját élmény. A képzések
gerincét a sok játék, gyakorlat, módszerek elsajátítása, tapasztalati tanulás képezik.

A teljes képzési felhívást IDE KATTINTVA  lehet megtekinteni és letölteni.

 

Alkosd meg (újra) önmagad!

A Nagyító Alapítvány ismételten teret és lehetőséget adj az önismereti munka mellett az önmegvalósításra és az önmeghaladásra is, ezért egy igazán gazdag programot állítottak össze az érdeklődőknek.

 

Pál Feri atya és Gálosi Gyula 1-1 izgalmas előadásával, majd 10 különböző workshop/műhelymunka közül választhatnak a résztvevők, hogy folytassák a közös fejlődést, tanulást, tapasztalást!
Az egész napos részvétel esetén egy ebédre is a vendégül látják az odalátogatókat.
További információért pörgessetek tovább és böngésszétek át jelentkezési lapunkat!

https://forms.gle/gngyYoNw28VQ9u6j8

A programon való részétel INGYENES, de regisztrációhoz kötött, a férőhelyek korlátozottak.
2024. 10. 05-én (szombaton), 9.30-tól a Hungiban!

 

Rétvári Bence és Pécsi Rita: Porosz vagy finn? – Az oktatásügy kérdései

Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszélgetett Pécsi Rita neveléskutatóval, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanárával a közoktatásról a Tranzit  politikai fesztiválon Tihanyban, 2024. 08. 22-25.-én.

 

A közoktatás egy tipikusan olyan ügy, amiről mindenkinek megvan a véleménye. Európa nemzetei nem egyformán nevelik a gyermekeiket az oktatási intézményekben, mégis valahogy mindig összehasonlítják a gyerekek teljesítményét. Melyek a magyar oktatási rendszer sajátosságai? Mik az erősségek és mik a gyengeségek? Mire számíthatnak a szülők, mit kapnak a gyerekeink az iskolában?

 

 

 

III. Organikus Pedagógia Konferencia – Budapest

Kedves Organikus Barátunk!

 
Máris itt a lehetőség, hogy újra lássuk egymást, és feltöltődjünk igazi organikus tartalmakkal, élményekkel – és a találkozás erejével, egyszóval mindazzal, ami az életet szolgálja.

Október 17-ére, konferenciára hívunk Budapestre, most is egy különlegesen aktuális témában:

 

„Bízz benne(m)!”

Izgalmas ugye?
Kérlek, gondold át, hogy „hasznos” teendőidet félre tudod-e tenni ezen a napon, és ha el tudsz jönni, regisztrálj, mert állóhelyek nincsenek:)
 A részletekkel is nemsokára jelentkezünk a regisztrált résztvevőknél.

Regisztrálni lehet az alábbi linken:
https://docs.google.com/…
 

Várunk, örömmel, eleven gondolatokkal –

 

Pécsi Rita és a készülődő Csapat

 

Családbarát Köznevelési Intézmény pályázat 2024

A Prof. Dr. Kopp Mária és férje Skrabski Árpád által 2009-ben alapított Három Királyfi Három Királylány Alapítvány –  2022-ben megalapította a Családbarát Köznevelési Intézmény díját. A pályázat idén, augusztus 15-én, harmadik alkalommal kerül meghirdetésre.

 

A Családbarát Köznevelési Intézmény díj célja:
a kiemelkedően családbarát működésű köznevelési intézmények szakmai munkájának elismerése, emberbarát jó gyakorlatok megismertetése, valamint a társadalom figyelmének felhívása az ilyen élenjáró intézményekre.

Idén hatodik kategóriaként már pályázhatnak a gyógypedagógiai oktatási-nevelési intézmények is díjért, amely oklevél, fali tábla, és ajtómatrica.

Akik pályázhatnak, intézménytípusok:
bölcsődék,
óvodák,
általános iskolák,
középfokú oktatási intézmények,
alapfokú művészetoktatási intézmények
gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmény.

A díjat minden évben, minden intézménytípusból egy szervezet kapja, akinek a pályázatát – az előzetesen összeállított szakmai szempontrendszer alapján – egy nyolc tagú zsűri odaítéli. A pályázat elsősorban a családbarát szemlélet szervezetet, döntéseket, napi élet átható voltát (beágyazottságát) vizsgálja, nem az anyagi ráfordításokat helyezi fókuszba.

PÁLYÁZAT BEKÜLDÉSI HATÁRIDEJE: 2024. október 31. éjfél

További információ a következő linken érhető el:

https://www.haromkiralyfi.hu/csaladbarat-koznevelesi-intezmeny-palyazat-2024

 

 

 

Pécsi Rita:Ha élő szociális kapcsolatok nincsenek, akkor lehet, hogy okos lesz a gyermek, de intelligens nem

Az érzelmi intelligencia fejlesztésének óriási jelentőségűnek kell lennie neveléskor. Minél több élményt, tapasztalatot és életet alakító tudást kell átadni a gyermeknek, és ő ezekkel felvértezve tud később érvényesülni a családjában, munkahelyén, hitéletében. Uzsalyné Pécsi Rita főiskolai tanárral, neveléskutatóval  az érzelmi intelligencia jelentőségéről készített interjút a Reformátusok Lapja.

„Jelenlegi oktatási rendszerünk mechanikus irányba tolódott el. Ez egyebek mellett a tömeges oktatás következménye, annak a tendenciának, hogy iskolák és osztályok egyszerre haladjanak a tananyaggal. Ezáltal az oktatás-nevelés olyan követelményrendszert dolgozott ki, amely jól mérhető, jól minősíthető, egyszerre követelhető és hamar tesztelhető.”

„A biológiai motiváció legerősebb támaszai a terhelhető társas kapcsolatok. Tehát nem a verseny, az előretörés, mint régebben gondolták. A legerősebb az, hogy együtt tudok-e működni a másikkal. Ha rendben van az ember kapcsolati hálója, akkor motivált is. Érdeklődik, kíváncsi, nyitott. Ha nincs rendben, akkor nincs meg ez a motiváltság. Ez tehát mind-mind tanulható, tanítható. A pedagógusoknak és a szülőknek ezért nagy ebben a felelősségük, de a lehetőségük is.”

„A biológiai motiváció legerősebb támaszai a terhelhető társas kapcsolatok. Tehát nem a verseny, az előretörés, mint régebben gondolták. A legerősebb az, hogy együtt tudok-e működni a másikkal. Ha rendben van az ember kapcsolati hálója, akkor motivált is. Érdeklődik, kíváncsi, nyitott. Ha nincs rendben, akkor nincs meg ez a motiváltság. Ez tehát mind-mind tanulható, tanítható. A pedagógusoknak és a szülőknek ezért nagy ebben a felelősségük, de a lehetőségük is. ”

A teljes interjút IDE KATTINTVA olvashatják.

Forrás: reformatus.hu